El vagyunk piszkosul kényeztetve az íróinkkal. Nem is tudjuk, mennyire. Ezért aztán teljesen szokványossá vált, hogy minden évben szeptember környékén jönnek az olyan tartalmú cikkek, hogy Krasznahorkai László és Nádas Péter egyaránt komoly esélyese az azévi irodalmi Nobel-díjnak.
Csak szólok, ennyire talán még sosem tartották őket esélyesnek, mint most!

Gyorsan leszögezem azért az elején: nem lehet a Nobel-díjat megjósolni. Vagy legfeljebb annyira, mintha valaki szeretné eltalálni a következő lottósorsolás elsőnek kihúzott számát. Nagyjából van vagy 90 szerző, akik többé-kevésbé egyenrangú irodalmi nagyságnak tekinthetők, és joggal merülhet fel a nevük az esélylatolgatásnál. Aztán néhányuk az évek folyamán megkapja ezt a kitüntetést. A többség azonban nem kapja meg, pedig sokuk legalább ugyanannyira megérdemelné. Szóval ez ilyen sport. Két nagy írónk nem lesz kevesebb akkor sem, ha nem őket választja a Svéd Akadémia.

Aztán még azt is leszögezem, hogy okoskodásom szerint - aminek tényleg nincs szilárdabb alapja, mint a bolygópályák asztrológiai értelmezésének - idén egy nem európai szerző neve fog elhangzani. Ő lehet latin-amerikai, afrikai, lehet spanyol vagy arab nyelvű, de szerintem inkább távol-keleti lesz. Vagyis nem magyar. Hacsak a Szaturnusz nem jegyzi el gyűrűjével a Marsot.

Ha a díjazott jó író, számít-e, ha nem sikerül közel kerülnünk a díjat odaítélő csoporthoz? Számít-e, ha az Akadémiának még véletlenül sem sikerül szimpatikus lépéseket tennie?
Pedig 2019-ben igazán megvolt az esélyük, de akkor most sajnálnunk kellene, hogy Peter Handke nyerte el a Nobel-díjat… Vagy mégiscsak jó ez így is?

Az előző összefoglalóban elkezdtem sorra venni azokat a nőnemű írókat, akik az idén akár meg is kaphatják az ezúttal dupla irodalmi Nobel-díj egyikét. Az előző válogatás a magyar olvasók által jobban ismert kultúrkörből, Európából és Észak-Amerikából szemezgetett. Most a kevésbé ismert térségek íróit veszem sorra, akiknek a műveihez magyarul alig-alig férünk hozzá, ezért tegnap a Moly.hu, ma pedig inkább a Goodreads vonatkozó oldalait linkelem be.
Miért merül fel a nevük a viszonylagos ismeretlenség ellenére esélyesként? Éppen azért, mert a Nobel-bizottság elnöke, Anders Olsson a „global totality” kifejezést használva talán éppen arra utalt, hogy a Svéd Akadémiának igenis dolga, hogy a jóléti társadalmak által ismertté tett neveken túl is fel tudjon fedezni értékes életműveket.
Mindenki mellett és ellene is szólnak érvek – ezeket a nemzetközi közvélekedésre alapozva fogalmaztam meg. Most is a saját kis esélyességi sorrendemben közlöm a neveket, hogy lehessen cikizni majd.

Idén dupla irodalmi Nobel-díjátadásra készülhet a kulturális élet. Jean-Claude Arnault-nak hívják a bűnöst, aki miatt a tavalyi év kimaradt, és aki tulajdonképpen nem csak sok-sok nőt, de magát az Akadémiát is megrontotta. Éppen ezért nem alaptalan az az elvárás, hogy akár mindkét díjat nőnek ítéljék oda. Ma és holnap bemutatok azok közül néhányat, akik a hozzáértők találgatásaiban felmerülnek. Az első adagban az európai és az észak-amerikai angol nyelvű kultúrkörhöz tartozó szerzők közül válogatok, mert bár az Akadémia vállaltan globális áttekintéssel kíván választani, mégsem lehetetlen, hogy a díjazottak egyike a magyar olvasók által is jobban ismert térségekből kerül ki. (Holnap pedig jön a 2. adag!)
Mindenki mellett és ellene is szólnak érvek – ezeket is a nemzetközi közvélekedésre alapozva fogalmaztam meg. Még egy kis esélyességi sorrendet is felállítottam, hogy nehezebb legyen nekem. A szerintem esélytelenebbtől indulok, és ha lehet éppen fogadni, akkor a születési éve mellé a mai brit mutatót is beírom.

A 2018-as év mellé a Svéd Akadémia történetében a legsúlyosabb válság kitétel fog kerülni.
Részrehajló pénzügyi döntések, információk kiszivárogtatása, szexuális visszaélések – e három halmazba sorolható be minden feltárt disznóság. A helyzettel szembesülve az új problémák régi feszültségeket is felszínre hoztak, és olyan sokan függesztették fel a tagságukat, hogy az Akadémia működésképtelenné vált.
Végül néhány akadémikus kompromisszumképességének köszönhetően és a korábban mindig is inkább a háttérben dolgozó Anders Olsson irányításával az Akadémia megújította önmagát, és aprónak tűnő, de nagyon is fontos lépésekkel visszatért a munkához.
Megváltoztatott alapszabállyal, átláthatóbb pénzügyi működéssel és alapjaiban megváltozott tagsággal hamarosan újra irodalmi Nobel-díjast hirdetnek.
Igen ám, de vajon kit érdekel egy megtépázott testület döntése?