Orosz Istvánról írok egyfolytában, és ki más illene jobban a sorba, mint Berény Róbert, aki egy plakátjával szintén a magyar történelem elemi részévé vált. Fegyverbe! Fegyverbe! – harsogja furcsa szögbe szétfeszülő ajkaival a proletár. A Tanácsköztársaság bukása után azonnal el is kellett hagynia az országot, és Németországban töltött majdnem két évtizedet.
Festői hírneve azonban inkább a Párizsban eltöltött ifjúságának, illetve a Nyolcak avantgárd festő-, vagy inkább művészeti csoportnak köszönhető. Aztán 48-tól végre a Képzőn taníthatott, és talán még az is szerencse, hogy 53-ban meghalt, s nem élte meg az 56-hoz kapcsolódó eseményeket. Közben pedig nem mellesleg megfestette Bartókot, Weiner Leót, Pór Bertalant, Ignotust.
Szóval tévedés ne essék: egy ő a legnagyobbak közül.

Perlrott Csaba izgalmas festő. Képein a 20. század első évtizedeinek modernista jellegzetességein túl El Greco hatása a legfontosabb. El Grecónak köszönhetően festményei dinamikusak, mozgalmasak. Még egy kőfal is vibrál, szinte él - nem beszélve a természetről. Még a leginkább kubista (jellegű) művén is legalább a struktúrába csempész be egy kígyóvonalat. A végeredmény tehát mindig valami lelkesítő, buzdító. El sem tudom képzelni, hogy ülve nézzek egy Perlrott-képet. Ugrálni kell előtte, s föl-alá járkálni...

Kádár Béla igazi korszakos zseni. Milliós tétel. Ha 25 ezerért látod a képét, leesik az állad. Mielőtt kapkodva megvennéd, jó, ha felteszed magadnak a kérdést: Tényleg te vagy a legokosabb a világon?