A Nobel-díjat odaítélő Svéd Akadémia komoly válságot él meg: három tagja nyilvánosan visszalépett a közös munkától.
Csak vázlatosan összefoglalva:
Az akadémiai tagság életre szóló, tehát lemondani, illetve a tagot pótolni nem lehet, vagyis a munkát kevesebben végzik el.
Három nagyon fontos tagról van szó (persze kevesen vannak, mindenki az): Peter Englund (2009 és 2015 között ő vezette az Akadémia munkáját), Klas Ostergren és Kjell Espmark.
Korábbi események miatt további két tag szintén csak névleges tagja az Akadémiának, így jelenleg 13 fővel üzemel a testület.

Miért is mondtak le?
A helyzet egyelőre zavaros, ami biztosnak tűnik, hogy nem pusztán a konkrét ügy miatt vonultak vissza, hanem ez egy utolsó, nagy csepp lehetett a pohárban.
Az egyik tagnak, a jelentős költő Katarina Frostensonnak a férjét egészen sokan szexuális zaklatással vádolják. A kenyértörés pedig Katarina Frostenson kizárása kapcsán történt meg.
Kívülről, a részletek ismerete nélkül nem érthető semmi, hiszen felvetődik a kérdés: Miért is a feleség bűnhődjön férje miatt?

arnault-frostenson.jpg

Mivel maga az Akadémia is támogatta a férfi projektjeit, ezért mintegy fél éve akadémiai vizsgálat is indult az ügyben, tehát a tagok sok mindent, akár nyilvánosságra nem hozható tényeket is tudhatnak. A kilépési nyilatkozatokból valami olyasmi látszik kitűnni, mintha a vádolt Jean-Claude Arnault iránt valamiféle lojalitás meglenne a közösségben, noha a pénzügyi támogatást már szinte azonnal megvonták tőle.

Érdekes és talán jelen helyzetben a legfontosabb szála a történetnek, és ezt most még alig-alig emlegetik, hogy egyáltalán nem a férj szexuális zaklatási ügye hullik vissza házastársára, hanem egészen másról szól a kizárás: Frostenson megosztotta férjével az évközi híreket, fejleményeket a Nobel-díjas kiválasztásával kapcsolatban, amiket a férj továbbadott.
Ennek fényében jobban érthetők az olyan megnyilatkozások, mint pl. az az Englundtól származó kijelentés, miszerint túlságosan az egyénekre, és nem pedig a saját szabályzatára koncentrál az Akadémia. Vagy, ahogy az elsőként kilépő Ostergren jóval egyszerűbben megfogalmazta: nem tartják be a saját szabályaikat.
Itt érdemes visszaugrani a cikk elejére: kizárni sem lehet senkit. Azt vélem, hogy a belső vita ezen durvulhatott el, tehát hogy ha valaki komoly hibát vét, akkor milyen eszközökkel lehet őt megbüntetni, vagy egyáltalán van-e erre lehetőség.

Érteni és biztosan tudni nem lehet egyelőre sok mindent, és kérdéses, hogy a későbbiek folyamán derül-e ki még erről valami. Mindenesetre mindez a lehető legjobbkor történik: ebben az időszakban szűkítik legfeljebb 5 főre az idei díjra esélyesek listáját. Valószínűleg éppen ez előtt szerettek volna tiszta vizet önteni a pohárba, hogy mely tag vesz részt a díjazott kiválasztásában, ugyanis a tényleges munkát egy szűkített munkabizottság végzi el. 2017-ben a hat főben nem volt benne a kilépő 3, ellenben Frostenson igen.

The Nobel Committee for Literature 2017
Members
Per Wästberg (Chairman)
FD, Writer

Anders Olsson
Professor, Writer

Kristina Lugn
Writer

Horace Engdahl
Professor, Writer

Associate Members
Sara Danius
Professor, Writer

Katarina Frostenson
Writer

Források és további olvasnivaló:
Kiindulásnak további olvasásra a Washington Post cikke, illetve az Aftonbladeté.
Illetve a felhasznált fotó származási helyéül szolgáló svéd hír a Nobel-infók szivárogtatásáról.

1 komment

Címkék: díjak nobel

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvelmeny.blog.hu/api/trackback/id/tr6713815894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jakab.gipsz 2018.04.10. 01:26:33

A Nobel-dij és a díjazott mint politikai fegyver és üzleti vállalkozás, komoly etikai problémákat, indukál és vet fel.
süti beállítások módosítása