Lengyelország szenilis történelme

Andrzej Bart regénye tökéletesen illeszkedik az irodalmi hagyományba. Egyszerűen bárhonnan közelítünk hozzá, számos irodalomtörténeti előkép sorakozik föl mögé. Az elbeszélő, d'Arzipazzi herceg halhatatlanságot vásárol, s egy festményből kibámulva érzékeli a történelem menetét. Az epizódok azonban nem madáchi színváltozásokban testesülnek meg, hanem inkább a pikareszk regényekre jellemzően. A képet, mint egy stoppost, viszik magukkal váltakozó gazdái, s így aztán még a történelem sem a nagy, meghatározó alakok életén keresztül tárul fel, hanem az átlagember tipikus és kisszerű sorsában. A misztikus alaphelyzet miatt ráadásul az egész hozzácsapható a mágikus realizmus stílköréhez, ami megint nagyon örvendetes, még ha itt tényleg inkább a realizmus dominál is. Szóval az egész nem a fausti nagyságú vonalba illeszkedik, hanem inkább a candide-i egyűgyűség jellemző rá. De a műről beszélve lehetetlen nem megemlíteni ezt a sok-sok irodalmi nagyságot, a sok-sok irodalmi alapélményt Goethétől kezdve akár Kerouacig. Az ennyire jól illeszthető alkotások eleve sikerre vannak ítélve, legalábbis szakmailag. Ami a szélesebb olvasóközönséget illeti, már nehezebb a helyzet. Mert hiába két jó barát a magyar s lengyel, azért ez a könyv úgy merül bele a lengyel történelembe, hogy az író egyfolytában poénkodik, márpedig a viccet csak úgy lehet érteni, ha az ember tisztában van a kifigurázandó főbb vonásaival.

süti beállítások módosítása