Jonas Lüscher Kraft című regénye Németországban és Svájcban is komoly kritikai és közönségsikert ért el. Tematikáját és gondolatiságát tekintve is könnyedén rásüthető: égető kérdéseket tárgyal.
A mű zárójelenete kulcsfontosságú, ám érthető módon nem nagyon beszél semelyik ismertető a mű végéről. Figyelmeztetek tehát mindenkit, a mű zárásáról, utolsó fejezetéről fogok írni.

Nagyon németesre sikeredett ez a hónap!
Kezdtem Martin Walser A hattyús ház című regényével, és befejeztem Siegfried Lenz A példaképével.

Martin Walser sajnos nem menő. Kicsit sem.
Én a Szökőkutat olvastam tőle elsőként, ami elképesztő, igazán kiemelkedő könyv, és ezért nem értettem, hogy is nem borul le mindenki kérdés nélkül a nagysága előtt. Most már legalább tudom, hogy miért. A hattyús ház főszereplője igazi antihős. Regényt írni eleve magányos emberekről kell (A példakép három főszereplője magányos). Maximum közben szabad társra rálelni. Vagy ha van egy társ, akkor legalább gyermektelen legyen, vagy egyéb módon hátrányos helyzetű. Ehhez képest Gottlieb Zürn négygyerekes (lányos!) családapa, kissé bizonytalan vállalkozóként él, de már elég hosszú ideje ahhoz, hogy ne tűnjön mégsem gyökeresen bizonytalannak az egzisztenciája, és még a felesége is szereti. Oké, ő sem regénybe való szerelemmel: nyugodt, békés, de konfliktusoktól azért nem mentes, ámde végső soron biztonságot adó asszonyi szerelemmel.
Tényleg: kit érdekelne ez?
Engem. És engem nagyon.