A másik család

Orosz István könyvének súlypontjában inkább A követek található, míg a fáraós kép szerepe ugyan fontos, de azért alapvetően inkább kiegészítő. A szerző leginkább a Dinteville családot ábrázoló résszel foglalkozik, illetve a kép esetleges céljával, funkciójával – ám a fáraós kép uralkodói oldaláról viszonylag kevés szó esik, hiszen „A képen ábrázolt tíz férfi közül csak három olyan van, akiről semmit nem tudunk” – írja –, és ezek éppen a fáraó mögött állnak.
Én viszont tudom, ki ez a három fickó.
De hát kik is lehetnének ők mások, mint a másik család?
Ilyen egyszerű ez.

Tarkótól tarkóig

A címlapon — olvasás közben ez nyilvánvalóvá válik — Orosz István ül háttal nekünk. A tarkóját látjuk, mert teljes figyelmével Holbein A követek című képét nézi. Elmélyül benne. Minthogy az anamorfózisok jelentik szakterületét, logikusan jutott el ehhez a képhez, amelynek előterében igencsak torzítva egy hatalmas koponya látható.
A követek mégsem emiatt ismert annyira. (Mint kiderül, valószínűleg eleve későbbi ráfestésről van szó.) Általában a műveltségeszmény kapcsán szokták unos-untalan illusztrációképpen használni: hiszen a két úr közötti polcon megtalálható a klasszikus műveltség minden kelléke a lanttól kezdve egészen az éggömbig. Számomra inkább kicsit unos is már a látványa, ezért aztán sokáig gyűjtöm az erőt, mire nekikezdek az olvasásnak. De végül megannyi kellemes csalódás ér! Minden oldal, minden sor rajongóvá tesz. No, nem A követek rajongója leszek, hanem Orosz Istváné.

Orosz István zseni.
Mindenképpen szerettem volna ezt a legelején kijelenteni. És nem csupán volt egy zseniális ötlete, amire többé-kevésbé fel tudta építeni az életét, hanem ténylegesen, ízig-vérig zseni. Ahogy a klasszikus polihisztorok. Akiknek ugyan van egy működési területük (jelen esetben a grafikusi foglalkozás), ám az alkotás nem csupán szakmai termék, hanem a kultúra egészének csiszolt gyémántja. Sőt! Ha már csiszolás: lencse, mely a kultúra szórt fényét összegyűjtve valami új lángot lobbant.

süti beállítások módosítása