Az előző összefoglalóban elkezdtem sorra venni azokat a nőnemű írókat, akik az idén akár meg is kaphatják az ezúttal dupla irodalmi Nobel-díj egyikét. Az előző válogatás a magyar olvasók által jobban ismert kultúrkörből, Európából és Észak-Amerikából szemezgetett. Most a kevésbé ismert térségek íróit veszem sorra, akiknek a műveihez magyarul alig-alig férünk hozzá, ezért tegnap a Moly.hu, ma pedig inkább a Goodreads vonatkozó oldalait linkelem be.
Miért merül fel a nevük a viszonylagos ismeretlenség ellenére esélyesként? Éppen azért, mert a Nobel-bizottság elnöke, Anders Olsson a „global totality” kifejezést használva talán éppen arra utalt, hogy a Svéd Akadémiának igenis dolga, hogy a jóléti társadalmak által ismertté tett neveken túl is fel tudjon fedezni értékes életműveket.
Mindenki mellett és ellene is szólnak érvek – ezeket a nemzetközi közvélekedésre alapozva fogalmaztam meg. Most is a saját kis esélyességi sorrendemben közlöm a neveket, hogy lehessen cikizni majd.

Elena Poniatowska (1932) 
pro: Az egykor agyonrajongott Latin-Amerikát ma szinte az egész kulturális közösség elhanyagolja. A térség nagyasszonya a mexikói írónő. Élő klasszikus – vita nem férhet hozzá. Életművének a köztudatba emelése mégis feladat lehet.
contra: Az ilyen, akárcsak egy-egy térségre kiterjedő elismertséggel rendelkező szerzőket mostanában nem díjazta az Akadémia. Mivel Latin-Amerikában, de a többi, Európán és É-Amerikán kívüli térségben is több olyan szerzőnő van, akinek teret nyithat egy komoly elismerés, ezért valószerűtlen az ennyire idős szerzők díjazása.

Chu T’ien-wen (1956) és Chu T’ien-hsin (1958)
pro: A tajvani testvérpáros a kulturális élet legbefolyásosabb ázsiai szereplői közé tartozik. Angolul is jelentek meg műveik, és az idősebb testvér népszerűségét Hou Hsziao-hszien rendezővel való együttműködése is biztosítja.
contra: Velük kapcsolatban mutatkozik némi bizonytalanság az irodalmi rátermettség terén. Furcsaságuk talán túl erős így Európából nézve. Talán ismerkedik velük az SA tagsága, de sokan kétlik, hogy bármelyiküket fel mernék vállalni.

Nawal El Saadawi (1931)
pro: A sokoldalú egyiptomi írónőnek azért még érdemes szentelni néhány sort. A válság előtt az egyik kiemelt esélyesként emlegették őt, elsősorban amiatt, hogy életét a nők ellen irányuló, az iszlám tanításokból levezetett visszaéléseknek szentelte.
contra: Korábban is általános véleményként hangzott el, hogy bár közéleti aktivitása jelentős, ám ez nem terelheti el a figyelmet írói munkásságának esetleges hiányosságairól.

Maryse Condé (1937) (13:2)
pro: A karibi térség írónőjét tavaly egy civil kezdeményezés afféle pót-Nobelben részesítette.
Általánossá vált az a meggyőződés, hogy az SA-nak gesztust kellene gyakorolnia, és a 2018-as díjat neki ítélni.
contra: Európai szemmel nézve írásművészete nem tekinthető különösebben újítónak, és inkább csak szórakoztató, igényes kikapcsolódást nyújtó irodalomként közelíthetünk felé. Globális mércével mérve az, hogy helyi értéken mekkorát lendített az irodalom kibontakozásán, nem tekinthető egy ilyen komoly díjjal méltányolandónak. Merthogy minőség tekintetében inkább Jamaica Kincaidot szokás méltatni.
A mérsékeltebb „contra” szerint talán nem kellene ebbe a kényelmetlen helyzetbe hozni őt, hiszen ami az SA részéről gesztus, az az írónőnek afféle vigaszág is lehet…

Chimamanda Ngozi Adichie (1977)
pro: A fiatal írónő igazán népszerűnek számít, és népszerűségét fel is használja a nők helyzetének javítására. Személyére nem csupán szülőhazája, Nigéria lakosai, hanem egész Afrika büszkeséggel tekint. Számtalan jelölést és elismerést kapott már. Óriási karrier áll előtte.
contra: Igazából van itt egy kis csalás. Nigériában született és nőtt fel, de felsőfokú tanulmányai közben az USA-ba költözött. Ez egyáltalán nem ritka (pl. a Condénál említett Kincaid is). Rajta kívül még sok esélyes azáltal vált ismertté, hogy tartósan az Egyesült Államokban tartózkodik. Autentikus hang ettől még, de könnyen lehet, hogy az SA valaki olyat szeretne találni, aki a saját közegében él.
+ Érdemes elolvasni ezt a cikket a Guardianben:
Gary Younge: My year of reading African women

Yoko Tawada (1960) (20:1)
pro: A japán írónő Berlinben él, és jó ideje mindkét nyelven publikál. Színes és különleges egyéniségével az európai kultúrán belül képes képviselni és megértetni Ázsiát. Sok jót lehet mondani, de talán a legfontosabb, hogy érdeklődést keltő szerző.
contra: A brit-japán Ishiguro után közvetlenül fura lenne egy német-japán szerzőnő, illetve maga Japán is a jólétével kicsit kilóg Ázsiából, így talán ő majd a későbbi években jöhet inkább szóba.

Can Xue (1953) (14:1)
pro: A kínai írónő lenyűgöz mindenkit. Egészen bombasztikusan ír és gondolkodik. Olyan szuggesztíveket nyilatkozik, mint Krasznahorkai, ám sokkal erősebb, sőt agresszívebb a fellépése. Igazi elkötelezett művész, aki ezt az elkötelezettséget olvasóitól is elvárja.
Ráadásul Kafkával és Borgessel foglalkozik. Igazi irodalmi ínyencség ő.
Ja, és igazi kínai, nem olyan, aki már régóta Nyugaton él!
contra: Mondjak ilyet, mikor mindenfelé azt pusmogják, hogy az SA tagjai bizony jócskán forgatták idén a könyvtárban az ő könyveit?! Ó nem. Én bizony ha fogadnék, biztosan rá tenném a pénzem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.