Anne Enright The ​Wren, The Wren című könyvében egy család három generációját követhettem végig. Mindennek origója a nagyapa, Phil McDaragh. Anne Enright nemcsak megteszi őt költőnek, hanem még a verseit is megírja.

A címadó verset lefordítottam:

The Wren, The Wren
for Carmel

Ökörszem, ökörszem
Carmelnek

berry
glance
leaf
twisting into bird
high-tailed
from hedge
to hand
she was mine

szeder
pillantás
levél
jé, madárka
hetyke farkú
bokorból
kezembe
enyém volt

the wren
poked out
from the cup
of my fist
and was still

ökörszem
ujjaim
gyűrűjéből
kukkant elő
mozdulatlan

her eye, honour bright
to my vast eye
the whirr
of her pulse
ecstatic

szeme csillan
óriás szememben
kis szíve
verdes
féktelen

the wren, the wren
was a panic
of feathered air
in my opening hand
so fierce and light
I did not feel
the push
of her ascent
away from me

ökörszem, ökörszem
rémült
kis tollas semmi
markom nyitom
könnyed huss
nem is érzem
ahogy az égbe
rúgta magát
tőlem el

in a blur of love, to love
indistinguishable
my palm pin-pricked,
my earthbound heart
of her love’s weight
relieved. And, oh,
my life, my daughter,
the far way sky is cold
and very blue.
szerelemtől szédülten
szeretni zavartan
tüske szúrt’ kezem,
földhözragadt szívem
szerelme súlyát vesztve
felsóhajt. Ó, jaj,
életem, kislányom,
az ég oly messze és túl hideg,
és olyan nagyon, nagyon kék.

 

A könyvet ötcsillagosra értékeltem a Molyon:

Az alkotóművészek általában a különlegeset, az egyedit hajszolják. Vagy ha valami mindenkire érvényes történetet akarnak alkotni, akkor túlstilizálnak, és végeredményben szimbólumot teremtenek, nem igazi alakokat, nem igazi helyzeteket. Mindezekkel szemben Anne Enright könyve tele van élettel, tele van mindennapisággal, tele van a leghétköznapibb és legemberibb gondolatokkal, és ragyog tőlük. Nincs vázlatosság, nincs túlzás, sem leegyszerűsítés. Van három generációnk. Valahol a múltban ott van a nagyapa, aki szűk 20 évnyi házasság után elhagyja a feleségét, éppen akkor, amikor az asszony a melleltávolító műtétből lázadozik. Vessünk követ rá? A kisebbik lánya, Carmel, ekkor 12 volt – felnőttként emiatt elég erős kötődési problémákkal küzd, és nem is alakít ki tartós párkapcsolatot az életében, sőt maga is elhagy egy férfit, amikor annak szintén egy intimebb (bél)rákkal kell szembenéznie. Viszont egy futó kapcsolatból születik egy lánya, akit talán e sok terheltség miatt egy elhanyogoló, abuzív kapcsolat áldozataként ismerünk meg, hogy aztán szépen eljusson egy hozzá illőbb sráchoz. Teljesen oké, nem? Úgy értem, azt leszámítva, hogy a nagypapa költő, az egészet egyben mi is felcsippenthetnénk a szomszédságunkban. Csak éppen mi nem vagyunk Anne Enright, aki szépen, logikusan felépíti ezeket a karaktereket, az érzelmeikkel, a cselekedeteikkel, a mozgatórugóikkal, hogy tökéletesen illeszkedjenek a részletek a működő egészbe.
Azt gondolom, ennek az írói megközelítésnek ez a hátránya is: hiába zseniális az író, ha látszatra nem valami bombasztikusat ad, ha nem rengeti meg a világunkat, hanem csak magának az életnek egy szeletét nyújtja át.
Az Actress című regény esetében is hasonlókat írtam le: „finoman fogalmaz, finoman tálal. Talán túl finoman is.” Szóval ott nem éreztem rá erre, vagy a színésznő mint központi figura zavart be abban az értelemben, hogy nem tudtam összeegyeztetni a részleteket, nem tudtam igazi életként tekinteni rá. Ami itt működött, az ott nem. Tehát itt a finomság és egyszerűség tényleg egy hétköznapi, életszerű történetet adott ki.
És micsoda zseniálisan. A mű origójában (talán a 2/3-ánál) olvasható Phil, a nagyapa egyetlen szövege. (Mármint a versein kívül, amelyekkel állandóan jelen van. Mintegy folyamatosan felszínre bukkanva a leszármazottai életében.) A két nő jelenidejű történetével szemben ez egy eredettörténet. Brilliáns beavatódástörténet. A „hogyan lettem költő?”; „hogyan lettem ilyen férfi?” kérdésekre adott válasz. És baromi komplex. A durva férfivilág, ahol sportból irtanak ki borzokat, és áldozzák fel a kutyákat is a szenvedélyük oltárán, és ezzel párhuzamosan az első szerelem, sőt pontosabban: az első hódítás története – kiegészítve azzal, hogy amit meghódított, megszerzett, az hogyan veszíti el az értékét. Szóval Nell, az unoka történetén keresztül ezzel a brutálissá, önzővé formált férfivilággal való leszámolást is látjuk női szempontból (mert nyilván kell hozzá egy olyan fiú, akit szintén nem ez határoz meg).
Le voltam nyűgözve a szerző tudatosságán. Hogy csak olvasom a szöveget, és minden összeáll. Ha nem figyelnék, el is siklana a figyelmem ezek fölött az apróságok fölött. Nagyszerű írói teljesítmény, és olyan kis szerény, mint az ökörszem.
A lenyűgöző, hogy tényleg nem ragad meg két karral, és nem rázza ki belőlünk a lelket, de közben meg mint egy észrevétlenül megtanít sok mindenre, és finoman áthelyezi bennünk a hangsúlyokat, vagy megerősíti őket, ha már a kívánt helyen vannak. Szeretem az ilyet.
A hangoskönyvet is nagyon élveztem. Pedig nem szoktam. Eddig a felnőtteknek szólókkal nem volt szerencsém. De könnyen lehet, ez most vízválasztó lesz. Különösen élveztem Nell részeit Aoife Duffin előadásában.
Kísérőzene: Rishloo: Feathergun in the Garden of the Sun

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvelmeny.blog.hu/api/trackback/id/tr7818939912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása