A Tár című film megnézése után

Ugye téged sem zavar,
ha a sárkány időnként
elvisz egy fiatal lányt.
Úgy évente legfeljebb egyet.
Néha kettőt.
De háromnál biztosan nem többet.
Viszont olyan is van, hogy két-három évig nem kell neki újabb.
Nem, dehogy. Nem eszi meg őket.
Ugyan!

Többnyire akár már egy hét múlva újra itthon vannak.
Persze, mondom, olyan is volt, hogy az egyik éveket töltött nála.
De aztán az is előkerült. Nem tűnt el.
Ugye, nem gondolod, hogy ez az egész gondot okozna.
Te sem látod problémának.
Ez sárkánytól ez a legkevesebb.
És cserébe
micsoda temetéseink vannak?!
Bárki hal is meg, bármennyi is az elhunytak száma,
megjelenik az alkonyatban,
pikkelyein játszanak a napsugarak,
vagy ha épp nem, ez a roppant test
még a felhők sűrűjén át, a köd gomolygásán keresztül is
maga a csoda,
ahogy siklik.
És ez mindenkinek jár, az egész közösségnek,
legyen szegény vagy gazdag, nyomorult, házas, csavargó, tolvaj vagy megbecsült polgár,
ez egy összetartó közösség, és nézzünk a mélyére,
hát éppen ez a békénk és kiegyensúlyozottságunk alapja.
Az alapja, de micsoda épületet emelkedik rajta!
Nem kell mondanom,
milyen fontos a közösség számára az a bevétel is,
amit az ideözönlő látogatók, csodálók hoznak nekünk.
Kis- és nagyvállalkozások, a családjaink élnek ettől jobban.
Nagyobb biztonságban, örömben,
tervekkel, kiszámíthatóan.
Megannyi boldog élet, kiegyensúlyozott hétköznapok, gazdag ünnepek!
Nem kell ezt külön elmagyaráznom, ugye.
A lelkünk pedig…
A spirituális erő, amit az a látvány jelent,
az a megnyugvás, amit hoz,
amikor megtapasztaljuk ennek a hatalmas erőnek a finomságát,
azt a szelídséget,
amellyel hátára veszi a testeket.
Hogy lehetne másmilyen bánásmódot feltételezni a lányokkal, a lányainkkal kapcsolatban.
Aztán pár szárnycsapás,
igen, itt nálunk valóban szárnyat kap a lélek,
rövidke időre a test is,
míg aztán elnyugszik a lelkek párkányán,
és éppen akkor, amikor az utolsó napsugár is eltűnik, amikor már a derengés is alábbhagy,
a településünkkel szemben, ebben a szimbolikus átellenben,
a kiugró sziklán
lángjaival elhamvasztja a sápadt porhüvelyt.
Mit számít mindehhez képest az a kis idő,
amit a lányoknak máshol kell tölteniük?
És aztán hazajönnek, visszatérnek.
És nem téma többé az egész,
hogy hol voltak, mi történt velük,
semmi szó nem éri őket,
miért is érné.
De a biztonságuk, a kényelmük, a nyugalmuk érdekében
már régóta be is van tiltva, hogy bárki szóba hozza ezt.
Miért is erőltetnénk, nem igaz?
Ők meg különösen nem erőltetik.
És így van ez jól.
Helyesen járunk el,
ha mentesítjük őket a fölösleges emlékezéstől,
olyasmi visszaidézgetésétől, ami egyszeri és megismételhetetlen,
nem lesz benne részük újra,
ez garantált.
És akkor még ott van a relokációs járulék is,
ha úgy érzik, máshol próbálnának új életet kezdeni.
Ami valljuk be, sok fiatal célja,
és a többi szülőnek mennyi fáradság előteremteni azt,
amit ők megkapnak, ha kérnek,
de hát meg is érdemlik,
hisz hallottad, mondtam, milyen fontos mindez,
ugye hogy így van.
Csoda-e hát, ha ezek a lányok
élnek a lehetőséggel.
Ki ne venne át egy óriási nyereményt,
vagy hívjuk bónusznak,
hisz nem csak az ölükbe hullott.
Mit meg nem ér a sárkány?
Látod te is.
Hadd menjen vele egy-egy lány,
szigorúan csak egy-egy,
ha úgyis
jól jár mindenki a végén.
Nem zavar ez téged, ugye.
Látom a tekinteteden,
érted a dolgot,
és hogy részese lehetsz,
annak kifejezetten
örülsz.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.