A Merítés-díj abból az igényből született, hogy a gazdag kortárs magyar irodalmat átlátni képes kevesek tegyenek ajánlásokat, emeljenek ki műveket az érdeklődők számára. Az első öt év után, a fél évtizedes jubileum kijelölte pontból visszatekintve irányomban és bennem is felmerült a kérdés, hogy a 2014-es és a 2018-as év által bezárt időszakból én melyik szépprózai műveket emelném ki. Öt művet választottam. Ez a választás kizárólagosan az én értékítéletemet tükrözi. Azt viszont tökéletesen. Nem hirtelen felindulásból állítottam össze a listát, ezért nyugodtan írom le: én ezt az öt könyvet tartom az érintett időszak olvasásra leginkább érdemes művének.

Egy mindenek fölött

Zoltán Gábor: Orgia (Pesti Kalligram, Budapest, 2016)

Az öt év legfontosabb, legjelentősebb könyvének egy olyan művet tartok, ami a Merítés-díj az évi tízes listájára nem tudott felkerülni – és ez sok mindent elmond róla. A másik oldalról a kritika is megfogalmazta a maga számonkéréseit (amiket talán a legélesebben az ÉS-kvartettben Bárány Tibor mondott ki). Az olvasók kegyetlenséget, brutalitást emlegettek, a kritikusok viszont az ebben való elbizonytalanodást, az értékítéletek beszüremkedését kifogásolták. Egyre inkább meggyőződésem, hogy ez egy olyan alkotás, amelynek a részleges gyengeségei erősítik az egészet. Tökéletessége éppen abban rejlik, hogy az ember számára legideálisabbat nem a mindenre kiterjedő pontosság adja ki.
Ennek a műnek a nagysága minden megközelítésben evidens, és a megközelítések összességében mutatkozik meg. A történelmi szembenézés, a történelem feltárása önmagában kevés lenne. A hideg és pontos, realista ábrázolásmód pedig túlzó jellemzés az esetében: éppen attól válik egyáltalán hozzáférhetővé, hogy nem pszichopatákat mutat be a leletek embertelen stílusában, hanem az átlagemberben rejlő bestialitás kitörését írja le lényegre törően. Én tanúsíthatom, nem kéjeleg, és csakis a lehető legkevesebbet, a lehető legtömörebben mondja el. A magasirodalom igényeinek megfelelő pontos mondatok pedig egy ponyvaszerű, csajozós, pontos helyzetfelismeréssel rendelkező, noirba is beillő, igazi férfiember életét adják ki. A durvaság és a könnyűség így zárja körbe azt a tűfejnyi rést, amin még be tud bújni az olvasó. Tulajdonképpen örülök, hogy megjelent közben a társmű, a Szomszéd is, mely tartalmazza mindazt, ami az Orgiából kihagyható volt. A Szomszéd méltán segíti a hozzáférést a nagy alkotáshoz – kizárólagos szerepe, hogy elvezesse az olvasókat az Orgiához.
Vannak irodalmak és a magyar irodalomnak is vannak korszakai, amelyek nem mutatnak fel olyan alkotást, mely messze kiemelkedik az adott időszak közegéből. Szerencsés vagyok, hogy ebben az öt évben megismerhettem ezt a művet, melyet egyetlenként tartok megkerülhetetlennek ebből az időszakból.

A középmezőny élén

A másik négy könyv ugyan szerepelt a listánkon, de egyik sem a kilenc darab díjazott egyike. Ez a tény számomra is nehezen értelmezhető. Hozzáteszem, én az öt év folyamán egyszer sem azt a művet tettem a személyes első helyemre, ami a végső döntésből kijött, de nem is éppen ezt az ötöt jelöltem meg. A viszonylagos nagy létszámú zsűri (~20 fő) értékközéppontja érdekesen alakul ki, és a végeredménnyel mindig egyet tudtam érteni. Más azonban az adott év horizontján kihagyhatatlannak tűnő könyv, és más az, amit személyesen én hordozok magamban. Az évek alatt sokféleképpen próbáltam ezt képszerűsíteni: az olyan giccstől kezdve, mint a gyorsan, önmagát felemésztően izzó szembesítése a hosszú távon megbízhatóan világítóval, egészen az olyan borgesi gondolatig, hogy a fal, amelynek támaszkodva méltatjuk a szemközti házat, megfelelő távolságban a legcsodálatosabb építészeti remekműként tárul fel előttünk. Az ajánlati szempontom végül az lett, hogy ezeket a műveket nem írja felül sem az életmű egy másik darabja, szakasza, sem egy másik mű a magyar irodalom történetéből.

Szvoren Edina: Az ország legjobb hóhéra (Magvető, Budapest, 2015)

Szvoren Edina zseniális novellista – nem tudom, a két kitétel közül melyik a nehezebb. A novellák a regényeknél jóval kevesebb figyelmet kapnak, és ha ehhez még zseni is valaki… A zsenialitást ugyanis legfeljebb megsejteni lehet, érteni jóval nehezebb. Szvoren Edina életművének, eddigi négy kötetének íve van. Van benne elmozdulás, ésszel felérhető változások. Ésszel persze ezeket nehéz pontosan rangsorolni és értékelni, és még bele fog telni kis időbe, mire rájövünk, mit is adott nekünk Szvoren Edina. Hogy ezekből az évekből nem a ’18-as Verseimet emeltem ki, az talán csak azért van, mert én még nem tartok ott. Másrészt már most úgy látom, ebben a kötetben tökéletességig vitte azt, amit az első kötetével elkezdett: itt éri el a legpontosabb és egyben a legtömörebb megfogalmazást az egyén és a közösség szintjén is megjelenő pszichés nyomor ábrázolásában. Sokan foglalkoznak ezzel a tematikával, hiszen mi sem jellemzőbb ezeknél a helyzeteknél Magyarországon, de senki nem tudja azt, amit ő tud.

Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal – A Márk-változat (Magvető, Budapest, 2014)

Esterházynak életműve van, melynek leglényegesebb eleme a nyelv. Van egyrészt a rajongás, másrészt meg a tanácstalanság, hogy melyik könyvet adjuk másoknak bevezetésül. Nagyságában legalább akkora a konszenzus, mint abban, hogy milyen nehéz egyetlen ilyen művet kiemelni. A Márk-változat mindenképpen megfelel erre. Van szépsége, meghittsége, megadja a regényolvasás élményét is, miközben magához képest kevésbé kardvillogtatóan kaszabolja a nyelvi paneleket. Szép és okos, miközben nem túl okos. Nem mondhatja rá senki, hogy okoskodik csak ahelyett, hogy igazán az írásra koncentrálna.
Aztán van itt még ok, amiért ajánlom ezt. A könyv megjelenése nem váltott ki nagy hullámokat. Nem is tudom, mit kellett volna EP-nek tennie, hogy igazán odafigyeljenek rá. Pontosabban tudom. Egy év múlva kiderült: meg kellett halnia. 2015 végén futótűzként terjedt a hír, hogy a nagy író súlyosan beteg. Októbertől júliusig tartott a nagy haldoklás, benne a Hasnyálmirigynapló megjelenésével. Mint elkötelezett rajongónak, számos pillanat égett az emlékezetembe. Mintha közeli családtag lett volna. Mindez végképp elterelte a figyelmet az utolsó időszak műveiről, és csak a napló számított. A napló, ami fontosabb volt nekem is sok mindennél, de mégis látom, hogy csak annak tudott fontossá válni, akinek már EP eleve az volt. A Márk-változat viszont meg tud küzdeni magáért, ebben egészen biztos vagyok.

Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje – Josef M. két halála (Pesti Kalligram, Budapest, 2017)

Ha valaki a zsűritagokhoz hasonlóan sokat olvas, akkor az adott szempont által behatárolt látótérben egyedien kezd viszonyítani. Ezáltal előfordulhat, hogy valakit érdemén felül megszeret, vagy eleve saját felfedezéseként próbál propagálni. Egy debütáns könyv beválasztásánál ezért meg is vizsgáltam az értékítéletemet ebből a szempontból, és kitartok mellette, ez egy nagyon jó regény. Sok kortárs európai szerző könyvét olvastam, és ezért nem csak a magyar próza terepén körültekintve látom a kötet erényeit. Koherens, átgondolt, könnyedén olvasható, mégis tartalmas. Olyasmi, ami nemzeti irodalmakon felülállóan képes olvasmányélményt nyújtani. Bár az azóta megjelent Migrént jobban szerettem, egy kidomborított, ám nem igazán bedolgozott mellékvonulat miatt nem merném mentegetőzések nélkül ajánlani, míg ezt a könyvet minden további komment nélkül tudnám bárki kezébe nyomni.

Györe Balázs: Halálom után eltüzelni! (Kalligram, Budapest, 2015)

A másik kísértő szempont az elitizmus. Olyasmit tekinteni közérdekűnek, ami messze elmarad attól. Györe Balázs kötetét a hozzáértő elszántakon kívül valószínűleg kevesen vették kézbe. Az a ronda drapp borító, a megsejthető modern technika, mely a hagyatékot feldolgozza, lemásolja, mind elriasztják az olvasókat. Pedig nem kellene. Nem egy nehéz szövegről van szó, és az édesanya után maradt levelek, cetlik és a tennivalók naplózása kiad egy történetet, és kiadja a viszonyt is. Sok búcsúzást olvastam már, és a szülői hagyaték feldolgozása sem példátlan, de itt a leltárszerűség tárgyilagosabbá teszi a szöveget és szabadabbá az olvasót. Egy percre sem éreztem intellektuálisan megterhelőnek, noha érdekes volt. A lelki hatás pedig nem maradt el.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.