A bíborosok közösségére, úgy hiszem, jómagam, de a sajtó is, hajlamos egyszerre két, szélsőséges nézőpontból tekinteni. Először megnevezem szépen, tárgyilagosan ezt a kettőt, aztán egy kicsit markánsabban is, de talán nem durván kifejtem, melyiket miképpen látom.
A konklávé előkészületei közben számos cikket olvastam, és magam is sokat filóztam azon, mi várható, hogyan születhet meg a döntés. Azt fedeztem fel, hogy a választói közösségre egyszerre tekintek nagyon tudatos individuumok alkotta csoportként, illetve olyanként, aminek csak a felszínén futnak végig az impulzusok.
Hangsúlyozom, nem az egyénekről, hanem az egészről beszélek. De ez persze az egyén szintjén csapódik le.
Azt gondoltam, hogy egyrészt látok itt olyan embereket, akik óriási élet- és munkatapasztalattal számba vesznek emberi kvalitásokat, nemzetközi helyzetet, vallási és szervezeti célokat, és ezek összessége alapján szép lassan kiérlelik a lehető legjobb döntést. (Érdemes meghallgatni Gábor Györgyöt.)
Másrészt azt is gondoltam, hogy egy érzelmileg nagyon intenzív helyzetben tartanak együtt egy nagyon laza közösséget, amelyen aztán így leginkább csak impulzusok tudnak végigfutni, valahol aközött, hogy “Hallottad, mit mondott?!” és hogy “Ugye, milyen jól beszélt!” - és ilyesmik alapján sodródnak bele bizonyos döntésekbe.
Azt hiszem, mindkettő egyszerre igaz is. Noha a bíborosok egyenként nagy elvárásokkal, komoly megfontolásokkal rendelkeznek, de a helyzet, mely a pápától való elbúcsúzástól az új pápa megválasztásáig rohan végig lényegében két hét alatt, érzelmileg annyira felkavaró, és fizikailag is olyan komoly igénybevétellel jár, amelyet nem lehet hideg fejjel végigcsinálni.

Ahogy most végignézem a jegyzeteimet és a főbb cikkeket, még az világlik ki számomra, hogy e két szélsőség között is milyen hatékonysággal működött ez a közösség.
A politikai választásokhoz szokott nagyérdemű tagjaként nekem is misztérium, hogy a pártok és a haza viszonya egészen másmilyen, mint a bíborosoknak az Egyházhoz fűződő viszonya.
Egy párt mindig rendelkezik riválisokkal és önmagát a riválisoktól megkülönböztető öndefinícióval. A haza kézben tartásához a többi (akár létező, akár csak elképzelt) párton keresztül vezet az út. Ehhez képest a bíborosok egyetlen pártot alkotnak, és a szándékuk kizárólagosan ennek a közösségnek a működőképességére koncentrál. Nem kell legyőzniük senkit, legfeljebb meggyőzniük a kollégáikat.
A működtetésre irányuló elszántság révén viszont, úgy tűnik, nagyon komolyan vették azt is, hogy az agendával haladjanak, és a konklávé kezdetére kiérlelődjön a lehető legteljesebb tudás, hogy aztán a konklávé már ne végtelen egyeztetésekről, hanem a legesélyesebb előtti főhajtásról szóljon.
Talán az életkor sem elhanyagolható. Az Egyházban olyan emberek között dől el a hatalom birtokosának a személye, akiket életkoruknál fogva gyakran már inkább az motivál, hogy a nyertes pártfogójának, támogatójának érezhessék magukat.
Így azt sem tudom, mekkora csalódások lakozhatnak, ha egyáltalán, az egyes szívekben.
Még itt a politikai párhuzamoknál jegyzem meg, hogy az Egyházban egyelőre nem látom a post-truth és a populizmus megjelenését. Bár Benedeknek Ferenccel való szembeállítása alkalmas lett volna ilyesmire, egyelőre nem látom az olyan gátlástalan provokátorokat, mint amilyenek a politikai életben ma már szinte általánosságnak számítanak, és akár vezető pozícióban is meg tudják őrizni a kizárólag kritikus hangnem révén kívülállóságuk látszatát.
Ha a jövőben a kollégium gyakrabban ülésezik, és tényleg elkezd parlamentre hasonlítani, akkor viszont a stabilabb klikkek és a különféle alig elviselhető karakterek megjelenése is valószínű…

Nagyon a személyes percepciómat tükrözi, mert nincsenek objektív méréseim, csak a személyes emlékeim, de ezeknek a bíborosoknak abszolút felfokozott médiaérdeklődés közepette kellett működőképesnek maradniuk.
Ezért elismerés jár nekik.
Emlékeim szerint II. János Pál pápa halála sokkal fontosabb esemény volt, mint az új pápa megválasztása. Abban az időben az internet is hivatalosabb jellegű volt, és a nyomtatott sajtó hagyományai érvényesültek még a digitális térben.
2013 annyiból volt másabb már, hogy a pápai lemondás teremtett egy érdekes helyzetet, ami vonzotta a sajtót. Másrészt addigra a közösségi média elengedhetetlen társa lett az adott médiumoknak. Vagyis volt egy központi újság, és a saját fiókja, illetve a hozzá kapcsolódó dolgozók fiókjai efemerebb módon segítették az orientációt, árnyalták a hivatalos tartalmat.
Mára ez annyiból megváltozott, hogy a közösségi média elszakadt az eredetileg kizárólagos hírforrásokként tekintett újságoktól, és az influenszerek, civil résztvevők, főfoglalkozású tudósítók egymásba átfolyó kategóriákként együttesen lepik el az online teret, és minden apró rezdülésről beszámolnak.
Még külső szemlélőként is nehéz volt eligazodni ebben a zajban, és tisztán látni azt, mi számít, mi megbízható, mi csak lényegtelen rezdülés. Ha elképzelem, és a fotók, interjúk alapján nem is nehéz elképzelni, hogy milyen tudósítórajok köröztek körülöttük, akkor még azt is megkockáztatom, a bíborosoknak a felhajtás következményeként a sztárság érzetével is meg kellett küzdeniük.
Nem szabad említés nélkül hagyni, hogy Ferenc pápa személyiségének és munkájának is köszönhető ez az óriási érdeklődés, amit csak tovább fog fűteni, hogy az új pápa a médiaipar fellegvárából, az USA-ból származik.

A médiát sok kritika éri, de én nagyon élveztem, hogy minden, tényleg minden egyszerűen megtudható - ezért én fotelhuszárként nagyon hálás vagyok. Ugyanakkor ehhez talán az is kellett, hogy én már a korábbiakban kialakítottam azt a portfóliót, amit követek, és helyén tudtam kezelni pl. az olasz sajtó túlpörgését és a forrásmegjelölés nélküli pletykákat. De még így is azt éreztem, ennyi minden között már nem tudom, mi lehet az igazán jelentős, és mi az, amit tényleg csak bedobtak.
Ehhez tartozik hozzá, hogy már a választást követő napon elkezdtek kiszivárogni a szavazás részletei is - nem kellett éveket várni ahhoz, hogy Parolin visszalépéséről és Dolan közbenjárásáról értesüljünk.
Ezt megint lehet ragozni, hogy melyikőjük mennyiben adott ki még a hivatalos megnyilatkozás mellett járulékos infókat, hiszen egyik oldalról Parolin diplomataként beláthatta, személyesen neki is az a jó, ha megrekedve a győztest ő választja ki, és aztán még nyilvánossá is teszi ezt, másrészt Dolan, aki Ferenc pápa alatt egyre jobban elszigetelődött, és már valószínűleg az utódlására is készen voltak a forgatókönyvek, ezzel kiugrott a menthetetlenül konzervatív fiókból, és most méltán várhat valamilyen megmaradó befolyást. Bár nagyon gonoszul hangzó feltételezések ezek, de talán hasonlóképpen tettem volna magam is.

Kicsit magammal, a korábbi írásaimmal is akarok foglalkozni. Természetesen dicsérőleg.
Ferenc pápa április 21-én halt meg, és én már másnap kitettem egy összefoglaló ismertetést. Nem kegyeletsértésnek szántam ezt, sőt úgy vélem ma is, ez az első pillanatban kitett szöveg betöltötte a célját, és korrekten tudta orientálni az érdeklődőket.
25 nevet említettem meg benne, most megszámoltam. Azt gondoltam, a következő napokban ezek a személyek fognak előkerülni, őket fogják bemutatni. A három idősebb bíborost is betettem, mert láttam, ők is előkerülnek a nemzetközi fórumokon.
Végül talán csak az egyik kedvencem, Odilo Scherer nem jött egyáltalán elő, illetve még Anders Arborelius volt az, akit különösen a vége felé több helyütt bemutattak, én meg kihagytam. (Persze voltak még nevek, de azok tényleg egy-egy helyen kerültek csak elő.)
A végül megválasztott pápáról azt írtam: “Robert Francis Prevost bonyolultabb eset, mert Chicagóban született, de Peruban töltött be szolgálatot, most pedig a püspöki kinevezésekért felel. 2-3 éven belül komoly pápaesélyessé érhet(ett volna) be.”
Az utolsó cikkem hétfőn délre már kitettem. A hétvége folyamán az a kép alakult ki bennem, hogy Parolin támogatottsága megrekedni látszik. Ezt a hétfői cikkben már kifejtettem. Utólag azok az írások maradnak fenn, amik a megvalósult forgatókönyvet jósolják meg. De az adott pillanatban sok egyéb cikk is látszik mindig, ezért beszélek arról, hogy én minek kezdtem hinni. De még így is azt gondoltam, hosszasabban fogják erőltetni a dolgokat. Noha szerdán kezdődött csak a konklávé, amatőrként már nem láttam a hetemben, hogy majd aznap még összefoglalom az aktuális helyzetet, azonban követtem a médiát, és Parolin megrekedése egyre markánsabbá vált. Több minden nem kedvezett neki (a cikkemben felsoroltakon túl az eltúlzott olasz támogatás, a jóakarójának, Stellának a Ferenc elleni kirohanása), és az esélyessége révén ráirányuló figyelemben ezek még hangsúlyosabbá váltak, így már az 50% is elérhetetlennek látszott.

5-én a The Pillar ezt írta: „Amint a bíborosok számára világossá válik, hogy a két fő pápa­jelöltnek, Pietro Parolin bíborosnak és Luis Antonio Tagle bíborosnak nehézségei lehetnek az 89 szavazat elérésével, amely a pápává választáshoz szükséges, néhányan már más, „B-tervként” számításba vehető nevek felé fordultak.
Miközben állítólag sok „progresszívebb” bíboros Robert Prevost bíborost részesíti előnyben, a közgyűlésekhez közel állók jelentései szerint egy spanyol kezdeményezés is folyik annak érdekében, hogy fontolóra vegyék a marseille-i Jean-Marc Aveline francia bíborost.”
A National Catholic Reporter pedig az Il Fatto Quotidianóra hivatkozva azt írta: „Robert Francis Prevost esélyeinek hirtelen megnövekedése figyelhető meg.”
Aztán ez a cikk is még idézte a másik bíborospüspököt, Filonit, illetve még mindig Zuppi említésével zárult.
Tehát Prevost neve ekkor kezdett igazán forogni, de még így is csak az látszott, hogy csak egyike a B terveknek, miközben az A terveket sem vetették teljesen el, így aztán nem lesz sima a konklávé.
Az általam legmegbízhatóbb, a terepen mozgó újságírónak tartott Gerard O’Connell így sommázta a helyzetet:
"Ha csütörtök este, az ötödik szavazásig nem választanak pápát, az arra utalhat, hogy a két fő esélyes [Parolin és Tagle] mellett más jelöltek is előtérbe kerültek. Ha a harmadik napon sincs megválasztás, akkor valóban meglepetésre számíthatunk."
Ebből is csak az következik, hogy Parolin milyen váratlan gyorsasággal reagált az adott helyzetre, pl. megelőzve az ázsiai bíborosok belső megegyezését. Józan ésszel azt lehetett gondolni, egy teljes nap elmehet a tusakodással. Azt hiszem, ha nem vág az események elébe, akkor is komoly eséllyel haladtak volna Prevost felé a dolgok, de könnyen zavarossá is válhatott volna a helyzet, és a magabiztosság tekintetében nagyon nem mindegy az sem, hányadik szavazási kör után kerül ki a megválasztott.

Logikus lenne arról beszélni, hogy mi várható a jövőben. Prevost egyelőre megerősített mindenkit a Kúriában, de saját magát pótolnia kell - ez lesz az első lépés.
Azt említettem, hogy Dolan utódlása napirenden volt - ez most kicsit lekerülhet, vagy valami bonyolultabbat is ki lehet találni.
Két dolog biztos.
Az egyik, hogy a Vatikánnak és az Egyháznak számtalan problémája van. Nem bírom kihagyni a La Croix international által összeszedett 12 kihívást:

1. A nők és laikusok szerepe
2. Szexuális és családi etika: Ellentétes elvárások kezelése
3. A visszaélések válságának kezelése
4. Evangelizáció a szekularizált társadalmakban
5. Kapcsolatok kezelése Donald Trumppal
6. Integrált ökológia: Az egyházi üzenet egységesítése
7. Globális egység fenntartása a megosztott egyházban
8. A Római Kúria reformja
9. Vatikáni diplomácia egy turbulens világban
10. Kapcsolatok elmélyítése más keresztény egyházakkal
11. Hivatások újjáélesztése és a papság megújítása
12. Remény közvetítése egy válságokkal teli világban

A másik viszont, hogy nem kell egy darabig konklávéról gondolkodni. A II. János Pál által kinevezett legfiatalabb bíboros, Erdő Péter 2033-ban, XVI. Benedek kinevezéseiből pedig utolsóként Baselios Cleemis 2040-ben tölti be a 80-at. Nyugodtan lehet úgy számolni, hogy míg most a ferenci fordulatot nem lehetett eltéríteni, a következő alkalommal már a Ferenc által kinevezett bíborosok is csak elenyésző kisebbséget alkotnak majd.
Egy energikusnak tűnő, fiatalabb pápát választottak most meg, akinek nem kell azt éreznie, mint anno Ferencnek, hogy pár év alatt kell mindent végigtolnia. Van ideje átgondoltan, több lépésben, kidolgozottabban megvalósítani a programját.

-----

A pillanatnyi helyzet a Kúriában (életkor, név, tisztség) - forrás:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.