Bob Dylan 2016-os irodalmi Nobel-díját már most kétségkívül a díjtörténet egyik legjelentősebb eseményének tekinthetjük. Az idei esélyekkel foglalkozó összes cikkből és hozzászólásból kiderül: egy év sem volt elég a feldolgozásához. Mint valami égi jelet próbálják értelmezni neves és névtelen szakértők egyaránt. Próbálják kiolvasni belőle, hogy ez egy elszigetelt, egyedi eset volt-e csupán, vagy valamilyen minta kezdete, netalántán folytatása. S ha akár egyik, akár másik, akkor vajon ki lesz idén a nagy név?
Ebben a bejegyzésben összefoglalom és csoportosítom a különféle véleményeket.

Nem lehet elégszer elmondani, hogy Dylan Nobele mennyire egyedi. Semmihez nem fogható. Mindent felülír, és ezáltal minden logikai lánc (okoskodás) helyénvalónak tűnhet.
Nagyon fontos még azt is kiemelni, hogy a fogadási listák jelentik az egyetlen kapaszkodót. Tavaly Dylan a Ladbrokesnál egy hónappal a bejelentés előtt még 50-es szorzóval szerepelt. Ez nagyjából a 'felmerült még' kategória. Az Unibet ekkor még nem is jegyezte, csak a hónap végén jelent meg 33-mal.
Mindkettő elég alacsony szám, ráadásul a Ladbrokesnál is csak az utolsó 24 órában tört előre 16-ig.
Ez azt mutatja, hogy kevéssé lehet támaszkodni a fogadási listákra, tehát ezúttal tényleg bármilyen vélemény felvállalható.

1. A tagadók
Sokan egyszerűen képtelenek mit kezdeni Dylannal. Egyszerű botlásnak tartják. Az események összejátszásának. A nevető sokadiknak. Utóbbi valószínűleg igaz is. Sok minden kellhetett ahhoz, hogy éppen Dylan neve jöjjön ki, de azért hosszú évek óta mégiscsak az esélyesek listáján szerepelt. Ha meg ott szerepelt, akkor ugyan megtörtént a rendkívüli, de mégsem egészen váratlanul. Ezt lehet úgy értelmezni, hogy a tavalyi évet át kell lépni, zárójelbe tenni, és ott tartunk, ahol tavaly. Mindent ugyanúgy kell gondolni.

Ki lesz akkor a győztes?
Ahogy tavaly írtam, legfeljebb egy költő tehet keresztbe Ngugi Wa Thiong'o kenyai írónak.

Az érvelés gyenge pontja:
A talán kései bejelentés is azt bizonyítja, heves viták zajlottak az ülésteremben. Tehát a tavalyi befutóknak nem volt nagy a támogatottságuk. Ha Dylan támogatói most mégsem hajolnak meg, mintegy ellenszolgáltatásként, vagy a tavaly alulmaradtak mégsem tartanak ki akkori választottjuk mellett, akkor Ngugi Wa Thiong'o nem csak idén nem lesz díjazott.

2. Az apokaliptikusok
Ők úgy hiszik, már Alekszijevics díja is az Új kezdete volt, az apokalipszis már 2015-ben kezdetét vette, és nem lesz itt semmiféle konszolidáció. Egészen váratlan helyről is érkezhet a megnevezett. Annyi önmérsékletre hajlandóak, hogy mivel Dylan sem a semmiből tűnt elő, első körben az esélyesi lista gyökeres átalakulását várják, hogy majd 3-4 év múlva már biztosan egészen különleges nevek szerepeljenek ott. Idén még olyan nevekben gondolkodnak tehát, akik évek óta szerepelnek az esélyesek között, de egy kicsit rendhagyóak.

Ki lesz akkor a győztes?
Claudio Magris vagy Margaret Atwood

Az érvelés gyenge pontja:
Dylan tényleg nem a semmiből bukkant elő, és hosszú évek óta folyt róla vita, és ma már elhihetjük, igazak voltak az arról szóló beszámolók, hogy már korábban is közel volt a díj odaítéléséhez, az említett két név viszont eddig még nem került ennyire közel a tűzhöz.
Atwood szintén kanadai, mint Munro, szóval az is lehet szempont, hogy két kanadai hölgy sok így együtt, és Atwoodnak meg elég hírverés a Trump-éra megjóslása.

3. Canossa várának őrzői
Sokan számolnak úgy, hogy ezek a gazdag svédek kimulatták magukat, törtek-zúztak, de eljött az ideje a számla rendezésének. Ezt pedig csak valami erősen irodalmi díjazott megnevezésével tehetik meg.
Vitáik innentől kezdve leginkább generációs természetűek.
Abban nincs különbség közöttük, hogy egy általánosan elfogadott nevet szeretnének. A meglepő viszont az, hogy nincs ilyen. Mintha korunk irodalmának nem lenne Márqueze, Thomas Mannja...

a) a konzervatívok éppen ezért az establishment neveit szeretnék viszontlátni. Nekik tökéletesen megfelel az előző két csoport befutója, Magris különösen. De Nádas vagy Kadare is ideális a számukra.

b) az előretekintők lazábbak kicsit, és azt gondolják, van ma is Grass és Semprun, csak még most szökkennek szárba. Vagy éppen a nemzetközi színtéren most vonul végig a hatásuk. Ezek a körök leginkább Javier Marías vagy Krasznahorkai díjazásával lennének elégedettek. Úgy gondolják, hogy ők ketten a következő 10-20 év nagy öregjei, az irodalomtörténet megkerülhetetlen nevei lehetnek. Általuk az Akadémia megőrizhetné prófétai szerepét, és szinte kompromisszumokat sem kellene kötniük.

Az érvelés gyenge pontja:
Egyáltalán nem úgy tűnik, hogy az Akadémia bármit megbánt volna, de persze a jelöltek nagy része európai fehér férfi, vagyis nagy esély van rá, hogy a végeredmény az ő igazukat mutassa. Persze, egy végeredményhez sokféle indoklással el lehet jutni.

A nagy kompromisszum:
Murakami Haruki ezer éve esélyes. Ugyan férfi, de nem európai; ugyan menő, de azért irodalmi igényességű; ugyan regényíró, de szórakoztatni is akar. Kap hideget is, meleget is. Ha ő lenne a díjazott, senki nem értené, de egy kicsit mindenki érteni vélné. Ha ő lenne a díjazott, kicsit üres, időhúzó lépésnek tűnne.

Én örülnék a 3b)-nek, de korainak érzem. Én, azt hiszem, jelen helyzetben Magris felé terelném a saját bizottságomat. De hát az elmúlt két év egyik díjazottját sem lett volna könnyű megszavaznom. Mit is tudhatok tehát én...

---

Nem titok, ezt a két fórumot látogatja minden megszállott. Fenti összegzésem az itt olvasottak hatására született meg.

• The World Literature Forum: Nobel Prize in Literature 2017 Speculation
  
  
• The Fictional Woods: Nobel Prize 2017

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.