Roberto Benigni, John Lurie, Tom Waits – külön-külön is sokak rajonganak értük, de azt kevesebben tudják, hogy együtt szerepeltek egy 1986-os filmben, amit az azóta kultrendezőként emlegetett Jim Jarmuschnak köszönhetünk. Nekem személyes kedvencem a Törvénytől sújtva (Down by Law), így igazi borzongás járt át, amikor a hétvégi olvasmányomban egyszercsak felbukkantak: a kis olasz, a tagbaszakadt meg a magas.
Ez a jelenet tényleg jól sikerült, úgyhogy következzen egy részlet Baksa-Soós Attila művéből:

„szóval tartottam az idetévedt három szökevényt, és ígéretet tettem nekik az ország védelmére kialakított katakombarendszer térképeinek átadására.
Lesz térkép, de előbb igyátok meg ezeket az Old Fashioned koktélokat. Úgyis olyan régimódi a rabruhátok!
Nem volt egy felvilágosult homokos divattervező az őrök között?, kérdeztem őket, mialatt beugrottam a pult mögé és meglocsoltam a vendégpohárban ázó kockacukrot egy kis angosturával.
Nem volt, felelte a tagbabaszott tag.
Látom, megviselt titeket a szökés. Mikor voltatok utoljára buliban?, néztem fel kérdőn egy jégkanállal a kezemben. Tekintetem nem vettem le a rabarcú rab arcáról, nem mintha aggódtam volna, hogy megöl, de az óvatosság a pult mögött emberéletet menthet.
Fuck off to you too, felelte váratlanul olasz akcentussal a vékony rab, számozott szürke fölsőben.
Fiúk. Én is szoktam filmet nézni, ültem sitten, és rájöttem, hogy szomorkodni előtte kell. Most jobban tennétek, ha egy kicsit lazítanátok. Hosszú út áll még előttetek, mire felszabadítjátok magatokat, saját rabságotok alól.
No speak English, rángatta vállát a vékony.
Kösz. Kérhetek egy csikket?, tördelte gitárpengető ujjait a magas fegyenc, és egy pillantásra sem méltatta nevető szemöldökű rabtársát.
Ingem bal felső zsebébe nyúltam, és odaadtam neki egy csomag filter nélküli cigit. Az öngyújtót a cigaretták mellett tartottam, ezért elsőre mindig hármat szívtam egyszerre, hogy elférjen a dobozban.
A magas biccentett, a tagbaszakadt morgott valamit, a kis olasz meg hálásan mosolygott.
Az a típus volt, akit a nagy katasztrófák is csak mértékkel törnek le. Meg átmenetileg. Mivel a bourbont a kupak tapintásáról is megismerem, folyamatosan figyelhettem a nagydarab szemében rejlő, félelemmel keveredő bizonytalanságot, amit hatalmas teste sem tudott elrejteni.
Ott pergett pupilláján egész élete. Mint egy fekete-fehér film.
Ez majd segít, dobáltam bele a cseresznyéket a tumblerekbe.
Lehörpintették, biccentettek, majd futólépésben nekivágtak Florida mocsarainak. Az olasz még integetett egyet. A cselédajtónál tűntek el a láthatáron.”
(Cinege a lábát, Szamócakoktél az érkezőknek c. fejezet 52–55. oldal)

A kísérőképen sorrendben a következő látható:
A fő műsorszám egy festménybe oltott Roberto (éljen Dürer!):
http://www.freakingnews.com/Durer-Paintings-Pictures--2440-2.asp
Egy Tom Waitset ábrázoló |szobor:
http://trevorgrove.deviantart.com/art/Tom-Waits-From-Mortal-Clay-6-284369835
Végül Laurie festménye: http://johnlurieart.com/

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.