Mesterember - az írásban is

A címlapon egy már réginek, emiatt szokatlannak számító próbababa mögött, a bejárat üvegében tükröződik a fotós, Lugosi Lugo László, aki ebben a könyvben mint kritikus jelenik meg. A borító egyszerűen telitalálat, legalábbis elmond mindent. Adott egy fotós, egy hozzáértő, aki úgy örökít meg - ezúttal írásban - egy korszakot, hogy ő maga is jól kivehetően látszik a háttérben.

Lugo fotózással kapcsolatos írásait gyűjti össze ez a könyv. Nagyjából az elmúlt 20-25 év termését. A szórakoztató könnyedséggel megírt szövegek (de tényleg, nem közhely, ilyen gyűjtéseknél pláne ritka, de ez az ember tényleg tud írni!) felrajzolják a közelmúltat, amire az alcím is utal: A dagerrotípiától a digitálisig. Illetve a "közelmúlt" így félreérthető, hiszen a dagerrotípiával azért már régebben kezdődtek a dolgok, mindenesetre még a hőskorra visszanyúló írásokból is az bontakozik ki, hogy az "anyagra" dolgozó fényképészet, a legalább az előhíváshoz szakértelmet igénylő művészi foglalatosság miképpen vált közkinccsé, hogyan alakította át a digitális forradalom. Meg hogy miképpen maradtak meg a hobbisták (újabb félreérthető címke: ők a legprofibbak), akiknek még mindig megéri kézzel készíteni az apparátot, s akik elérhetetlen anyagokra vadásznak az egyre kevesebb szakboltban.
Vagyis ez egyrészt fotótörténeti könyv. Azért is, mert szó van a régebbi technikákról, régebbi fotósokról. Külön Klösz Györgyről, akit Lugo a mesterének tekint. Illetve a nagy magyar fotósók legalább kiállítások részeként megjelennek, André Kertész pedig közvetlenül, ínterjúban tárja elénk minden keserűségét. Aztán ott vannak a kortárs kiállítások, amelyekről összbenyomásként az a kép alakult ki bennem, mintha Lugo nem is igazán tudna mit kezdeni velük. Valahogy olyan bizonytalanok ezek a kiállításkritikák. A terem vagy a bemutató atmoszférája szinte élő. Bizonyára sok szépíró irigyli Lugót, hogy az adott helyek hangulatát mennyire eszköztelenül, pár szóval ragadja meg, mintegy mellesleg - csak éppen a képekről nem tudni meg, milyenek - művészi értelemben.
Talán Lugo földhözragadtsága miatt alakult ez így.
Mert ahogy a címlapon az üvegben, úgy a szövegek hátterében is kirajzolódik, mit vár magától ez a fényképíró: dokumentálást.
Több kéziratként megjelölt beadvány, tervezet szerepel a könyvben. Ezek mindegyikében Lugo valamilyen időkonzerválást javasol. Ahogy nagy példaképe, Klösz György megörökített számos építkezést vagy nagy eseményt, úgy szeretné ő is dokumentálni a Westend építése előtti állapotokat, illetve az építkezés fázisait. És épületeket, bezáró szén- és uránbányát fotóz ezzel a gyűjtő lelkesedéssel.
Azt hiszem, tetszik neki a Google új projektje, amikor körbefotózzák a városokat, hogy az el- vagy visszavágyó netező barangolhasson az utcákon. Lugo is valami ilyesmiről álmodhat. Hogy legalább a napot, na jó, álmodjunk nagyot, a konkrét órát megadva körbesétálhassunk a virtuálissá vált múlt idő városában. Csak ő ezt fotósként valósítja meg. Odamegy a helyekre, szakmája minden csínját alkalmazva igyekszik elkészíteni a legtökéletesebb fotót, s nem szereti, ha más nem törekszik erre a precíz tökéletességre.
Másrészt tehát a könyv Lugo művészi hitvallása. Ő nem az elkapott pillanatok fotósa akar lenni. Úgy tűnik, számára az előkészített, tudható, várható esemény, az adott állapot bekövetkezése a fontos. Vagy csak egyszerűen a városkép megörökítése. Hogy lehessen tudni, mi volt a nagy hodály pláza előtt a környéken, meg hogyan zajlott az átépítés. Hogy ami elmúlt, eltűnt, az ne enyésszen nyomtalanul.
S erre jó ez a könyv is. Ha lesz, akit majd idők múltán érdekel, az ebből látja, Budapesten manapság van fotósélet. Ami tán belülről szűkösnek tűnhet, de olvasóként nézve egyértelműen tágas.

---
Lugosi Lugo László: Fényképíró. A dagerrotípiától a digitálisig
256 oldal, 3200 Ft
Typotex, 2009

 

ISBN 978-963-279-031-2

 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvelmeny.blog.hu/api/trackback/id/tr121696564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása