Mivel többen kérdeztek Erdő Péter esélyeiről, illetve Ferenc pápa megválasztásáról, úgy gondoltam, bot csinálta szakértőként inkább összefoglalom a gondolataimat.

Volt-e esélye Erdő Péternek?

Volt.
Ugyanakkor az elemzők - nagyon helyesen - őt a legjobb B (esetleg C) megoldásként említették. Vagyis arra lehetett számítani, hogy amennyiben az igazán esélyesek nem kapják meg a 2/3-os többséget, márpedig ez volt talán a legkönnyebben elképzelhető forgatókönyv, egy kompromisszumos megoldás keresése közben nagy valószínűséggel Erdő Péter megválasztása reális esélyként kerülhet majd szóba. Elnézve az esélyesként felsorakoztatott bíborosokat, mindenki egyetértett abban, nincs egyértelmű pápajelölt, ezért elhúzódó konklávéra számíthattunk, melynek folyamán Erdő Péter esélyei fokozatosan nőhettek volna.
Csak éppen mindenki megfeledkezett Jorge Mario Bergoglióról.

Miért volt esélyes Erdő Péter?

A kérdés megválaszolása közben úgy kell dicsérni őt, hogy egyben a korlátaira is rámutatunk. Mindenfajta róla írott elemzés a következő fordulatokat használja: annak dacára, annak ellenére, noha.
Ez persze logikus. Ha ez nem lenne, akkor egy lett volna a nagy esélyesek közül. Mármint az idézőjeles nagyok közül, hiszen ők, ahogy említettem, mégsem tűntek túlságosan meggyőzőnek.

Tehát: az annak dacára kategóriába leginkább Erdő Péter életkora tartozik: 1952. június 25-én született, vagyis 61. évében jár, ezáltal ő a 6. legfiatalabb bíboros. A tényt súlyosbíthatjuk azzal, hogy 2003 és 2010 között ő volt a legfiatalabb, tehát alig két éve lépett csak ki a Benjámin szerepkörből.
Ráadásul az is igaz, hogy a konklávén ugyan csak 115 bíboros vett részt, ám a 80 év feletti bíborosok is, hiába nem lehettek bent a Sixtus-kápolnában, a véleményükkel, a személyiségükkel, egyszóval a hatásukkal igenis jelen voltak: tehát Erdő Péter 207 bíboros közül tartozik a legfiatalabbak közé. Számítások szerint a bíborosok átlagéletkora egyre inkább megközelíti a 80-at, és még a konklávé átlagéletkora is 72 év fölött volt, így egy 60 éves tényleg kölyöknek számít közöttük.
Ugyanakkor idén lesz 10 éve annak, hogy II. János Pál pápa 2003. október 21-én bíborossá avatta Erdő Pétert (és még 29 társát). Az ezt követő konzisztóriumok már XVI. Benedek nevéhez kötődnek, aki összesen 90 bíborost kreált, tehát összesen maximum 119 bíborossal szemben a szolgálati időt tekintve már nem kell szégyenkeznie (azt most nincs kedvem kiszámolni, hogy közülük hányan élnek még, de nagyjából 10-12 halt meg közülük).
Vagyis szolgálati idejét tekintve még fiatal életkora dacára is már éppenséggel a középmezőnyhöz tartozik, illetve ismert és elismert a bíborosok között.

Elismertsége egyrészt egyes vatikáni megbízásainak kiváló teljesítéséhez kapcsolódik, másrészt pedig az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsában elfoglalt elnöki pozíciójához. Bár előbbi keretében még Peruban is működött, utóbbi posztra pedig első öt éve után 2011-ben ismét megválasztották, ide is kínálkozik egy noha. Ez a noha arra vonatkozik, hogy a pápaságra igazából azok esélyesek, akik a Vatikán hierarchiájának jelentősebb posztjain állnak. Vagyis mind a megbízatások, mind az elnöki pozíció hosszú távon lehet kifizetődő. Az évek múlásával elismertsége és megbecsültsége csak nőhet, de a jelenlegi konklávé résztvevői még aligha tekinthettek rá tényleges kulcsszereplőként.

Miért Ferenc?

Ahhoz, hogy megérthessük a bíborosok döntését, figyelembe kell vennünk három pápa születési dátumát:
II. János Pál pápa: 1920. május 18.
XVI. Benedek: 1927. április 16.
Ferenc pápa: 1936. december 17.
Mondjuk úgy, egy-egy évtizedet léptünk előre.

Akik komolyan szóba jöttek:
Angelo Scola: 1941. november 7.
Marc Ouellet: 1944. június 8.
Odilo Scherer: 1949. szeptember 21.

Természetesen nincs olyan szabály, hogy csak egy-egy évtizedet szabad előre lépni, viszont mégis kimondható, hogy ezek a bíborosok korántsem rendelkeztek a bíborosok körében általános támogatottsággal. És itt kanyarodok vissza ahhoz a gondolathoz, hogy a bíborosok összességének micsoda ereje van.
A 2005-ös konklávéról nagyon pontos információink vannak. Tudhatjuk, hogy Joseph Ratzinger és Jorge Mario Bergoglio közül döntöttek a bíborosok, de komolyan szóba jött még 2-3 olasz bíboros. Ám már akkor is érezhető volt a bíborosi testületben az Egyház megújulásának féltése.
Mitől kellett félteni az Egyházat?
Tulajdonképpen az olaszoktól. Ez a nagyon leegyszerűsítő válasz arra utal, hogy II. János Pál pápával a megújulás egy új szintjére lépett a pápaság intézménye. Már akkor sokan úgy gondolták, hogy egy helyi bíboros megválasztása a Vatikán nyitását lelassítaná, esetleg meg is állítaná. Ettől az érzéstől vezérelve a bíborosok egyetlen lépést mertek megtenni, azt viszont szükségesnek érezték: olyan valakire szavaztak, aki a Vatikánhoz, tehát II. János Pál pápához tartozott, de nem mint olasz, és ettől eredendően szélesebb látókörrel rendelkezett. Így választották meg XVI. Benedeket.
Akkor még Jorge Mario Bergoglio személye túl sok bizonytalanságot jelentett volna, talán a II. János Pál-i út sem tűnhetett biztosítottnak a személyében  (az már egyszerre két lépést jelentett volna).
XVI. Benedeket követően még mindig II. János Pál pápa hagyományaira kell vigyázni, hiszen éppen az egyházi személyek egyre magasabb életkora miatt az Egyház teste lassabban újul meg. A fiatalabb bíborosok, akik csak az utolsó éveiben, többnyire még bíborosságuk előtt ismerhették meg az immár boldoggá avatott pápát, már túl nagy távolságra vannak tőle. Így aztán a döntési helyzetben, egymásra tekintve, egymás lelkébe nézve, a bíborosok nem is annyira egymást látták, mint inkább azokat a 80-hoz közeli vagy afölött járó bíborosokat, az ő befolyásukat, és belátták, ez túlságosan nyomasztóan nehezedett volna a megválasztott társra. Egyszerűen megülhette volna, megbéníthatta volna a vatikániság vélt vagy valós ideája.
Így aztán nem csak az olasz nemzetiség, de immár a vatikáni pozíció is ezeknek az árnyékpápáknak a megerősítését jelentette volna.
Így merült fel az idősebb generáció gyakorlatilag egyetlen olyan képviselője, aki a II. János Pál-i szellemiséget közvetlenül tehette magáévá, ráadásul úgy, hogy a Vatikántól mindig is két lépés távolságot tartott - azt a két lépést, ami nyolc évvel ezelőtt még soknak bizonyult.

Ferenc pápa személyében tehát egy a Vatikántól független, de II. János Pál pápához kötődő embert választottak, aki egyszerre latin-amerikai és európai, és így tehát hirtelen ráébredt mindenki, mennyire csodás választás ő a posztra.

Mi lesz most a fiatalabbakkal?

Ferenc pápa szemmel láthatóan fizikailag is erős, energikus egyéniség.
És bár én is írtam, hogy személyében a reformok továbbvitele garantált, ezt nem kell úgy elképzelni, mint egy kormányváltást, amikor az új párt kiszór mindenkit. Úgy vélem, Ferenc pápa igenis bízhat a fiatalabb bíborosokban, akiknek egyben a mestere is lesz. Hogy melyikük mennyire tud majd vele együttműködni, az a következő 4-5 évben ki fog derülni. Tehát fontos, hogy nem elvi megújulást várnak tőle, hanem kifejezetten gyakorlatit. Hogy ne csak a prédikáció tartalma legyen helyénvaló, hanem a prédikátor is.
Gonosz kérdés, de felmerül, hogy hány évre terveztek vele.
Valószínűleg a korát látva mindenki gondolt arra, hogy nagyjából egy évtized fog jutni neki.
XVI. Benedek azonban nem egyértelmű precedenst teremtett. Még akkor sem, ha éppen a jezsuiták főnöke (tehát a rendé, melyhez Ferenc is tartozik), Peter Hans Kolvenbach is a pápához hasonlóan szinte előzmény nélkül visszavonult. Tehát Ferenc pápa két helyről is látott példát, de hogy ez kor vagy egészségi állapot függvénye, ezt majd ő dönti el. Így előfordulhat, hogy húsz év múlva is, ha érez magában elég erőt, még mindig ő lesz a pápa.
Erről tehát korai beszélni, mindenesetre abban biztos vagyok, a bíborosok megkapják tőle a lehetőséget.

És akkor Erdő Péter?

Erdő Péterről elmondtam, milyen megbecsült szereplője ő a bíborosok testületének. Ugyanakkor én olyan személyiségnek látom őt, aki a hivatali munkát legalább annyira becsüli, szereti, mint a lelkipásztorit. Amennyire szervező, annyira cselekvő. Amennyire diplomata, annyira ügyvivő. Szinte biztos vagyok benne, hogy egészen addig a pontig, amíg az alázat és az engedelmesség megengedi, ellenáll a vatikáni posztoknak, és megmarad körünkben, sőt mondhatom, úgy vélem, kifejezetten nem fog különböző vatikáni pozíciókra túlontúl aspirálni. Jelen lesz ott is, itt is. Úgy gondolom, hogy életkorából is az következik, hogy nagyjából 5-6 év múlva hoznia kell egy döntést Róma és Budapest között, és az 50-50%-ot az egyik irányba fokozatosan eltolni. Biztosan várja őt a Vatikánban egy erős pozíció, a kérdés csupán az, hogy akar-e ő egyáltalán például az Apostoli Szignatúra Legfelsőbb Bírósága (Supremum Tribunal Signaturae Apostolicae) vagy éppen az Államtitkárság (Secretaria Status) vezetője lenni. Én egyáltalán nem vagyok benne biztos.

Jelenleg a következő vatikáni testületek tagja:
Apostoli Szignatúra Legfelsőbb Bírósága
Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció
Katolikus Nevelés Kongregációja
Pápai Törvénymagyarázó Tanács

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.