Mielőtt még a hamisítók gyöngyszemeinek tárhelyévé válna ez a blogtér, csipegessünk egy kicsit az eredetik között. A vaterán éppen két festmény is kapható Kosztolányi Kann Gyulától. Az alapvetően építésznek készülő művész imádta a festészetet, s hanyagolta az építészetet. Már elmúlt 40, mikor az 1910-es években igazán népszerűvé váltak a falvakat, falusi hangulatú városi részleteket megörökítő, csodás színekben tobzódó festményei.

 

Én építész indíttatásával és életkorával magyarázom, hogy nála az impresszionizmus forradalma nem alapvetően új szabályrendszerként jelent meg, hanem a realista-naturalista hagyományokon belüli felszabadulást hozta el neki. Festményeit nézve nem azt érezni, hogy az alkotó át akarta törni a határokat, hanem azt, hogy a jól képzett ábrázolónak megengedték, hogy szabadjára engedje fantáziája gazdag színtárát.
Mivel ezt gondolom, ezért is a kedvencem Látkép címen futó festménye (Olaj, vászon, 72 x 58,5 cm):

 

Egészen belefeledkezem az előtér szántójának terrakottájába, s a mögötte sorakozó változatos házacskákba.
Szentendre, a Tabán, de még Bécs is ezt az alapvetően színpompás örömöt sugározza. Így élő ellenpéldája annak, amit Kieselbach Tamás pazar albumába írt Hankiss Elelmér: "szelíden szomorúnak" látták a világot a kor festői. Hát, ez a világ szelíd, de olyan sugárzóan boldog. Kitölti az elégedettség nyugodt önbizalma. Annak a tudata, hogy nap napot követ, és a világ jó hely.

A vaterán két festmény kapható tehát:

1. Ennek a falusi utcának olyan dinamikája van, hogy belerészegülök. Sajnos a fotó nem túl jó minőségű, de mintha gyűrődések, törések lennének a papíron (25*32 cm), de azért így is csodálatos. Ráadásul még az 5000 Ft-ot sem érte el a licit.


 

2. A másik festményről is a szokásos épphogy elviselhető minőségű fotó látható.
A vízpart hátterében látható gyárszerű épület a kortárs építőirodák számára lehetne dizájnajánlás arról, hogyan kell kezdeni egy komoly tender bemutatását: a zöldbe harmonikusan belesimuló gyárról (25x35 cm). A kép fix áron megvásárolható 37.000 Ft-ért.
(Egy hasonló, jó minőségű itt is látható.)
 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvelmeny.blog.hu/api/trackback/id/tr983269959

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Könyvélvező 2011.10.02. 23:24:38

Igazi nagy csatában ma este elkelt az 1. számú, a régi Vácot ábrázoló kép 42010 Ft-ért.
süti beállítások módosítása