Idén negyedik alkalommal ítélik oda magyar díjazottnak az Európai Unió Irodalmi Díját. Bár ez több nemzetet érintő elismerés, gyakorlatilag mégis tekinthető nemzeti díjnak, hiszen magyar zsűri dönt a magyar díjazottról. Mivel nem volt minden részlet világos a számomra, a 2019-es zsűri tagjait megkerestem néhány kérdéssel. Nagyon lelkiismeretesen és körültekintően válaszoltak, ezért itt változtatás nélkül, teljes terjedelmében közlöm a szöveget, míg a Molyon az oldal sajátosságaihoz igazodva egy kisebb összefoglalót adok.

Először is álljon itt a zsűri névsora (fotókkal együtt a Literán érdemes körülnézni):
Deczki Sarolta (kritikus, irodalomtörténész, filozófus)
Dufeuilly, Joëlle (francia műfordító)
Kőrössi P. József (költő, író, könyvkiadó, szerkesztő)
Szkárosi Endre (költő, műfordító, irodalomtörténész, tanár, a Szépírók Társasága elnöke)
Szolláth Dávid (irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő)

Az interjút általános kérdéssekkel kezdtem.

− Ha jól értem a kiírást, csak 2018-ban vagy 2019-ben kiadott könyvek szerzői jöhetnek szóba?
− Az Európai Unió Irodalmi Díj szabályzata meglehetősen szűkre szabja a lehetséges díjazottak körét. Az egyik feltétel az, hogy csakis olyan művek jöhetnek szóba, melyek az elmúlt másfél évben születtek. Méghozzá olyan szerzőtől, aki már nem pályakezdő, de még nem is befutott, hanem „emerging writer”-ként minimum két, maximum négy szépprózai kötetet adott közre eddig. Az életkorra vonatkozóan nincsenek megszorítások. Nehéz helyzet elé állítja ez a mindenkori zsűrit, hiszen vannak olyan szerzők, akiknek kiváló könyvük jelent meg a megadott időintervallumban, és nem számítanak a befutott szerzők közé, viszont már négynél több kötetük vagy regényük jelent meg.

− Prózaírók esélyesek csak, vagy költők is?
− A pályázati feltételek között a „fiction” szó szerepel, vagyis sem versek, sem fordítások vagy esszék, sőt, dokumentáris munkák, tényregények sem díjazhatók. A jelölttel szemben támasztott kritérium továbbá az, hogy − a mi esetünkben − magyar állampolgárnak kell lennie, ami a magyar irodalom sajátos helyzetét tekintve szintén megszorításként fogható fel. Ami persze elvi szinten igazolható, hiszen éppen Szlovákia vagy Ukrajna is ott van a 14 ország között, amelyek idén díjat oszthatnak, tehát az átfedéseket adminisztratív szinten el kell választani (s ezt vagy állampolgárság, vagy nyelv szintjén tehetik, utóbbi esetben azonban végtelen számú európai díjat lehetne kiosztani).
Vagyis ha mindezeket a feltételeket átgondoljuk, akkor már nem is marad olyan sok szerző, aki a díj szempontjából esélyes lehet. Amit nagyon sajnálunk, hiszen nem egy esetben szívünknek kedves szerzőt kell levennünk a shortlist előtti listáról − miközben annak vagyunk tanúi, hogy egyrészt máris remekül teljesítő fiatal írók, illetve szépprózában megújult jelentős irodalmi személyiségek alakítják a kortárs elbeszélő-irodalmat.

− A kiválasztási folyamatról: Rendeznek-e találkozókat, egyáltalán beszélgetnek-e a művekről, vagy önállóan gondolkodnak, és csak egy nagy összesítő szavazást tartanak?
− Rendszeresen találkozunk, levelezünk, telefonálunk, tartjuk a kapcsolatot egymással. Megvitatjuk egymás véleményét, kritikákat olvasunk, latolgatunk, mérlegelünk, szempontokat vetünk fel, érleljük a döntést. Mindent összevéve izgalmas és kedvünkre való munkafolyamat ez, hiszen azt csináljuk, amit szeretünk: olvasunk, és megvitatjuk az olvasottakat.

Bár eddig is mindenki a saját nézőpontjából válaszolt, így az adatokat, tudnivalókat személyes megjegyzésekkel egészítette ki, mégis feltettem néhány kifejezetten személyre szabott kérdést is.

− Ön hány könyvet olvasott el a döntés meghozatalához?

D.S.: Még nem vagyunk a folyamat végén, de ahogyan mindenki, úgy én is nekiveselkedek a lehetetlennek, és megpróbálok mindent elolvasni. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy tavaly tagja voltam az ÉS kvartettnek, így számos frissen megjelent művet már ide olvasnom kellett, továbbá kritikát is írtam néhány olyan könyvről, melyek esélyesek a shortlistre. 

Sz.D.: Nem tudom pontosan, de tíz fölött vagyok, és a szám emelkedik. (Olyanokat is olvasunk, amelyek még meg sem jelentek.) Ahogy Saroltának, nekem sem ez az első feladat mostanában, ami miatt módszeresen kell figyelnem a legfrissebb magyar prózát, a Magyar Narancs irodalmi tizenegyeséhez és a Mészöly Miklós-díjhoz tavaly decemberben leadott szavazatom miatt is sok mindent olvastam. A válogatást nem könnyíti meg, hogy nincs most a mezőnyben Sinistra körzet- vagy Emlékiratok könyve-kaliberű opus magnum, amiben habozás nélkül megegyezhetnénk, és aztán hátradőlhetnénk, mint akik jól végezték dolgukat. Sok a jó, sőt nagyon jó jelölt, de olyan nincs, aki magától értetődő egyértelműséggel mágnesezné a fejére a babérkoszorút.

J.D.: Sajnos eddig egyet sem olvastam. Kértem a zsűri többi tagjától, engedjék meg nekem, hogy csak a rövid lista összeállítása után kapcsolódhassak be. 

Szkárosi E.: Ha szigorúan nézném, 10-12-őt mondanék, de szerencsém, hogy minden évben már az előző esztendő decemberében döntenünk kell a Mészöly-díjról, így ahhoz is sokat kellett már olvasnom; részt veszek továbbá az Artisjus irodalmi díj zsűrijében is, és ott nemcsak olvasok, hanem jól tudok tájékozódni a kollégák véleményéről, olvasatairól is. Ebben a zsűriben pedig szerencsére olyan erős partnereim vannak, akik jól ismerik az egyes művek és szerzők különböző kontextusait is. 

K.P.J.: Néhány könyvet már korábban olvastam, tehát még a felkérés előtt, négyet-ötöt fogok még a döntésig elolvasni.

− Csak az adott könyv irodalmi minőségét vette figyelembe, vagy egyéb szempontok is érvényesültek (életmű, tartalmi kérdések, szerző elismertsége)?

D.S.: Úgy mondanám inkább, hogy több szempontot veszünk egyidejűleg figyelembe. Ezek között az elsődleges az irodalmi minőség, hiszen ezt díjazzák. A szerző elismertsége kevésbé szempont, hiszen itt az a cél, hogy az európai színtérre kilépjen egy szerző, arra pedig bármekkora haza ismertség esetén is kevés esély van, hogy egy „emerging writer” neve ezen a terepen ismerősen csengjen. Szóba jött ezek mellett még a fordíthatóság kérdése is, hiszen vannak olyan művek, melyek esetében ez döntő lehet. 

Sz.D.: Ez nagyon jó kérdés. Természetesen a nyelvi minőség, a poétikai eredetiség, az irodalmi, esztétikai érték a legfőbb szempontom. Azaz zsűritagként is alapvetően úgy működöm, ahogy kritikusként vagy irodalmi szerkesztőként szoktam. De azért kezdem látni, hogy más szempontok is betolakodnak. Például két irodalmilag egyaránt fajsúlyos mű közül hajlamos vagyok azt preferálni, amelyikről azt sejtem, hogy a külföldi olvasónak könnyebben hozzáférhető lesz. Ezért is fontos, hogy Joëlle Dufeuilly, francia műfordító is tagja a zsűrinek, aki külső szempontból jobban látja a magyar mezőnyt. Az elismertség nálam nem szempont, sőt, én inkább arra hajlanék, hogy azt figyeljem, melyik mű, szerző érdemelne a jelenleginél nagyobb figyelmet. Szimpatikus, hogy a díj a „feljövőben lévő” szerzőkre van szabva. Ne azok kapjanak még egy elismerést, akik már ki se látszanak a díjakból. 

J.D.: Az irodalmi minőséget nem könnyű definiálni, mert sok elemből áll, de ez a legfontosabb számomra, különösen ennél a díjnál, mert az univerzális. Műfordítóként és lektorként (francia kiadók számára) egyszerre belső és külső nézőpontot tudok adni, ami remélem, hasznos lehet. A szerző elismertsége nem nagyon fontos, és nagyon örülök, hogy ezzel a díjjal új magyar szerzőket fedezhetek fel. 

Szkárosi E.: Szakmai tapasztalatom szerint kizárt pusztán egy elvont minőségi igény alapján dönteni akár csak egy műről is, hiszen a jó művek maguk írják át előzetes elképzeléseinket a jó műről. Én a nyitottságot, fogékonyságot, intuíciót nagyon fontosnak tartom szinte mindenfajta döntés esetében, s különösen jól működhet ez, amikor más személyiségek kontrolljával találkozhat ez a módszer. Nem hiszem, hogy tartalmi vagy elismertségbeli tényezők befolyásolnának bennünket, már csak azért sem, mert a felfedezés is mindig nagy öröm. 

K.P.J.: Igazából csak a mű érdekel, de sajnos van egy olyan szempont, amely kizárhat remek műveket. Ugyanis a kiíró azt ajánlja, hogy lehetőleg fiatal és még nem nagy életművel rendelkező szerzőt javasoljunk.

− Olvasott-e, tart-e kiemelendőnek más EU-díjas műveket? (Áttekintésül a Wikipédia szócikkét mutattam.)

D.S.: Köszönöm a listát, kettős lélekkel olvastam. Egyrészt szomorúan, hogy mennyi mindent nem olvastam, ami valószínűleg érdekelne, másrészt meg örömmel fedeztem fel azokat a címeket, amelyeket olvastam, és szerettem, különösen Faruk Šehić Az Una hullámai című könyvét. 

Sz.D.: A korábbi magyar díjazottakat persze ismerem, Szvoren Edina például most is esélyes lenne, ha nem nyert volna korábban már EUPL-díjat. De a kérdés nyilván nem rájuk irányul. A külföldiek közül keveset olvastam és legfőképp folyóiratban, (a Jelenkorban, a Magyar Lettre-ben), Ioana Pârvulescura, Gabriela Babnikra vagy Faruk Šehić-re emlékszem határozottabban. Persze, a legkedvesebb külföldi íróim jellemzően nem az „emerging” kategóriában vannak, és gondolom, ezzel más is így van, hiszen nemzetközi elterjedéshez idő kell. Talán majd 10-15 év múlva több kedvencet találunk ezen a listán. Azt gyanítom, hogy az Európai Unió Irodalmi Díja sem fogja egy csapásra világhírűvé tenni azt a fiatal vagy középgenerációs magyar írót, aki most elnyeri, de egy picit több esélye lesz a nemzetközi sikerre. 

Szkárosi E.: Bár a feladat elvállalása előtt tájékozódtam, de a más országbeli díjazottak között kevéssé kutakodtam. Most a kérdés nyomán ismét meglepődtem, hogy a véletlen szervezőelve alapján hogyan érik el az embert az egyes dolgok. Nemrég találkoztam az észt Tiit Aleksejevvel, minek nyomán elolvastam magyarul a könyvét, de fogalmam sem volt róla, hogy díjazott. Mintha a baltiakhoz és a dánokhoz a véletlen kötne: a lett Jānis Joņevs Metálját és az észt Paavo Matsin Gogoldiszkóját nemrég olvastam merő kíváncsiságból, és szintén nem figyeltem fel rá, hogy díjazottak. A dán Bjørn Rasmussen könyvét, miközben csodákat mesélt róla, évekkel ezelőtt adta a kezembe Svédországban egy magyar barátom svédül, ennyiben is maradtunk; szerencsém volt viszont Kristian Bang Foss A halál Audival jár című könyvével, mert az megjelent magyarul. Daniele del Giudicével vagy 15 éve találkoztam itt Budapesten, és egy másik könyvét olvastam (a Nyugati atlaszt), amely előtt le a kalappal. Ennek már semmi köze az irodalmi értékítélethez, hiszen ahhoz jobban kellene ismerni az egyes hagyományokat, nyelvi és kulturális kontextusokat, én ma is inkább tanulni szeretek a könyvekből. 

J.D.: Philippe Sands „Retour à Lemberg”-jét olvastam. 

K.P.J.: Igen, a Szvoren Edináét. De nem magyar szerzőtől is többet olvastam.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.