A rendszerváltás 25. évfordulójára vált markánssá egy új generáció, melyet az előtte járóktól, az idősebbektől leginkább a múlthoz fűződő viszony különböztet meg. Nem felbukkanó fiatalokról van tehát szó, nem is egy korosztály beéréséről, hanem arról, hogy ezek a szerzők tekinthetők jelenleg erejükben és közösségileg aktuálisnak, s tulajdonképpen fölöttük már csak az élő klasszikusok vannak. Kőrösi Zoltán és Szívlekvár című regénye ennek a vonulatnak kiváló példája: egy 50 éppen csak elmúlt, minden szempontból ismert szerző az ország egyik, ha nem a legerősebb kiadójánál (Libri) olyan művet publikál, amelyben a 20. század, elsősorban a kommunizmus már nem egy feldolgozhatatlan tapasztalatként jelenik meg.

A regény két szálon szalad (rohan, száguld). Mint egy valamirevaló utcában, balra, a páratlan oldalon fut az egyik történet, a páros fejezetekben meg a másik. A fülszöveg és az ismertetések is a páratlan fejezetekre hívják fel a figyelmet, mert azon a vonalon bontakozik ki egy érdekesebb, komplexebb, többfelől is értelmezhető modell. Ehhez képest a pár(os)történet megfelel a klasszikus történetmesélés minden ismérvének, így formailag nem nyújt különösebb izgalmat.
A páratlan vonal tehát kifejezetten rafinált, egy élményekkel és trükkökkel eltelt olvasó számára is izgalmas. Harmadik Magyar Sándor, a nagypapa mesél 20. századi családtörténetet az ötödik Magyar Sándornak. A dőlt betűvel szedett szövegekből azonban nem egyetlen történet áll össze. Különböző, párhuzamos, egymással ugyanakkor nagyon is harmonizáló, kifejezetten magyarországi családtörténeteket olvashatunk, amelyek tipikusságuk révén képesek nagyregénnyé tenni a művet, vagyis valami olyanná, amelyben az adott tér és idő egésze válik megismerhetővé. Értsd: a 20. századi Magyarország.

Ismert és nem feltétlenül igaz sztereotípia, hogy a jó regény fejezetei jó novellák. Ez a regény megerősíti ezt a hiedelmet. Ahogy írtam, a páratlan fejezetbeli történetek nem összefűzhetők, hanem egymás mellé helyezettek, tehát ténylegesen önállóak, amelyek azért viszonyrendszert alkotnak. Méretükből kifolyólag (fejezetnyi terjedelemben fognak át egy évszázadot) nagy léptekben haladnak előre, szinte már-már vázlatosan, egy-egy lényegesebb csomópontnál meglassulva ugyan, de azért mégiscsak célratörően. Nagyon is szórakoztató megismerni ezeket a gyorsan kibomló életeket, a történelem hullámain szörfölni, éppen a gyors váltakozásba belefeledkezni.
Ehhez képest nagyon ambivalens érzést képes kiváltani a párhuzamos fejezetek egyetlen története. Eleinte van benne valami megnyugtató, hogy itt az író rendelkezésére áll a kellő mennyiségű sor egy teljesebb, részletezőbb, igazi regény megalkotásához. Viszont a párhuzamosok jó értelemben vett galoppírozása egyre jobban átüt erre az oldalra is, ahová viszont nem illik, így a Nyolcadik fejezetben már kifejezett kapkodás lesz úrrá a szerzőn, hogy minden beleférjen a mesébe, és végre a két szál összeérhessen egymással. Errefelé már elég sok a jut eszembe típusú megmagyarázandó dolog, amit egy-egy "Előtte még"-gel vagy "Hirtelen aztán"-nal kell megoldani.

Korosztályos jellemzőként említettem azt, ahogy ez a generáció képes a történelemre tekinteni. A művön belül a harmadik és negyedik Magyar Sándorok szembeállítása a lényeg. A harmadik generáció a II. világháborút és a kommunizmus legkeményebb éveit szenvedte meg, mindenfelől hozzájutva a történelmi tapasztalatokhoz. Ehhez képest a mű elsődleges terében mesélőként megjelenő harmadik Sándor vivid figura, akit nem törtek meg a múlt sanyarúságai, és szárnyas jelvényű biciklijével bizony angyali szereplője a történetnek. A negyedik Sándorok generációja így aztán szinte érthetetlen módon teljesen negatív. A páros szál főszereplője a mű végén példázatként el is mondja, kutyasétáltatás közben állandóan a panaszkultúrával szembesül, banális sirámokat hallgat meg, amik eltörpülnek az ő élete mellett. Sándorka is kritikával tekint őseire: „Mostanában ők nem szeretnek semmit” (276).
Szerencsére egy irodalmi mű attól talán csak jobban élvezhető, ha szpojlerezzük a tartalmát. Az ismertetőkből kiderül, hogy Sándorka, azaz ezen a néven az ötödik, megállt a növésben: de a mesék növeszteni kezdik. Vagyis a negyedik generáció képtelen felnevelni az újabbakat. Ezáltal haszontalan, helyét nem találó, negatív, kifutás nélküli generációként bélyegeztetik meg. Az ifjak nevelésére/növelésére a harmadik generációig kell visszanyúlni. És a poén lelövése: A majd' két és fél méteresre növő Sándorka mérete akkor normalizálódik, mikor összeáll egy funkcionális, háromgenerációs család. Mikor minden a helyére zökken.

Az irodalmi hagyományokat tekintve a negyedik generációsoknak megfeleltethető írók műveiben a közvetett érintettség révén központi probléma a felelősség vállalása, a felelősök keresése, és annak kimondása, hogy a tapasztalatok birtokában lehetetlen továbblépni (Idén pl. Sándor Iván Vanderbiltjében). Kőrösi László regényében ez nem téma. Azon túl, hogy a végén kinyílik egy ajtó, hogy tényleg minden a helyére döccen, a múlt is viszonylag semlegesen, alapvetően anekdotikusan elmesélhető. A sorsok keserűsége nem itatja át a narratívát. Míg a korábbi generációt az "Ez hogy történhetett meg?" iszonyata határozta meg, itt inkább az élet bonyolult mintázatainak kontemplatív csodálatával találkozhatunk. Ennek summázata az „élni, akárhogyan is van, élni mégiscsak kurva jó dolog” (409.o.).

Kőrösi szövegét lehetne tán kritikus éllel mesének nevezni, de talán mégis jobb, ha csak nagyon is örülünk neki. A latin-amerikai irodalomban vannak ilyen mesélők. Olyan földrészen, ahol a szenvedés, a kiszolgáltatottság még csak intézményekhez, irányzatokhoz sem kapcsolódik, hanem egyszerűen az élet összetevője. Így aztán egy García Márqueznél nem is lehet a hangsúly a felelősség leosztásán. Vagyis így mesélni, ilyen szinte colheo-i bölcsességekkel tarkítottan, nagy ritkaság felénk. Kőrösi az előbbinél talán kicsit kevesebb, az utóbbinál talán jóval több, de abban egy velük, hogy képes a történelmet (akár véres, akár édes) egyszerű történetként továbbadni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.