Posztmodern történetírás

Ma már az irodalommal kapcsolatban elvárható, hogy a mű főszereplőjét a mindenkori olvasó ne azonosítsa a szerzővel - még akkor sem, ha éppen E/1-es elbeszélőről van szó. Ugyanakkor a történetírás továbbra is a maximális objektivitás elvárásának bilincsében raboskodik. Ezt jól szemlélteti a közelmúltban megjelent Burzum című, egyértelműen posztmodern történetírói munkának tekinthető könyv nehézkes percepciója. Pedig...

Még a legszínvonalasabb, szépírókkal folytatott beszélgetésekben is elérkezik az a pillanat, amikor az egyébként jól felkészült újságíró megkérdezi, a kedves író mennyit is dolgozott be aktuális művébe a saját életéből, vagy egyenesen azt, hogy a főhős mennyiben tekinthető alteregónak. Vagyis hiába dolgozik az irodalomelmélet talán már a romantika óta mű és élet szétválasztásán. Ráadásul gyakori, hogy éppen egy-egy életmű éltetői vagy támadói a kettőt összekapcsolják. Lásd az örök írói ellenfélnek tekintett Wass Albert - Kertész Imre kettőst. Pedig mindkét szerző műveinek van létjogosultsága.

Ebből a szempontból még merészebb vállalkozásnak tűnik, hogy nem csak a fikció világában alkalmazza valaki a modern történetírás elméletének felismeréseit.

Pedig Gyáni Gábor nem véletlenül beszél relatív történelemről.
Vagyis nem a szubjektivitást állítja az egykori objektivitás ideáljával szembe, hanem arról beszél, hogy a történelemírás is a történelem elmesélése (vagyis szükségképpen fikció), és a történelem objektivitása relativizálódik. Tehát a történetírás meghatározó kapcsolatban áll a történelem leírójával, s így a végeredmény a történelem története. A nem fikció fikciója.
Tudom, hogy a tény mítosza milyen erős. Ezzel szemben áll a kijelentés: a történelem elbeszélésekben létezik.
Addig szűkíthetjük tehát a tények listájáét, míg csak néhány dátum marad. De még azoknál is már történetírói döntés, hogy mi kerül bele az események elbeszélésébe, s ott milyen helyiértéket kap (ok, következmény, mellékes körülmény).
A történetíró manapság kettős ügynök: úgy tesz, mintha objektív lenne - miközben kollégáinak eldob itt-ott egy-egy mondatot, hogy mutassa elméleti felkészültségét.

Kjell Månsson azonban nem alakoskodott. Bevállalta a posztmodernt.

A Burzum című könyvben Leiszter Attila fordítóként szerepel, ám a kiadó honlapjáról megtudható, valójában ő a szerző, pontosabban Kjell Månsson megteremtője. A Tilos Rádió Gorezone című műsorában adott nyilatkozatból az derül ki, hogy az egyébként metálzenei témában otthonos olvasó hamar levághatja a "valós" helyzetet.

Ennél azonban sokkal egyszerűbb dolga van az olvasónak - nehezebb a történetírók eljövendő generációjának.
A 17-18. századi irodalmi művek tipikus elöljáró szövege ezt a sémát követi:
1) Mivel közismert, hogy író ember vagyok, 2) egy ismerősöm eljuttatott hozzám egy kéziratot/levélpaksamétát, 3) melyet a padláson talált/ő is úgy kapta > ezt adom közre.
A Burzum-kézirat alapsémája:
1) Mivel közismert, hogy LA zeneszerető ember, 2) egy ismerőse eljuttatott hozzá egy kéziratot, 3) melyet ő is úgy kapott > ezt adom közre.
Tehát a fikció ál-nonfikcionalitásának ravasz inverzével van dolgunk.
Még az idegen nyelv beemelésének is nagy hagyományai vannak. Nálunk talán a legközismertebb Morus Tamás Erősítő párbeszéd balsors idején című műve, melyet ő csak "fordított" németből (franciából?), és szereplői magyarok.

A másik ilyetén hagyomány inkább a reneszánszig általános életrajzírói szokásokat eleveníti fel: általános, sőt kötelező volt minden életrajzíró számára bizonyos toposzok használata: a zseniális festőtanonc mesterét is megtévesztő legyet festett a képre; a szent életű uralkodó már gyermekkorában bizonyságot tett bölcsességéről; stb.
Ennek a könyvnek kétségkívül a csúcspontja a börtönjelenet, mely a viking sagákat idézi, s Burzum vezéri erényeinek toposzává válik. Tehát ezzel a jelenettel az író Vargot a legnagyobb vezérek sorába emeli fel.

Az ilyen, egyébként a mű egészében csekély részletek nem megtévesztésből születtek tehát, mert nem megtévesztőek. Azt hiszem, komoly naivitás kellene a komolyan vételükhöz. Ezek után irigylem a szerző/fordító szellemi bravúrját, de nem irigylem őt a célközönsége miatt, akik minden bizonnyal inkább a hagyományos objektivitás talaján kívántak volna maradni. Ráadásul azt hiszem, mindazok, akik egy ilyen bravúrt értékelni tudnának, nem feltétlenül eme idegengyűlölő férfiú életrajzát választják olvasmánynak, mégha ezentúl minden történetírás-elméleti szakembernek ismernie is kellene.

PS: Loki mindenesetre teszi a dolgát e könyv kapcsán is. ;)
---
Kjell Månsson: Burzum - Ördögi kör, avagy egy kortárs Loki mítosza
Fordította: Leiszter Attila
334 oldal, 2800 Ft
Silenos, 2011
ISBN 978-963-88524-9-6
www.silenos.hu

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.