Szótál

Gourmand vagyok - kellett ráébrednem Szilasi László regényének olvasása közben. A kijelentés sznobsága még most is mellbe vág. Ráadásul e szerint én kifinomult ízleléssel, s tetejében e téren ízléssel is rendelkezem. Kiérzek mindent, és még azt is tudom, jó-e, illő-e az érzett íz. Hát nem. Lehet, hogy a francia gourmand ilyen, de a magyari, kisvárosiasított változat örül, ha ízlelgethet. Márpedig itt minden szónak íze van. Zamata. Akinek memória adatott, az tudja, felismeri, mi ottlikos, mi szerbes. Vagy éppen peteleis. Akik utaztak, azok felismerik, mi zalai, mi meg inkább csabai. Vagy éppen kassai. Aki az idők ismerője, az felismeri, mi Vizsoly előtti, s mi utáni. Vagy ugyanígy Széphalommal. Netán a berlini fallal. De a mesterszakács minden titkát senki fel nem fedheti, mert tudásuk még ha ugyanakkora, vagy tán nagyobb is, mégsem ugyanaz. Megkockáztatom, ebben a regényben a szavak kiválasztása és elrendezése az igazán zseniális.

süti beállítások módosítása