2012.04.12. 10:04
Orosz István
Orosz István zseni.
Mindenképpen szerettem volna ezt a legelején kijelenteni. És nem csupán volt egy zseniális ötlete, amire többé-kevésbé fel tudta építeni az életét, hanem ténylegesen, ízig-vérig zseni. Ahogy a klasszikus polihisztorok. Akiknek ugyan van egy működési területük (jelen esetben a grafikusi foglalkozás), ám az alkotás nem csupán szakmai termék, hanem a kultúra egészének csiszolt gyémántja. Sőt! Ha már csiszolás: lencse, mely a kultúra szórt fényét összegyűjtve valami új lángot lobbant.
Orosz István a grafikán belül az anamorfózisra specializálódott. A perspektivikus játékok, trükkök nála azonban nem maradnak meg a módszer elemi, mondhatni öncélú alkalmazásánál. Legalább egy lépéssel messzebb akar jutni, mint az általa tanulmányozott „játékosok”.
Egyik kedvenc alkotásom tőle ez:
Árnyékrajzoló (tükörhengeres anamorfózis, Forrás)
Nem hinném, hogy elsőre bárkit meglepne a látvány. Bár a profizmusát könnyű elismerni, könnyen cáfolhatónak tűnik unikum volta. Pedig! Csupán elemeiben láthatunk ilyen megoldásokat. Amit itt csodálnunk illik, az a komplexitás. Hogy egy műben egyszerre van jelen néhány olyan megoldás, melyek közül egy-egy is technikai bravúrnak számít: 1) a tükörhengeren megjelenő kéz 2) árnyékot vet, 3) amelyet valójában egy megtévesztően élethűen megfestett gyermek rajzol.
De persze mit számít a technikai bravúr az intellektus emberei előtt.
Hogy Michelangelo végül is milyen testhelyzetben, milyen technikával és milyen perspektívaváltásokkal alkotta a Sixtinát, tulajdonképpen lényegtelen, de legalábbis csak ráadásként emlegethető adalék a festett végeredmény mellett.
Következzen hát a shakespeare-i színház, a Globe:
Az alapos tanulmányok alapján készített fantáziarajz megfelelő rövidülésben Shakespeare képmását mutatja. Pedagódusok, figyelem, kiváló szemléltető anyag!
Végezetül ugyanezen a (tanári+shakespeare-i) vonalon következzen személyes kedvencem, amin megvan megintcsak egy helyen az a sok minden, amit más sok-sok műbe aprózott volna el:
Források és további élveznivalók:
Orosz István blogja: utisz-utisz.blogspot.com; honlapja; böngészhető életmű a Diabolus Galériában.
3 komment
Címkék: artechné orosz istván
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2012.04.21. 21:40:50
ismered a Hölgy mokussal. .. regény sztorijat? pontosabban a Követek képét. . bocs ha evidencia..