Larkin This be the verse-nek fordítása után logikus volt Robert Louis Stevenson Requiemjéhez fordulni, ugyanis általános nézet,* hogy Larkin ebből a versből emelte ki egy részletet saját magának címül. Úgyhogy a tét végül is az első fordítás befejezése volt: a címként szolgáló sorhoz kellett a verset felépítenem - azzal a boldog tudattal, hogy legalább a Requiem magyarul is megállja helyét.

Szikrázó éji ég alatt

Ássad meg a síromat.

Az élet jó, s jó itt alant.

Én így akartam, itt találsz.


Fejfámra ezt a verset vésd:

Nyugszik ő, ahol remélt.

Otthon van ím a tengerész,

Otthon van már a jó vadász.

Under the wide and starry sky,

    Dig the grave and let me lie.

Glad did I live and gladly die,

    And I laid me down with a will.


This be the verse you grave for me:

    Here he lies where he longed to be;

Home is the sailor, home from sea,

    And the hunter home from the hill.

 

Nem játszanám a nagy szakértőt sem az angol nyelvű irodalom terén, sem a versfordítások terén. Előbbi valahogy soha nem érdekelt igazán. Pontosabban, minden más sokkal jobban érdekelt, és a választásoknál mindig az angol nyelvűek sorolódtak hátrébb. Ami pedig a verstant illeti, a '90-es években a romjaiban veszteglő ELTE-n nem igazán tanultam meg többet a gimnáziumi alapoknál. Mégis az elmúlt napokban azon kaptam magam, hogy próbálom a jambikus verselés rejtelmeit felfejteni, hogy ezt a Larkin-verset szépen átültethessem magyarra.
Íme az első verzió az eredetivel együtt: 

They fuck you up, your mum and dad.   

    They may not mean to, but they do.   

They fill you with the faults they had

    And add some extra, just for you.


But they were fucked up in their turn

    By fools in old-style hats and coats,   

Who half the time were soppy-stern

    And half at one another’s throats.


Man hands on misery to man.

    It deepens like a coastal shelf.

Get out as early as you can,

    And don’t have any kids yourself.

Megszívat jól apád s anyád,

Tán nem szándékkal, de mégis.

Balfaszságuk rád ruházzák,

Hozzádobva némi spécit.


Ám velük is szívóztak 

Letűnt ruhás habókosok,

Kik nyálas-kimértek voltak,

Vagy egymást ragadták torkon.


Örökítjük a keservet.

Mélyül egyre, mint a tenger

Mássz ki azonnal, ha lehet,

És ne legyen gyereked.

Nem én voltam az első, aki nekifogott ennek a versnek. Elkezdtem tanulmányozni, ki mire jutott. Ehhez a csodás Babelmatrix egyből hét fordítást is kínált.

Amikor a hat kiadó műveinek listáját böngésztem és aztán olvastam a könyveket, folyamatosan az járt a fejemben, hogy európai regényeket olvasok – bármit is jelentsen ez.
Az irodalmat két keretrendszerben iktatjuk a fejünkben: nemzeti irodalom és világirodalom. Utóbbihoz a nemzetközi klasszisok tartoznak, a legnagyobb nevek, fesztiválok díszvendégei, vonatkoztatási pontok. A nemzeti meg a saját mozgásterünk, ahol otthon vagyunk, amelyen szinte végtelen számú író mozog, köztük saját klasszisaink, akikről a világ tudomást sem vesz, oly méltatlanul! No meg akár olyanok is, akikről meg nehezen tudjuk felfogni, mit is eszik annyira rajtuk a világ…
A kettő között meg semmi. Vagy kis hazánk, vagy a mindenség…
Pedig van ez az Európa alakú alakuló valami. Ami persze 50, de leginkább 100 éve még talán a világot jelentette. Ma már aligha.

kedvenc europai regenyeink.jpg

einstein-schiff.jpg

 

Forró pipás, tiszta fejű,           Die Pfeif’ im Mund, im Kopf die Plicht
Ő Kapitány Örökderű. Das ist der Herr Capten Trauernicht,
Korlátnál áll, arcán mosoly, Der lächelnd and der Brüstung steht
Előtte nincs rejtekzugoly. Und dessen Blicken nichts entgeht.
Mindent meglát hajón s vizen, Er alles sieht im Meer und Schiff,
Füttyjelére ugrik minden. Ihm alle folgen auf den Pfiff
Építhet a legénységre, Geruhig stellt er seinen Mann
A világnak ő nem része. Sieht sich die Welt von draussen an.

 

süti beállítások módosítása