Einstein a tudós ikonja. Tudományos karrierjét tekintve Bohr, Planck vagy éppen Szilárd Leó nevével kell őt együtt említeni, ám neve mégis sokkal gyakrabban hangzik el a következő nevekkel együtt: Elvis Presley, Che Guevara, John Lennon, Gandi. Éppen netszerte küldözgetnek egy képet, melyen arcát Marilyn Monroe-éval montírozták össze. Einstein mítosszá vált, s ez minden életrajzírónak felkínálja azt a kényelmes lehetőséget, hogy beindítsa a füstgépet, hogy csavarjon még egyet az összegabalyodott szálakon. Hiszen mennyivel könnyebb leírni, sőt bizonyítani, hogy Elvis meg sem halt, hogy John Lennon összeesküvés áldozatává vált, és különben is, inkább McCartney halt meg, nem ő.
Szerencsére az elmúlt időszakban két nagyon alapos életrajz is megjelent róla. 

A kicsit frissebb (2007) az amerikai szerző által jegyzett, és ezért már itt az elején színt vallok: ugyan szívemhez közelebb áll a német szerző műve (2005), ám mindkét könyv nagyon alapos, mindkét szerző igyekszik tárgyilagos lenni, így bármelyikhez is jutunk hozzá, nem csalódhatunk, mert egyikük sem választotta a mítoszsrófolás kényelmét.

Ugyanakkor egyikőjük sem hagyhatta figyelmen kívül, hogy ezúttal egy mítosszá vált figuráról ír. Ezért mindkét esetben a közhiedelmek kijelölik az útvonalat, amelyen végig kell menni, s rendbe tenni az okozott károkat, eloszlatni a félreértéseket, pontosítani az elnagyolt képet. Sztereotípia viszont már annyi rárakódott erre az emberre, hogy lehetetlen mindtől megtisztítani. Illetve már éppen a tisztogatás ténye is erősíti ugyanis a hiedelmeket.

Talán a legfontosabb badarság, mindennek alapja, amelyet tehát eleve erősít, hogy mindenkinek szembe kell vele néznie, az, hogy Einstein nem volt teljesen normális. Valahogy arra a legegyszerűbb visszavezetni mindent, hogy ő egy kicsit más volt. Ezért tanult meg nehezen beszélni, ezért volt kegyetlenebb a nőkkel, ezért mozgott önzőbb és értetlenebb módon az érzelmi világban, és ezért tudta megújítani a fizikát - így születik a mítosz.
Drámai Einstein nőkhöz fűződő viszonyáról olvasni. Volt egy csaja tizenévesen, akit egyszerűen maga mögött hagyott, pedig... - az a helyzet, hogy már maga a problémafelvetés is nevetséges. Kinek a tinédzsermúltjában nincs pofára esés és pofára ejtés? És kinek számít még ma is? Aztán az egyetemi évek alatt megházasodott, majd elég hamar megromlott ez a házasság. Kinek a hibájából? Aki látott már közelről válást, tudja, ugyan van fővádlott, de többnyire két felelős van. Vagy csak egy: az élet. Mileva (a feleség) kétgyermekes anyaként búcsút inthetett az önmegvalósításnak, Einstein meg apaként hivatali munkát vállalt - mindenki hozott áldozatot, és nem álltak túl jól a dolgaik. De hát hány ilyen házasság ment már tönkre? És aztán kissé öregebben Einstein egy alibiházasságba ment bele - ilyen ötveneseket is láttunk már... És hogy vén kecskeként is megnyalta a sót - szinte irigylésre méltó.
Első házasságának, az Einstein és a nők kategória legjelentősebb szálának az egész története banális, és ettől persze iszonyú. Iszonyú, hogy a két ember nem tudott boldog maradni, hogy gyermekeiket is megnyomorították - de ettől még fölösleges szindrómákról beszélni.

Ami a zsenialitást illeti: Einstein zseni volt - nem akarom én elvitatni tőle. Sőt...
Talán a német szerző mutat rá világosabban, mennyi zseni is van mindig a színen. Mindkét könyvben szerepel, hogy a világ megérett Einstein felismeréseire. Sokan jártak már nagyon közel hozzá, és aztán sokan ugrottak egy még nagyobbat hamarosan az ő publikációit követően. A koppenhágai iskolára pedig Einstein már konzervatívan reagált: addigra már ő húzta be a féket, hogy saját elméletét dúsíthassa, s nem tudta megtenni a következő lépést, sőt alapjaiban ellenezte a határozatlansági elvet és annak következményeit. Szokásos tudománytörténeti pálya: forradalmárból intézménnyé.
Einstein, ahogy Neffe írja, "kiválasztott ember volt – a megfelelő ember a megfelelő helyen és megfelelő időben". A kor Németországa, kísérletei és felismerései Einstein tudományos életének alapját jelentik. A "mi lett volna, ha" kérdésre is tudjuk a választ: valami más - talán semmi, talán egy másik felismerés.

Vagyis mindkét esetben, érzelmi és értelmi életét tekintve könnyebb Einsteint nem normálisnak, egyenesen betegnek nevezni, mint azt mondani, hogy nagyon jó fizikus volt (ahogy pl. Bohr vagy Planck), a nőkkel meg elég kegyetlenül bánt. És biztos, hogy vannak nála jobb fizikusok és kegyetlenebb férfiak is (nők meg pláne).
Írtam, hogy a tisztogatás is hiedelemerősítő. Érdekes fizikai elmélet, hogy a mérés egyfajta beavatkozás, tehát pontatlanná teszi a mérést eleve, valamint a Valóságról soha nem lehet pontos képünk (ezt nem tudta egyébként Einstein elfogadni a fizika területén belül). Einstein kapcsán éreztem ezt leginkább. Azáltal, hogy megvizsgáltuk őt, életének a lencse alatti részletei eltorzultak. Ha csak az elmúlt évemet gondolom át, akár rólam is lehetne nagyon furcsákat mondani, pláne hinni (a bulvárírók tudják, bárkiről). Azt hiszem, sokkal könnyebb azt mondani, hogy ez a kiváló fizikus "más" volt, mint azt, hogy elsinkófáltam a zsenialitásomat, míg ő élt vele.

A leghívebb és legmérsékeltebb szemlélőnek fel kell tennie a szinte önmaga elleni érvként ható kérdést: De hát akkor miért vált mítosszá?
A válaszok ténylegesen öncáfoló jellegűek. Einstein különleges figura volt, és az akkoriban kialakuló média bukott rá. Egyszerűen Amerika celebet csinált belőle. Ahogy pl. Hemingwayből is. Celebet, akit bármivel kapcsolatban meg lehet kérdezni, s amit mond, az érdekes, vicces, néha még botrányos is. A 20. században mítosszá válni csak Amerika földjén volt már lehetséges. Einstein pedig kirítt a szürke tudósok közül, és használta a médiát. Minden egyéb, így fizikai reformszerepe is, csak belépő volt a celebvilágba. Vagyis innentől Einstein csak annyira nem normális, mint amennyire nem a hírességek panteonjának számtalan lakója. 

Amikor a könyvek végére értem, mindkét esetben meghatódtam. Azt éreztem ugyanis, hogy milyen banális is tud lenni az élet, s vele szemben milyen csodálatos is a fizika. Erről eddig ugyanis nem szóltam: egyik szerző sem fizikus. Isaacson nevét a CNN és Times fémjelzi, Nefféét - ám mindketten óriási utat jártak be, hogy beszéljenek mindazokkal, akik ismerték Einsteint mint embert vagy pedig mint fizikust. Neffe egészen parádésan mutatja be azon mai fizikusokat is, akik a mintegy száz éve publikált elmélet következményeivel foglalkoznak nap mint nap, Isaacson meg aztán a leginkább laikusok számára is tiszta érthetőséggel adja át mindazt, amit a mű írása közben maga is megértett a fizikából. Vagyis nem csak Albert Einsteinről tudtam meg mindent, amit lehetett, de még egyfajta vágy is ébredt bennem, hogy milyen jó lett volna figyelni a fizikaórákon, vagy milyen jó lenne, ha lenne időm, és tanulhatnék egy kis fizikát, s feltehetném a kérdéseimet...
---
Jürgen Neffe: Albert Einstein igaz története
Eredeti cím: Einstein - Eine Biographie (2005)
Fordította: Gerner József
596 oldal, 4300 Ft
Typotex, 2011
978-963-279-426-6

Walter Isaacson: Einstein – Egy zseni élete és világa
Eredeti cím: Einstein: His Life and Universe (2007)
Fordította: Bujdosó István
684 oldal, 4990 Ft
Alexandra, 2009
978-963-370-905-4

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.