614922369-03272017-laszlo-krasznahorkai-ornan-rotem-bomb-01.jpgMinden a Tervvel kezdődött.
Manapság, amikor nap nap után szelíden növekvő örömmel veszem a kezembe ezt a csodás könyvtárgyat, nehéz visszaidézni, mit is gondoltam róla régebben. Nos, nem túl sokat. Valamennyire örültem, hogy van olyan író, akinek még a körmepiszka is áruba bocsátható. Meg persze elfogadtam, hogy nem lehet mindig nagy és vaskos műveket írni, néha kellenek side projectek is.
Még a boltban belelapozva is… a szürkeségen gyorsan átsiklott a szemem.
Az Aprómunka mellé azonban mégis elolvastam. Mert úgy helyes.
Azóta már számtalanszor olvastam. Nézegettem. Lapozgattam.

Tegnap is, a kislányommal vagy 5 percig nézegettük ezt a fotót (a fotó forrása: Bomb Magazine).
Most ellene kellene állnom, hogy költői szavakkal tegyem tönkre a látványt. Nem a tartalom, nem a szürke ég, nem a felhő helyetti városi gomolygás, hanem a kompozíció nagyszerűsége nyűgözött le bennünket. Ez a fotó egyszerűen szép. Olyan, amit csodálni lehet.

A szöveget tehát annak tekintettem, aminek az írója beállította: előzetesnek, vázlatnak, munkajegyzetnek.
De nagyon gyorsan lenyűgözött a gazdagsága, a megszerkesztettsége, az egységes mű mivolta. Logikusan lehetett megismerni belőle Manhattan erejét. Mely a nagy elméket, a kiválókat magához szürkíti. Névtelenné minősíti vissza a legnevesebbeket is. Melville életének hosszú szakaszát hivatalnokként töltötte, Bartók lakhelyét semmi sem örökíti meg, és a zseniális Lebbeus Woods-műveket ugyan kiállítják, de csak az észrevehetetlenségig bezsúfolva a trendi izék sűrűjébe.

Mindennek a csúcsán, vagy éppen a középpontjában a megfigyelő író, Krasznahorkai – akit észrevétlenül ejt csapdába a város. A kilencedik véletlen rántja egységbe a szöveget: a megfigyelő is a rendszer részévé válik. Legyőzetve bámul kifelé (a címlapon) a csapdából. Mintha csak egy klasszikus szép festményalakot látnánk. Mintha Vermeer egyik alakja hirtelen felállna, és az ablakhoz lépne…
Pompás könyv, szavamra! Milyen lehet akkor az, amelynek ez csak a hírnöke?

Az Aprómunka csalódást okozott. Nagyon komoly csalódást.
A Tervhez képesti legfőbb különbség, hogy a neves szerző, aki a híres és elismert elmék sorába szervesen illeszkedik, átadja helyét egy átlagos figurának. Ezáltal tehát egy másik struktúra keletkezik, vagyis egy másik mű, és így a Terv nem az Aprómunka vázlata.
Míg a Tervet éppen az fókuszálja, hogy Krasznahorkai saját magán is felismeri Manhattan erejét, addig itt ennek a kisembernek a küldetése, mániája nem tudja egységbe szervezni az egyes elemeket. Tehát míg a Terv hitelesen összeáll, addig az Aprómunkában ez a kisember nem lesz egy szem a láncban, hanem csak felismeri a láncolatot. Ettől a kívül maradástól a célja sem kapja meg a hitelességet.

További komoly probléma az E/1-es elbeszélő. Ez komoly kockázat minden író számára, hiszen a saját, nívós, érett stílusát lecseréli egy alacsonyabb stilisztikai szinten álló szereplőére. Nagy feladat, bravúros megoldások – borítékolható kudarc. Egy írói tudással nem rendelkező szereplő tényleg ne fogalmazzon írói profizmussal. Ha viszont nem úgy fogalmaz, nem is kap olyan elismerést.
Ettől még akár átláthatóan is felépülhetne a szöveg, de nagyon zavaros a főhős gondolkodása. Nem rendelkezik olyan átfogó világképpel, mint Krasznahorkai egyéb őrültjei.

Összefoglalva tehát van egy idegesítő, sem nyelvileg, sem logikailag nem kiemelkedő elbeszélő, akinek a célja, a Palota létesítése, amely az egész mű lényege, nélkülözi az igazi indokoltságot.

Ezen a ponton már megfogalmazódott bennem a vád: az Aprómunka mindössze egy gyengébb utánérzése a Háború és háború című műnek (továbbiakban H&H).

A legfontosabb összecsengések: a beharangozó + főszöveg kettősség; a főszereplő foglalkozása: levéltáros/könyvtáros; a főszereplőnek az egész életét maga alá gyűrő mániája, hogy egy szöveget valami méltó helyre helyezzen (internet/zárt épület).

A H&H-ban Korin György a szöveget az internetre bízza. Kifejti a II. rész 22. fejezetében, hogy az örökkévalóságba akarja juttatni a költeményt, és egészen véletlenül talál rá a megoldásra. A regényben Korin kivitelezi a tervét, majd továbblép: az előre kitűzött cél elérése, a szöveg begépelése után ráébred, hogy még tennivalója van. New Yorkot elhagyva visszatér Európába.
Ez a visszatérés gondolatilag rendkívül gazdag és inspiráló. Maga Korin is sokkal összetettebb figura (épp ezáltal nem marad kívül úgy, ahogy az Aprómunka elbeszélője). New York az európai kultúra folytatása, újabb állomása, ám túl nagynak találtatik. Európa, Schaffhausen ezzel szemben emberi léptékű.
Nem folytatom a H&H továbbgondolását, csak azt akartam megmutatni, hogy milyen perspektívák nyílnak benne.

Az Aprómunka sivársága nyilvánvaló ebben a viszonyban. A könyvtáros csupán a tervet szüli meg, aztán pszichiátriai felügyelet alá kerül. Vagyis kudarcot vall. (Hacsak nem hiszünk abban, amiben ő: igenis meg fogja valósítani a tervét…)
Tehát mintha csak a H&H besülne a nyitány után…

Milyen írói szándékot, üzenetet lehet ebből kiolvasni?

Ezen a ponton igazából a H&H rendszere segít az Aprómunkának értelmet adni, mert önmagában nem áll meg a lábán. A H&H a New York-i tornyokat a Bábeli toronyhoz hasonlítja. A könyvtárnak kiszemelt épület a Tervben a piramisokat idézi meg. Azaz egy szakrális építményt, amely a H&H felől nézve (Bábel!) megvalósíthatatlan, befejezhetetlen. Bukásra ítélt. New Yorkban valóban nem megvalósítható egy építészeti-intellektuális terv. Viszont a könyvtáros született New York-i, így számára nem adott a helyszín elhagyásának lehetősége. Benne ragad a csapdában, ami a Terv elbeszélő-Krasznahorkaijának csak ideiglenes állapot.

A H&H kapcsán Krasznahorkai többször emlegette a kultúra végét. A város Bábeli tornyai kultúránk csúcsteljesítményeként, illetve a bibliai történethez visszanyúlva: a teljesítőképességünk határának átlépéseként értelmezhetőek. Ezek a tornyok állnak a városban, tehát elkészültek. Ebből eléggé evidensen következik a kérdés, hogy a lakók vajon megértik-e egymást, vagy a nyelvük összezavarodott-e? A H&H nem foglalkozik ezzel explicite, de az Aprómunka végkicsengése értelmezhető úgy, hogy NY-ban nem lehetséges nagyszerűt létrehozni.

Az Aprómunkát látványos kudarcnak tekintem. A tárgya is és a formája is a kudarc, kulcsfogalma a katasztrófa. Sulykolja, de talán nem vezeti be alaposan a katasztrófa uralta világot. Látványossága az írói életműnek köszönhető, melybe beilleszthető, melynek segítségével átgondolható, ám mint önálló szöveg megalapozatlan és működésképtelen.

Az E/1-es monológ, a kurtább méret is inkább a H&H-t felvezető Megjött Ézsaiás felé tolja az Aprómunkát. Ugyanakkor tényleg elégtelennek érzem a gondolati felépítettségét, a benne rejlő felismerés kidolgozottságát. A legtöbb, amiben lehet bízni, hogy ez az Aprómunka egy nagyobb munka előképe lesz majd az életmű későbbi fázisában. Azaz, ahogy az egyik molyos értékelés utal rá: egyre csak várom, várom a palotát

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvelmeny.blog.hu/api/trackback/id/tr5514663897

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.