Hisztéria és dátumok – úgy látszik, a megfelelő időpont utáni számolgatás mindig ezt váltja ki az emberekből, legyen szó akár az áldott állapottal, akár az irodalmi Nobel-díj bejelentésével kapcsolatos kalkulációról.

Annyi azért az irodalmi Nobel-díj bejelentéséről tudható, hogy október valamelyik csütörtökjén hangzik el. No meg az, hogy a bizonyos csütörtök csak az előtte lévő hétfőn hirdettetik ki. Ehhez képest Per Wästberg 2016. szeptember 30-án elárulta, hogy az idei nyerő szám a 13-as. Hát igen, ma ezt Sara Danius, a Svéd Akadémia főtitkára hivatalosan is bejelentette (vagy hát akkor csak: megerősítette) nekünk. Viszont az elmúlt két hét hagyott elég időt a hisztériára!

Egyrészt lehetett azon ógni-mógni, hogy PW részéről micsoda protokollsértés mind rangban és nemben ez a bejelentés. Hiszen szegény Sara Daniusnak nem elég, hogy ő az Akadémia első női főtitkára, a mellrák tetejében még akkor ezekkel a bebetonozott mácsókkal is meg kell küzdenie…

Másrészt meg ott volt az a pökhendiség PW interjújában, amellyel mintegy megelőlegezte értetlenségét a kiváltás alatt álló hisztériával szemben. Arcátlan módon szimpla naptárkövetésre egyszerűsítette a nagy-nagy sportot, mely a megfelelő csütörtöknek az égi és egyéb jeleknek a kiolvasásán alapult már évtizedek óta. PW ugyanis kinyilatkoztatta, hogy ők minden szeptember utolsó előtti csütörtökén kezdik megtárgyalni a személykiválasztást, amely aztán minden október első csütörtökén állapodik meg a maga természetes nyugvópontján. Vagyis ha ez ilyen egyszerű, akkor honnan és hova ez a sok hiszti.

A mindez iránt érdeklődő kultúra keresztény gyökerekből sarjadt gyermekei sem gyengék naptárlapozgatásból, így aztán gyorsan rávilágítottak a metodika nem túlságost megalapozott voltára. Hogy még a legnagyobb felebaráti jóindulatot tulajdonítva egy 18 fős és örökké változó szervezetnek, egy ilyen arrogáns kinyilatkoztatás után legalább a 21. századi időpontok együvé tartozását feltételezhessük, és legalább úgy tekinthessünk eme 16 dátumra, mintha a PW-i szellem megtestesülései lennének. Tehát feltételezünk némi kiegyensúlyozatlanságot, és nem kérünk túlzó módon számon semmiféle végletes következetességet, de azért mégis 16-ból négy eset kirívása eléggé lealacsonyítja a metodika megbízhatóságát. A 2000-es évekből 3, 4, 10 és 11 az első októberi csütörtökön köszönthetett díjazottat. És 2011 meg szinte csak tegnap volt…

Akkor hát hogyan a nyilába (magyarokéba, Zeusz és egyéb istenségébe) ne hiszteriáskodnánk?!

Na nem mintha bennünk, Nobel-díjazottra ácsingózókban ne lenne meg a felebaráti szeretet, a józan belátás és a mások tisztességébe vetett hit. Mindezeknek igencsak birtokában vagyunk. Ezért az egyrésztre és a másrésztre is reagáltunk higgadtan.

Ami az egyrészt illeti, feltűnt, hogy Sara kibontakozóban lévő blogján szintén szept. 30-i dátummal két nyelven szerepel a fenti metodika ismertetése. Akárhogy is, ezt minimum higgadt és pontos reakciónak kell tartanunk, vagy ha nagyon elgyengülünk, akkor akár még eleve összehangolt nyilvánosság elé állásnak is: hogy eddig ez nem volt valami kiegyensúlyozott, de mostantól megerősíttetik. Még a PW-féle telefonbeszélgetés újabb, Google-fordítóval szintén megerősített olvasata is azt mutatja: PW-nél már a 13-as szám ismeretében alkalmatlankodott az újság.

A másrésztnál azért már nehezebben ugrunk árkot, mert hát mit lehet mondani, a naptár nem hazud. Még a nagyon összehangoltan hirdető természettudósok menetrendjében sem állíthatjuk biztonsággal a szisztéma jelenlétét, így aztán az első oder második októberi hétre sem tudják túl korán készíteni lelküket a rájuk fókuszálódottak. Az irodalom meg… hadd legyen meg a maga szabadsága, hogy utánuk, velük, de még akár előttük is (2003) szólhasson, ha úgy jön a szólás szükségszerűsége. Vagyis még arra sem tudunk támaszkodni, hogy a többiek és az irodalom között lenne valami megfogalmazható reláció…

Akkor most nézzünk magunkba: miért is hisztizünk?

Legyen ez is kétrésztű válaszos!

Tehát: egyrészt, noha azért fő jellemvonásnak nem nevezném, de mégis el kell ismernem, hogy mi, Nobelre várók hajlamosak vagyunk a hisztériára, így díjidőben meg aztán különösképpen.

Másrészt – és azért ez lesz a lényeg – mit nyerünk mi ezzel a kioktatással? Hát ez az: csak veszítünk. Elveszítjük az egész év édes izgalmát, a vágyak biztos beteljesülésének enyhe bizonytalanságát. Elveszítjük a tippelgetés és különféle jelek megmagyarázásának lehetőségét. S mindezekért cserébe mit kapunk: az idő mérhetőségének való nyomasztó megfelelést. Kinek kell ez?

Ki akar lemondani arról a lehetőségként fennálló szerencséről, hogy akár 8. előtt is választ kaphassunk, vagy arról a vágyak szaggatta bizonytalanságról, hogy netán még 13-nál is tovább kellene várnunk? Hiszen a két csütörtökhöz minimum nyolc nap kell, ám semmiképpen nem kell hozzá 13-nál több. Micsoda sivár és szűkös kilátás…

Még ha el is vetjük, hogy mindez pusztán Per Wästberg meggondolatlan kijelentéséből sarjadt ki, hát akkor is ellen kell állnunk. Ha kérhetünk valamit, hát kérjük Sarát, álljon a sarkára, és mondja ki: a férfiak is képesek meggondolatlan kotyogásra. Hadd tegyük mindezt, ha nem is záró-, de legalább idézőjelbe, hadd mondjuk jövőre és azután, hogy ugyan PW ezt állította, mi azonban mégsem hihetünk ennek egészében, hiszen mi van, ha a zsűri változó összetétele, a skandináv klímának a globalitás alóli fel nem mentettsége következtében beálló melegedése, esetleg a mértéktelen mód felbukkanó irodalmi nagyságok zavaró hatása révén mégsem egy egyszerű képlet veszi át a hatalmat fölöttünk és az Akadémia fölött.

Kérünk, Sara, kérünk titeket, kedves és büszke akadémikusok, hagyjátok meg nekünk a várakozás csodáját!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.