Ejnye no…
Ha Térey nem írja oda a cím alá, novellák, talán rá se döbbenek, hogy a magyar prózahagyomány mennyire az ő keze alá dolgozott. Konkrétan azzal az önsanyargató, überklasszicista stíluseszménnyel, amely mérlegre tesz minden szót, hogy aztán azokat, amelyek könnyűnek találtatnak, kipöckölje. A jó prózát szinte már fájó monotonitással a csupaszságáért, a lényegretörő kíméletlenségéért szokás dicsérni. Ha ennyire hiszünk ebben a csontvázasításban, akkor valakinek már rég fel kellett volna fedeznie, hogy a 19. században felejtett verses forma a közízlést tekintve mennyire adekvát tud(na) lenni.

A párbeszédekből csak a leglényegesebb megszólalások maradnak. A tájfestés vázlatszerű, néha nagy vonalakkal vázolva, máskor a legfontosabb apró részletekkel, ahogy éppen a legjellemzőbb. Lélekrajz bemondásra, mint a minimális közlésre szorítkozó ultipartiban. Minden leg és két bé. A kevésből a legtöbb.

Persze ha a Térey nem vezet meg ezzel a novellák testcsellel, akkor hamarabb elkezdek azon a furcsaságon morfondírozni, hogy bár mondva volt, nálunk mindenki, még az Isten is János, irodalmilag valahogy Arany óta mintha megszűkültünk volna bennük, és ezért is jó, hogy van ez a Térey, mert akarva, akaratlanul, gellerezte a hagyományt, és ha a kapus egyik lába a nagy szociografikus regény, a másik meg a túlesztetizált, konkrétumhiányos líra, akkor ő a verses epika feltámasztásával szépen belőtte a kettő között a labdát.

Márpedig ha van valami, ami úgy tűnt, véglegesen kimúlt, vagy jobban mondva, eleve csak Arany szellemidézése lehelt bele életet, akkor az a ballada. Szerb Antal is rávilágított: „a balladai homály mindent pótol, többnyire a tehetséget is”. Az Átkelést olvasva átgyúrhatjuk: ha kell, az érdekes szereplőket pótolja.

Merthogy témázzunk végre: a kötet főhősei fővárosi átlagpolgárok. Mondanám, mint én, meg aki ezt olvassa. Vagyis van egy bátor szerző, aki nem a mélyszegénységgel takarózik, de az extrém gazdagot se hajszolja ponyvásan. Na jó, szenzációként van egy pornórendező, de ott is inkább a rendezőn a hangsúly, hiszen a többiek is effélék: „Diószegi főmérnök a vasútnál”, Alma ügyvéd, Zsiborás mérnök – a középosztály teteje, már-már értelmiségiek, vagyis két olyan címke, aminek még a létét is hajlamosak vagyunk kétségbe vonni, nem méghogy magunkra ismerjünk a balladákban felvonuló képviselőiben…

Közös nevezőre lehet hozni ezeket a főhősöket máshogy is. Van múltjuk. Ahhoz, hogy fenti pozíciókig elérjenek, előmenetelre volt szükség. Befektetett időre. És ezekben a balladákban az elmúlt jön velük szembe (de nem az a gyorsvonatos fajta!). Említett Zsiborást annyira beszívja a múltja, hogy exnejének szexuális életét kukkolja, s utólag jön rá, vizionálta csak az egészet. Üres volt a lakás, s ő árnyékra vetődött. Alma és a szintén jogot végzett Rádler a ballada folyamán értik meg múltjuk egyik szereplőjét. Mármint úgy igazán.

Eszembe jut, milyen röhögve olvastam a KlaSzSz-ban, hogy Arany öregkori novellatermése „a pusztuló paraszti és züllő városi világról” ad hű képet. Ha bennem is meglenne a nagy indulat, és az írót eleve mint kritizáló erőt bírnám csak értelmezni, kiolvasnám a szövegből, hogy Térey mint ostoroz bennünket. De a fene vigye, Térey nem kegyetlen. Nem hideg. Még azt se hinném, hogy semleges volna.

Szereplőinek átlagéletkora olyan negyven-néhány. Eddigre az ember, ha még működik, éppen beleszokott a bőrébe. Úgy pont kitölti. Se nem szűk, se nem lötyögős. Bennünket itt, Budapesten, az élet (a bőrünk) „Nem szorít.” (10) Vagy ha kicsit mégis, mert azért Mirjuczán is látszik, „Jókedve újabban megkopott”, attól még az élet, a miénk is, megy tovább. A 21. századi balladában nincsenek nagy drámák, jusztis megőrülések. A homály hagyta réseken bekukkantva úgy tűnhet, az itt lakók méreteit „szerénynek találták” (97), de azért nagy gond nincs. Azt felfogja és kimondja magának az ember: „Elvástam. Beragadtam.” De aztán hozzá is teszi: „Ez most már mindörökre így marad.” (28) Láthatjuk, a múlandóság gondolata még jócskán odébb van.

Nincsen tehát ez a mit hagytam ki, mivé lettem érzés, ami a Találkozás egy fiatalemberrel-vázra mindig ráépíthető. Ez az ej de szar életérzés sincs. Natasa a történet végén megfogalmazza: „Ejnye, Rég maradtam ennyire magam.” (45) De hát ez az ejnye el is veszi a dolog élét. Ez van, kérem, nincs itt semmi látnivaló, haladjon a sor tovább. „Nincs konkrét baj” – így Apagyi doktor úr. (60)

Szóval akkor valami azért mégiscsak van. Ha a fülszöveget olvasom, ami felsorol érzelmi válságot, testvérféltékenységet és kedélyes kegyetlenkedést egyaránt, szinte már én is elhiszem, hogy a KlaSzSz-szabvány szerint pusztul a világ, és „Beteg valál, s nem érzéd, oh magyar” (Arany).

Azt hiszem, el kéne végre vetni a (nem) szereti az író a karaktereit típusú kijelentéseket. (Az íróknak is!) Az elvetés után sem a személytelenség, a kívülállás az egyetlen megmaradt út, hanem éppenhogy a belül levés, a személyesség. Éppen ezzel rá is lehet világítani a nyomorirodalom álságosságára, mert arról csak fölülről, omnipotensen lehet beszélni. No meg olvasni is. Az utalok az alapítványnak egy ötezrest nyugalmával. De hát basszus, én is a földön élek, és rólam is írjatok! – így az átlagember. Térey meghallotta. És oké, hogy a főhősei nem a stabil kapcsolat, két gyerek, heti istentisztelet, fürdőbérlet zárt négyzetén belül pattognak, de azért funkcionálisak.

Ha bajuk is van, nem végzetes. Legfeljebb érzelmi természetű múlékony zavarnak lehetne nevezni. A Térey-figura elsősorban elakadni nem szeret. Bukik nagyokat, meg beszűkül a játéktér néha, de mozog tovább. Erre vigyáz. „Ne rajongj.” (53) „megérintődni tilos.” (35) – ezek a működési parancsok. Ha meg nem az ész vezet, akkor a testre, a beidegződésekre is lehet számítani: „ösztönösen hárítok”. (92)

A Térey-féle Budapest ilyesmi: van múltja, és működik. Kicsit fura, kicsit érdektelen, megvannak a nem túl jelentős örömei/bánatai, de fel sem merül, hogy a vég felé tartana. Tulajdonképpen ez a lényeg. Ennyi.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvelmeny.blog.hu/api/trackback/id/tr647570254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.