Honosított jazzlegenda

A jazz hőskorának legendái, akikről érdemes és szoktak is könyvet kiadni, mind amerikaiak. Miles Davis, Charlie Parker, John Coltrane más és más utakon váltak azzá. Chet Baker nem ekkora szám, s hogy nem lett az, összességében arra vezethető vissza, hogy nem tudott amerikai maradni. Márpedig itt, Európában csak másodkategóriás legendaságot lehet kivitelezni.
Épp ezért nóvum, hogy végre megjelent róla is egy könyv, mert ő a miénk, európaiaké, s már korábban is jobban a szívünkön kellett volna viselni e helyi értékű legenda emlékét.

Ráadásul a fentiek életrajzában többnyire közös a színtér, s ha valaki olvas ilyen könyveket, a másodiktól kezdve már sok-sok részlet ismerős lehet számára az átfedések miatt. Azok a könyvek az amerikai nagyvárosokról szólnak, főleg New Yorkról, a klubéletről, meg az államokbeli turnék viszontagságairól (feketéket ért atrocitások). Európa csupán epizód. Baker élettörténete azonban egészen más. Ő kiszakadt ebből a megszokott, sok-sok életrajzból ismerős környezetből, és életének súlypontja áttevődött a mi földrészünkre. A könyv tehát ebből a szempontból is, ahogy maga Chet Baker is, egyfajta különlegesség: az európai jazzszíntér bemutatása.

Az író természetesen európai. Chet Baker alapvetően Olaszországhoz és a Benelux államokhoz kötődött. Németországban és Angliában is ellett volna ugyan, de a hatóságok valahogy szigorúbban bántak vele (mármint viszonylag hamar kiutasították, merthogy Olaszországban például ellenben nagyon sokat ült), s nem tolerálták olyan jól, hogy drogéhsége miatt áthágott jó néhány szabályt. Nem így Hollandiában, ahol végül is meghalt, s ahol komoly nyomozást folytattak halálának körülményeit illetően (ennek áttekintésével kezdődik a könyv). Így nem meglepő, hogy egy holland rajongó gyűjtötte össze az adatokat, és rendezte kötetté ezt a szép lassan szétomló életet.

Egy ilyen életrajz attól tud működni, beindulni, ha az adatrendezésen túl talál magának egy fókuszt is. Ezúttal ez a fókuszálás tulajdonképpen az amerikai közvélemény látásmódját szeretné átformálni. Chet Bakert ugyanis, mivel az életének második felét főleg Európában töltötte, Amerikában leírták, s egy kiégett dzsánkiként kezelték csak. Hisz aki menő, az a jazzvilág szívében menő... De kétségünk ne legyen, a trombitást végeredményben a drog tartotta itt. Pontosabban az, hogy itt értékelték őt, s kevesebb gondot okozott számára a sok-sok pénz előteremtése.
Persze, az amerikai városok is fürödtek a drogban, ám a szórakoztatóipar lényege éppen a kiszámíthatóságban rejlik. Márpedig egy függő hangulatemberre nem lehet építeni. Pláne, ha magasról tesz minden normára. Márpedig Baker, derül ki a könyvből, koszos hangszeren játszott, rendszeresen ápolatlanul jelent meg, ha egyáltalán, és képes volt kappankörmeit mezítláb lóbálni a közönség orrmagasságában. Nos, ez egy füstös klubban jól mutat, de egy puccos parádé helyszínén, tehát egy átlagos amcsi helyen tűrhetetlen. Még egy olasz színházteremben is jobban képes a publikum minden illúzióromboló külsőség ellenére a zenére koncentrálni. Sőt, még némi őszinte pikantériája is van, ha egy gyűrött, börtönviselt zenészt hallgat az ember.

A könyv egésze tehát érdekes gondolatmenet az immár párhuzamosan futó, szinte egynek tűnő, de közelről, belülről világosan elkülönülő európai és amerikai kultúra kölcsönhatásában megszülető jazzteljesítményről.
----
Jeroen de Valk: Chet Baker. A lírai hangú jazztrombitás
Fordította: Bérczes Tibor
268 oldal, 3200 Ft
Silenos, 2010

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvelmeny.blog.hu/api/trackback/id/tr82190193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.