Bob Dylan 2016-os irodalmi Nobel-díját már most kétségkívül a díjtörténet egyik legjelentősebb eseményének tekinthetjük. Az idei esélyekkel foglalkozó összes cikkből és hozzászólásból kiderül: egy év sem volt elég a feldolgozásához. Mint valami égi jelet próbálják értelmezni neves és névtelen szakértők egyaránt. Próbálják kiolvasni belőle, hogy ez egy elszigetelt, egyedi eset volt-e csupán, vagy valamilyen minta kezdete, netalántán folytatása. S ha akár egyik, akár másik, akkor vajon ki lesz idén a nagy név?
Ebben a bejegyzésben összefoglalom és csoportosítom a különféle véleményeket.

Szólj hozzá!

Címkék: nobel

Kissé bizarr élő embereket darabszámra nyilván tartani, de vállalom. Egy kis évösszesítő mérleg + helyzetjelentés a 2016 évről, amelyből például kiderül, hogy a 21. században sosem volt még ilyen kevés élő irodalmi Nobel-díjas.

(A bejegyzés a moly.hu-n született, és a kommentjei ott olvashatók.)

A Svéd Akadémia igazán bátor és szinte vakmerő döntéssel 2016-ban Bob Dylant tartotta érdemesnek az irodalmi Nobel-díjra. 
Az elkövetkező napok, hetek ennek az elemzésével, megértésével, elfogadásával vagy elutasításával fognak telni. 
Mindenesetre az Akadémia ezzel arra kért bennünket, hogy vegyük komolyan Dylant. 
Azaz ne csak generációs ikonnak, ne csak a tömegkultúra egyik érdekes termékének tartsuk őt. 
Ennek elutasítása nyilván együtt jár azzal, hogy az Akadémia tagjainak ellágyulásáról, józan ítélőképességük elhomályosulásáról kelljen szólni. 
Az elfogadás hozhat csodákat: például azt a belátást, hogy a popularitás mint kizáró érv Dylan Nobele esetében azért nem jöhet szóba, mert a magasirodalom regiszterében ő egyáltalán nem volt eddig populáris. 
Hát a régóta várt amcsi Nobel megérkezett: nem Roth, nem Oates, még csak nem is DeLillo. Elég punkos dolog volt ez az Akadémiától. 

Hisztéria és dátumok – úgy látszik, a megfelelő időpont utáni számolgatás mindig ezt váltja ki az emberekből, legyen szó akár az áldott állapottal, akár az irodalmi Nobel-díj bejelentésével kapcsolatos kalkulációról.

Annyi azért az irodalmi Nobel-díj bejelentéséről tudható, hogy október valamelyik csütörtökjén hangzik el. No meg az, hogy a bizonyos csütörtök csak az előtte lévő hétfőn hirdettetik ki. Ehhez képest Per Wästberg 2016. szeptember 30-án elárulta, hogy az idei nyerő szám a 13-as. Hát igen, ma ezt Sara Danius, a Svéd Akadémia főtitkára hivatalosan is bejelentette (vagy hát akkor csak: megerősítette) nekünk. Viszont az elmúlt két hét hagyott elég időt a hisztériára!

Változások az irodalmi Nobel-bizottság életében 

Nagy vihart kavart, amikor március 24-én a Svéd Akadémia a honlapján hivatalos közleményben állt ki Salman Rushdie mellett, akit még 1989-ben ítélt halálra Irán vallási vezetője, Khomeini ajatollah.
Az amúgy nem túl gyakori angol nyelvű hírek között megjelent állásfoglalás tényleg nagy visszhangot váltott ki, és sokan találgatták, hogy miért éppen most jutott el arra a pontra a tagság, hogy ezt a lépést megtegye.
Az irodalmi Nobel-díjról döntő társaságnak általánosságban sem szokása ez a kifelé kommunikálás, s hogy most éppen a Rushdie-ügyben nyilvánultak meg, az azért is jelentős, mert az Akadémia közelmúltjában egyértelműen ez okozta a legsúlyosabb krízist.
1989-ben már felmerül a Rushdie melletti nyílt kiállás gondolata, de ezt a tagság akkor leszavazta. Ez annyira súlyosan érintett több tagot is, hogy bár a tagságról nem lehetséges lemondani, a közös munkától visszavonultak.
Azóta olyan sok minden nem hangzott el ezzel kapcsolatban, ezért aztán a szenzációs szalagcímek megfogalmazására (és a képmutatásra) hajlamos sajtó úgy kommentálta a gesztust, hogy 27 éves késéssel érkezett meg.

A szeptember 12-i fogadási szorzók áttekintése

Az irodalmi Nobel-díj 2016-os kihirdetése előtt egy hónappal érdemes ránézni az esélyek egyetlen leképezési felületére: a fogadási listákra. A legmérvadóbbnak én is a brit Ladbrokest* tartom (átfogó és szépen skálázott). Ennek a pillanatnyi állását tekintem át, aztán majd úgy 10 naponként követem az esetleges változásokat.

ngugi-mh-roth.jpg

nobel-odds-160404.jpg

A mikormennyi
− azaz az egyszerre élt legtöbb irodalmi Nobel-díjas száma

Az adatista nobeles kotnyeleskedésem tulajdonképpen az itt következő bejegyzésre irányult.
Az alapérdeklődés persze megvolt, és először arra voltam kíváncsi, hogy hányan is élnek most az irodalmi Nobel-díjasok közül, ami felvetette azt a kérdést, hogy a 18 sok-e, vagy éppen kevés.
Mivel ez egy kissé időigényes, ezért közben egyéb utakra indultam, melyek során eljátszogattam az adatokkal, és áttekintettem a legfiatalabb és legkorosabb díjnyerteseket, aztán hogy kik hunytak el legfiatalabban, illetve kik érték meg a legmagasabb kort; sőt még azzal is foglalkoztam, hogy kik voltak az aktuálisan élő legrégebbi díjazottak, az általam protodíjazottnak kereszteltek.
És most végre kiderül a mikormennyi!!!

„Ha majd hazamegyek, gondoltam, így, ezzel az egyszerű, ezzel a magától értetődő szóhasználattal, még csak meg sem állva közben, mint akit semmi más, csupán ezt a mindennél természetesebb tényt követő kérdések érdekelhetnek csupán: ha majd hazamegyek tehát, ennek mindenesetre végét vetem, békének kell lennie – így döntöttem.”
Részlet a Sorstalanságból

"Kertész received the Nobel Prize in Literature in 2002. With great modesty, he remarked that he had written for himself, and did not have an audience. Today, we owe him a great debt, and are thankful that his work was published. Imre Kertész will always have an audience."
EU, Juncker 

"Sorstalanság (translated into English as Fateless, 1992 and Fatelessness2004), his most famous work for which he won the Nobel Prize, was written over thirteen years, between 1960 and 1973, and has its roots in writings penned between 1955 and 1960. However, success for Mr. Kertész as an author and literary translator only came in the late Eighties and the the transition to democracy in Hungary. A resident of Berlin for several years, he returned to live in Hungary not long ago."
HUNGARY today

kertesz-died-nobel-org.jpg

A Nobel-díj hivatalos oldalának címlapja

Újabb Nobel-statisztikák

Szegény irodalmi Nobel-díjasok – ahogy már írtam is – aligha rendelkeznek más ténylegesen összemérhető adattal a stabil évszámaikon kívül. Ugyanakkor némileg meglepő módon mindig csak azt nézik, a Nobel-díj átadásának évében ki hány éves volt. Hogy úgy egyébként hány évet éltek a Földön, no meg hogy hány évet éltek Nobel-díjasként, nem nagyon merül fel. Pedig legalább ez utóbbinak tényleg van értelme, hiszen a díjat értelmezhetjük a világtól érkező legfontosabb és legnagyobb megerősítő gesztusként, így fontos, hogy ezt követően mennyi idő adatik a felvértezett szerzőnek pályája kiteljesítésére.

aver-age-nobel-literature.jpgA statisztika a sport területén létjogosultsággal rendelkezik, hiszen a sportolók sportolói teljesítményét mérik ezek a számok.
Az irodalmi Nobel-díjasok legjellemzőbb számai életük három sarokdátuma: a születés, a halál – a kettő között pedig a Nobel-díj átvételének éve. Ha valaki az irodalmároknak ezeket az adatait bújja, amelyeknek aztán vajmi kevés közük van a szakmai teljesítményükhöz, igazán könnyedén elismerheti: egyszerűen szereti nézegetni az évszámokból kirajzolódó mintázatokat. Mert azért ez-az kirajzolódik – például hogy ki hány évesen kapta meg a díjat: az átlag (ahogy itt látszik is) 65 életév fölötti.
Ja, és még az is megnyugtató, hogy mindezt maga a Svéd Akadémia is nyilvántartja: nagyon is alaposan.

Minden testületben, közösségben vannak olyan tagok, akikre csak örök bútordarabként hivatkoznak. Nem feltétlenül a legbefolyásosabbakról van szó, még csak nem is feltétlenül a legidősebbekről, hanem azokról, akik a legrégebb óta tartoznak az adott körhöz. Többnyire a proto- előtaggal díszítik őket, mely elsőségükre, ősiségükre utal. Így alkottam meg a protodíjazott kifejezést az irodalmi Nobel-díj kapcsán.
Írtam már róla, hogy a díjat odaítélő Svéd Akadémia 18 tagú, és hogy a világrend apró jeleként éppen 18 élő Nobel-díjas van. Az alább következő szövegből kiderül, hogy Wole Soyinka, 1986 díjazottja éppen a 18. protodíjazott az irodalmi Nobel-díj történetében

number-18.jpgA 18 az irodalmi Nobel-díj kapcsán különleges jelentőséggel bír: mindenki tudja, hogy a díjat odaítélő Svéd Akadémia 18 tagú.

Az viszont egészen biztosan nem lehet véletlen, hogy éppen 18 élő irodalmi Nobel-díjas kortársunk van.

Alant következik a névsor, meg aztán hogy ki mióta, ki milyen fiatalon vagy épp öregen, meg egyébként is...

Ma már bizonyos vagyok,
hogy van a költészetnek egy fekete lova,
amely elkíséri, ha útra kel.
(Száműzetés, 65. oldal, Varga Mátyás fordítása)

Adonisz szíriai költő. Ma Párizsban él, és az arabon kívül franciául is ír. Angolul Adunis néven hivatkoznak rá.
Azt szokták írni, hogy az irodalmi Nobel-díj legnagyobb esélyesei között tartják 1988 óta számon. Méghozzá azért, mert 1988-ban Artur Lundkvist, a Svéd Akadémia tagja Naguib Mahfúz Nobele kapcsán kottyantotta el, hogy ő Adoniszt támogatta – ez Kjell Espmark könyvében olvasható (187. oldal).

Néhány órára vagyunk már csak attól, hogy megtudjuk, ki kapja meg idén az irodalmi Nobel-díjat.
Áttekintem a Ladbrokes fogadási ajánlatainak változását.
Ezt a bő egyhetes mozgást kézenfekvő módon összefüggésbe szokták hozni az Akadémián belül folyó hangulatváltozásokkal. Ez persze nem zárható ki teljesen, de arra rá kell mutatnom, hogy egy fogadási iroda a következő szempontok alapján dönt:
– A fogadási igények kielégüljenek = akire szeretnének fogadni, az legyen a listán
– A fogadási kedv növekedjen = elérhető fogadási arányok megváltoztatásával, különleges nevek felvételével 
– A fogadóiroda semmiképpen ne veszítsen = azaz az adott névre érkező túl sok fogadás esetén csökkenteni kell a szorzót)
Vagyis elsősorban a fogadókra figyelnek, és nem a futókra. Amit tehát megfigyelhetünk, az inkább a közhangulat változása – ez persze ugyanaz a kulturális tér, mint amelyben az Akadémia is létezik, ám mégsem egyenlő vele.

A Nobel-díj idei esélyeseivel foglalkozó első két részben az amerikai és európai helyzetet mutattam be. Ebben a harmadik részben a világ egyéb tájaira akartam koncentrálni, de rájöttem, hogy az egész alapvetően az Akadémia szándékainak, szokásainak háttérismeretén alapulna, így először is ezeket kell leírnom.

3-titkar.jpg

Az Akadémia nem szolgál igazi konkrétumokkal a saját működési elveiről, inkább csak a mechanizmusaikról. Ez irányú zárkózottságuk érthető: minek is szolgáltatnák ki magukat…
Az elmúlt időszak egyetlen, reflexióra mindig kapható tagja a 18 tagú testület korábbi titkára, Horace Engdahl, aki nem mulasztott el alkalmat, hogy az amerikai irodalom fontosságát cáfolhassa, s eztán rátérhessen Európa primátusára. Utódja, Englund ezek után azzal az ígérettel is kezdte működését, hogy a jövőben igyekeznek csökkenteni a díj eurocentrikusságát. Ezt 2009-ben mondta – noha szívesen beszél a működésükről, azóta sem fogalmazott meg még egy, irányelvként értelmezhető kijelentést.

A 2015-ös irodalmi Nobel-díj kapcsán írott sorozatom második részét a sok szempontból az origóban lévő Európának szentelem.

country-map.jpg

Ó, az öreg kontinens!
Tavaly francia nyertes volt. Utána az amerikaiak szóvá is tették az Akadémia eurofiliáját… Ha nekik onnan egy egységnek tűnünk, hát ők is nekünk: az Akadémia részéről ezek után emlékeztették őket Munróra, aki ugyan kanadai, de angolul ír…
Persze igazuk van, hiszen míg régebben klasszikus amerikai írók is kaptak Nobelt, egy idő után egyre inkább a betelepült írókra helyeződött a hangsúly, aztán szépen teljes egészében kiestek a pikszisből.
Meg különben is, Svédországból nézve Európa nagyobbnak látszik. Logikus, nem?
Szóval európai győztes lesz, nem igaz?
De mi is a helyzet az európaiakkal?

murakami-nobel-desire.jpgEngem rendkívüli módon lebilincselnek az irodalmi díjak. Egyszerűen foglalkoztatnak. Október eleje van, tehát ismét érdemes a Nobellel foglalkozni.
Bár a győztest eltalálni nehéz, az esélyesek listája azért viszonylag stabil évek óta. Így a hozzájuk kapcsolódó internetes vélemények is egészen kialakultak.
Tehát amit leírok, nem személyes vélemény, de nem is pontos idézet: a sok elolvasott cikk és hozzászólás üledéke (különösen az önmegcáfoló jellegük miatt tetszenek – bár ez csak egymás mellé állítva, az én összefoglalásomban domborodik ki).
Summázata mindennek a következő (egyben mottóm):

Semmi sem elképzelhetetlen, de egyetlen érv sem elég meggyőző.

Az illúziók győztek

Sajnálom szegény Herczeg Ferencet. Nem is annyira azért, mert már életében partvonalon kívülre került, hanem inkább azért, mert (heroizálom a dolgot) a próféták sorsa várt rá: sem életében, sem halála után nem értették meg igazán. Fénykorában a lelkesedők sosem azt hallották, amit valójában mondott, utána meg balról söpörte el őt a népakarat.
Az élet kapuja című 1922-es regénye jelenti bizonyos szempontból a pályája csúcspontját. Ha más miatt nem, hát mert erre hivatkozva akartak belőle Nobel-díjas írót kreálni. Némiképp ironikus próbálkozás. A regény leghagyományosabb olvasási módja értelmében: halva született ötlet. (A regény ugyanis a széles közvélemény szerint legfőképpen azt - és csak azt - állítja: tojik ránk a nyugat.) Persze ha sikerült volna, talán Herczeg szavai is értő fülekre találtak volna. Vagy fordítva: ha értették volna őt, talán sikerült volna a Nobelt megszerezni. Vagy meg sem próbálták volna…

Einstein a tudós ikonja. Tudományos karrierjét tekintve Bohr, Planck vagy éppen Szilárd Leó nevével kell őt együtt említeni, ám neve mégis sokkal gyakrabban hangzik el a következő nevekkel együtt: Elvis Presley, Che Guevara, John Lennon, Gandi. Éppen netszerte küldözgetnek egy képet, melyen arcát Marilyn Monroe-éval montírozták össze. Einstein mítosszá vált, s ez minden életrajzírónak felkínálja azt a kényelmes lehetőséget, hogy beindítsa a füstgépet, hogy csavarjon még egyet az összegabalyodott szálakon. Hiszen mennyivel könnyebb leírni, sőt bizonyítani, hogy Elvis meg sem halt, hogy John Lennon összeesküvés áldozatává vált, és különben is, inkább McCartney halt meg, nem ő.
Szerencsére az elmúlt időszakban két nagyon alapos életrajz is megjelent róla. 

e=πKa

Esterházy végre nyíltan felvállalta! Megvolt a kámingáutja! Na nem mintha bármikor is cáfolta volna, és ugyan csak ímmel-ámmal tiltakozott, de mostantól legalább nem kérdés. Esterházy Péter nem regényíró. Kész. Passz.
Mondjuk, ideje volt tudatni. Elvégre díjat nyert már mindent, amit lehetett. Most persze még lehet gyűjtögetni, de az már csak halmozás, s nem fokozás. Utóbbi a Nobel lehetne. De az meg nem lesz. Még ha megéri a 74-et (Llosa korát), akkor se. Mert hiányzik belőle az az össznépi tragédia, ami oda kell. S benne meg aztán nem össznépi, még magyar tragédia sincsen. Egyszerűen nincs érzéke a fájdalomhoz, a világ fájdalmához. Ő köszöni, jól érzi magát. Persze miért is ne. Gyerekei vannak, szépek, nő szintén. Na nem mintha nem lett volna élete, meg azért az emberi fájdalomhoz van érzéke, de mégis világít belőle ez a gyerekes bizalom, hiszen ha tartott is haragot, volt ideje kibékülni, ha meghalt valaki, volt ideje gyászolni. Van bora és kenyere („borban mosdott, kolbásszal törülközött”), és szeret is enni. Meg utazni is, és teheti. Miért lenne boldogtalan?!
De hát még beérhet. Már a bizottság. Hogy egyéb szempontok érvényesüljenek.
Zárójel bezárva - ahogy írná.
Szóval a díjgyűjteménnyel a díjszobában ideje volt, hogy a klasszikus nagyságok nyakába varrja magát, de olyan öklös egyértelműen, hogy véletlenül se lehessen külön tanítani tőlük. EP és Kosztolányi - így szépen. Érettségi tétel. Minimum.
És hogy ő lenne Esti, és van ez az alak, ez az Esti Kornél, és akkor minden összeállt: EP=EK. EPK - s mehet az epika.
Úgy. Jól van. Epika. Ha már nem regény, legyen kövér. (Ez, hogy nem lehet kibújni a stílusa alól...)
És akkor most már nem mondhatjuk, hogy ő a legnagyobb élő magyar regényíró.
Pedig mondtuk. Hogy (szigorú ábécében) nem a Kertész, nem a Nádas, nem a Wass (kinek a Wass, kinek a Wassné Vass).
Ja, tudom, utóbbi (a zárójel előtti utóbbi) nem él. De a cáfolat mindig az volt, hogy a szelleme. Szóval egyébként akkor Jókainál is nagyobb az EP-nk.
Volt mondva, de most már nem lesz. Pedig többen olvasták, mint bárki nagy, élő magyar regényírót. Legalább annyian, ahányan a nagy Nádas-trilógiát megvették. Csak hát a vétel még nem olvasás. S nem csak mióta díjas lett, mint az előre ültetett Kertész gyerek. (Megint ez az EP-szócsel.) A Wassra is kéne valami szellemes, de hát az más bugyor, mondtam fentebb. Mert nem a hegyektől lesz a magasirodalom.
Nem mintha ez értelmiségi összekacsintás akarna lenni. E sorok írója („én”) mindegyiket szereti („szeretem”). (Kivéve a Vasst. Na azt azért nem szeretem. De ha mások, hát legyen, szeressék, csak ne jöjjenek a másság tiszteletével. Vagy ha muszáj, akkor hadd tiszteljek valami mást a másságukban. Zárójel a zárójelben: Ez most már szinte gesztus az átlag - még egy enedik zárójel: sztereotipikus! - Wass-rajongónak. És mindegyik bezárva ezzel.)

Piszkos Fred akadémiája

Ha valakiről Piszkos Fred jót mond, hát, akkor valami nem stimmel. Mert ez a velejéig romlott, megátalkodott vénember csak kavarja. Persze mi, Rejtő Jenő jól tájékozott olvasói tudjuk, a zord külső mögött bizony érzékeny lélek rejtőzik. No de aki benne van, az nem tud semmit, mert a tudással szinte egyenrangú biztonsággal hiszi, az öreg megintcsak kavarja.
Az irodalmi Nobel-díjról döntő bizottság megítélése egy az egyben a Piszkos Fredé: a döntések nagy része polémiához vezet, sértődést okoz, politikai indíttatású hátsó szándékot sejtet, és akár még pusztán irodalmi szempontok alapján is megkérdőjeleződik. Vagy ha mindez mégsem történik meg, s még a díjazott is fáin személy, akkor meg már rutinbólvalami mást kezd ki a közvélemény: akár az indoklást támadják, hisz nem azért jó, aki jó, mint amiért a Svéd Akadémia dicséri; akár a kitüntetés megkésettségét emlegetik.
Piszkos Fred lelkét Rejtő mutatta meg, az irdalmi Nobel-díjak magyarázatát pedig Kjell Espmarktól kapjuk meg, aki a Svéd Akadémia tagja, és azon belül is a Nobelkommitté, azaz a rengeteg javaslat szűrésével, véleményezésével foglalkozó Nobel-díj Bizottság tagja.