Posztmodern történetírás

Ma már az irodalommal kapcsolatban elvárható, hogy a mű főszereplőjét a mindenkori olvasó ne azonosítsa a szerzővel - még akkor sem, ha éppen E/1-es elbeszélőről van szó. Ugyanakkor a történetírás továbbra is a maximális objektivitás elvárásának bilincsében raboskodik. Ezt jól szemlélteti a közelmúltban megjelent Burzum című, egyértelműen posztmodern történetírói munkának tekinthető könyv nehézkes percepciója. Pedig...

Könyvélvező 2011.06.08. 10:48

Sminktükör

Tom Naegels három kemény és többnyire közhelyekkel elintézett témát gyúr össze egy regénnyé: a fiatal házasok aktuális válási trendjét; az eutanázia látszatlétét; és az etnikumok összecsiszolhatatlanságát.
A regény szót áthúztam: ugyanis nem egy szokványos regényről van szó (még ha ma már eleve nem is létezik szokványos regény). Belgiumban műfajteremtő műként tekintenek a könyvre, s újságregénynek (zsurnálregénynek) címkézték. Hogy ez mit takar?
Tulajdonképpen nem is olyan nehéz kitalálni.

Kanehara Hitomi: Önregény
Sass Henno: Itt jártam – Az első letartóztatás

Az életet sokszor sokféleképpen el lehet szúrni. Tudjuk ezt nagyon jól mindannyian. Ráadásul többnyire saját, keserű tapasztalatunkból. Amikor tanulunk belőle, többnyire sikerül is fölállni a vesztett állásból. De aztán mindig jön egy újabb esély a bakira. Így leszünk egyre érettebbek. Van, akinek ez annyira keményen alakul, hogy a felnőttségbe pofára vágódva csúszik be. Ebben a két ifjúsági regényben ez a közös vonás: a két főhős nagyon kemény tapasztalatokon megy keresztül, s mintha eleve bukásra lennének ítélve. Henno könyvénél az alcím alapján és a keretes szerkezet miatt egyáltalán nem titok, hogy így járt, hiszen a sztori végén lecsukták. Hitominál pedig szintén visszafelé haladunk az időben, s a sorrendben első, de időrendben utolsó történet sem a megtalált emberi kapcsolatról szól.

Honosított jazzlegenda

A jazz hőskorának legendái, akikről érdemes és szoktak is könyvet kiadni, mind amerikaiak. Miles Davis, Charlie Parker, John Coltrane más és más utakon váltak azzá. Chet Baker nem ekkora szám, s hogy nem lett az, összességében arra vezethető vissza, hogy nem tudott amerikai maradni. Márpedig itt, Európában csak másodkategóriás legendaságot lehet kivitelezni.
Épp ezért nóvum, hogy végre megjelent róla is egy könyv, mert ő a miénk, európaiaké, s már korábban is jobban a szívünkön kellett volna viselni e helyi értékű legenda emlékét.

Lecke az irodalomnak

Vagy: pofon az irodalomnak. És az irodalomelméletnek, az egész irodalomtudománynak, sőt az egész irodalomértésnek: ha csak egy százalék sznobizmus szorult az olvasóba, már esélye sincs befogadni a művet. Ez az irodalom gengszterrepje. Amit az avantgárd, mindenfajta modernizmusok, az egész posztmodern tett, csak előzménye a Szlengblognak. Egy lépéssel a jövő felé! Egy mű, ami csak szalagcímekkel jellemezhető méltón. És a legdurvább, legegyértelműbb címlapszlogen: Ez az, ami odabasz, a többi csak lófasz.

Kaththea hagyományai

Veszélyes dolog az érzékenység. Érezhető az emberen. S akik szeretik a hatalmukat fitogtatni, célpontnak használják az ilyeneket. Megaláztatás, kirekesztés, álomvilág - egymásból következő állomások.
Másrészt az érzékenység vonzereje is nyilvánvaló. A kivetettek érzelmi alapon szerveződő közösségei a könnyűzene létjogosultságát adják meg.
Brian Molko, a Placebo frontembere is ilyen érzékeny kamasz volt. A könyv írója, Kaththea Azzurra Rowland szintén. Hogy ez a könyv melyikük lelki világáról szól inkább, nehéz megbecsülni - de talán minden szentimentális lélek a magáénak tekintheti.