murakami-nobel-desire.jpgEngem rendkívüli módon lebilincselnek az irodalmi díjak. Egyszerűen foglalkoztatnak. Október eleje van, tehát ismét érdemes a Nobellel foglalkozni.
Bár a győztest eltalálni nehéz, az esélyesek listája azért viszonylag stabil évek óta. Így a hozzájuk kapcsolódó internetes vélemények is egészen kialakultak.
Tehát amit leírok, nem személyes vélemény, de nem is pontos idézet: a sok elolvasott cikk és hozzászólás üledéke (különösen az önmegcáfoló jellegük miatt tetszenek – bár ez csak egymás mellé állítva, az én összefoglalásomban domborodik ki).
Summázata mindennek a következő (egyben mottóm):

Semmi sem elképzelhetetlen, de egyetlen érv sem elég meggyőző.

Kanehara Hitomi: Önregény
Sass Henno: Itt jártam – Az első letartóztatás

Az életet sokszor sokféleképpen el lehet szúrni. Tudjuk ezt nagyon jól mindannyian. Ráadásul többnyire saját, keserű tapasztalatunkból. Amikor tanulunk belőle, többnyire sikerül is fölállni a vesztett állásból. De aztán mindig jön egy újabb esély a bakira. Így leszünk egyre érettebbek. Van, akinek ez annyira keményen alakul, hogy a felnőttségbe pofára vágódva csúszik be. Ebben a két ifjúsági regényben ez a közös vonás: a két főhős nagyon kemény tapasztalatokon megy keresztül, s mintha eleve bukásra lennének ítélve. Henno könyvénél az alcím alapján és a keretes szerkezet miatt egyáltalán nem titok, hogy így járt, hiszen a sztori végén lecsukták. Hitominál pedig szintén visszafelé haladunk az időben, s a sorrendben első, de időrendben utolsó történet sem a megtalált emberi kapcsolatról szól.