(szept. 2-höz, meg 6-hoz is)

Erős jellemre vall (vagy éppenséggel kifejezetten gyengére, tehát akkor mégiscsak erősre: erősen gyengére), ha valaki felvételről, ismétlésben tud meccset nézni. Ezen eszmélkedem (hogy miért gondolom ezt; meg mire is vall).
Pénteken ér el hozzám a tavalyi magyar–románról kórházi tévéelégtelenség következtében lemondó sóhaj.
Pénteken ér el hozzám a kórházi tévéelégtelenség következtében tavaly felszakadt sóhaj: nem lesz nézve a magyar–román.
(A két mondat nem oder, hanem und, mert egy mondatba nem fér bele a lemondó és a felszakadt. Vagy nem tetszik, ahogy. Meg az első se tetszik. A második is csak így, másodikként.)

Itt kedden lesz az éppeni meccs, amire készülök. (A készülésnek sok oka van, de főleg: a nyár (az Eb-részvétel!) után ez az első őszi esemény.)
Az európai vb-selejtezők vasárnap kezdődnek, és szép mennyiséget ad a tévé is, ezért a péntekben már tervként ott van a tényleges foglalkozás lehetősége (hogy a munkahét után már nem csak gondolat, hanem akkor utánanézés, ki ki ellen, és mostanság ki hogyan). Így nem ér meglepetésként, hogy már reggel megcsap a készülődés előszele. Ez az előszél lett a(z olvastam) sóhaj. (Ez persze így meglepetés. Kellemes. A folytkövből ez kiderül.)

Szeretem az ilyesmit (összecsengéseket). Hogy ő is, én is. No persze meccs van elég, még a válogatott is gyakrabban játszik annál, hogy túl különleges véletlennek találtasson egy… (akkor már) ilyesmi.

(aug. 12-höz)

A megértés pillanata = amikor a tudott dolog, a már sokszor hallott, látott, tehát ami olyan, mintha tudnám, ergo érteném is,* megmutatja az igazságát (meg hogy eddig mégsem volt igazán értve).
* (Bár hogy a tudásból az értés is következnék, azt inkább csak a mintha árnyékában merném ily biztosan állítani.) [Azért van csillag, mert ott nagyon nem bírtam elviselni a mondatban. Vagy a mondat nem bírta nagyon elviselni magában. Azért van csillag, mert kikívánkozott: belőlem is, a mondatból is.]

Eredetileg csak annyit készültem lejegyezni, hogy EP az elmúlt hónapban tulajdonképpen csak az olimpiát hagyta ki. A többi (migránsok és merényletek összekapcsolása) haladt tovább a maga jól kiszámítható útján.
Az olimpia kapcsán EP-nek azt viszont mindenképpen (!) észre kellett volna vennie, hogy az olimpikonjaink nem boldog emberek (ki az errefelé?) (vonatkoztatási pont: ő az (volt?)). Pedig már ennek a megnevezésnek: olimpikon, boldoggá kellene tenni őket. Én egy olimpikon vagyok – derék kiegyenesít, arcvonások összerendeződnek.
Ehhez képest megy a problémázás, az önelemzés, a homlokráncolás. Még talán elfogadom, hogy a formaidőzítéssel gond volt, vagyis hogy van egy kis rendszerszintű probléma, de hogy kiáll négy erős srác a partra, legjobb időket hoztak, magyar váltórekordot javítottak, és beállnak a flagellánsok közé. Bűnösök vagyunk…

onertekeles.jpg

MTI Fotó: Kovács Tamás