Egy moly életének díszletei között

Időnként olvasás közben elfog a szégyenérzet. No nem azért, mert csak úgy sorjázik a műveltséganyag, én meg nem győzöm a fejem kapkodni, s néha azt sem érzem, eltaláltak - hát legyen, azért a másik az író, s nem én, mert ő a műveltebb. Nem dolgom nekem mindent felismerni, s pláne nem ilyen idézetgazdagnak lenni. A szégyen akkor fog el, ha nem igazán találom a fonalat. Ha beleszédülök az oldalak egymásutánjába, s nem sejtem, mivégre ez az egész. Sőt a szédülettől már a sorok is értelmüket veszítik. Ezután már csak egy fokozat van: s a Loana királynő esetében eljutottam idáig.

Kanehara Hitomi: Önregény
Sass Henno: Itt jártam – Az első letartóztatás

Az életet sokszor sokféleképpen el lehet szúrni. Tudjuk ezt nagyon jól mindannyian. Ráadásul többnyire saját, keserű tapasztalatunkból. Amikor tanulunk belőle, többnyire sikerül is fölállni a vesztett állásból. De aztán mindig jön egy újabb esély a bakira. Így leszünk egyre érettebbek. Van, akinek ez annyira keményen alakul, hogy a felnőttségbe pofára vágódva csúszik be. Ebben a két ifjúsági regényben ez a közös vonás: a két főhős nagyon kemény tapasztalatokon megy keresztül, s mintha eleve bukásra lennének ítélve. Henno könyvénél az alcím alapján és a keretes szerkezet miatt egyáltalán nem titok, hogy így járt, hiszen a sztori végén lecsukták. Hitominál pedig szintén visszafelé haladunk az időben, s a sorrendben első, de időrendben utolsó történet sem a megtalált emberi kapcsolatról szól.

A finn Ugaron

Popzene? Ugyan! Ez rock’n’roll music!
Ahogy a Torne folyón megindul a jégzajlás, és elemi erővel zúdul neki a hídlábnak a sok tábla, amelyek még pár nappal korábban összefüggő páncélként szorították a folyó mellkasát, s örökkévalóan merevnek tűntek…
A Torne Vittulajänkkä, azaz Picsamocsár folyója – ez a finn terület Svédország északi részén fekszik. A lakók kevesen vannak, és magukra hagyatva: a finneknek svédek, a svédeknek finnek, de legalábbis nem eléggé svédek. Nincs mit tenni, csak minél többet inni, és vigyázni az erkölcsökre. Persze tudjuk, hogy alul a víznek árja, és hiába szabályozta keményen a népek életét Laestadius, a lelkes hitszónok még a 19. században, a hormonok tombolnak. Meg a szegénység is: a puritán szokásokat nem is lenne miből feldíszíteni.
A ’60-as évek popforradalma azonban még ezen a vidéken is végigsöpör. Főhősünk és elbeszélőnk, a kis Matti gyermekkora ez: aszfaltozott út, lemezjátszó és villangitár.
A popkultúra pedig ezt a keménnyé fagyott, néma és szigorú vidéket töri össze, s talán a gyermekkort is, mert föl kell nőni.
(Részlet: így kerül a rákenrollmjúzik Vittulába.)