„Ha majd hazamegyek, gondoltam, így, ezzel az egyszerű, ezzel a magától értetődő szóhasználattal, még csak meg sem állva közben, mint akit semmi más, csupán ezt a mindennél természetesebb tényt követő kérdések érdekelhetnek csupán: ha majd hazamegyek tehát, ennek mindenesetre végét vetem, békének kell lennie – így döntöttem.”
Részlet a Sorstalanságból

"Kertész received the Nobel Prize in Literature in 2002. With great modesty, he remarked that he had written for himself, and did not have an audience. Today, we owe him a great debt, and are thankful that his work was published. Imre Kertész will always have an audience."
EU, Juncker 

"Sorstalanság (translated into English as Fateless, 1992 and Fatelessness2004), his most famous work for which he won the Nobel Prize, was written over thirteen years, between 1960 and 1973, and has its roots in writings penned between 1955 and 1960. However, success for Mr. Kertész as an author and literary translator only came in the late Eighties and the the transition to democracy in Hungary. A resident of Berlin for several years, he returned to live in Hungary not long ago."
HUNGARY today

kertesz-died-nobel-org.jpg

A Nobel-díj hivatalos oldalának címlapja

Shakespeare-rel kell kezdenem (és talán vele is fejezem be): nála nagyszerűbben és egyszersmind fogyaszthatóbban senki nem tudta a kisszerűséget ábrázolni. Azonban adja magát a kérdés, ha a szabályozó gombokat középre állítjuk, akkor nem csúszik-e minden automatikusan közepesre? Következésképp: középszerű emberekről talán lehetetlen nem középszerű művet írni. Ennek elkerüléséhez legalábbis csalni kellene, és éppen azt játszani el, amit Térey kifejezetten nem akar: hogy még ezekben a körökben is néha, nagy ritkán megeshet valami nem középszerű.
Akármerre fordítom a fejem, az irodalom széles világában mindenütt olyan műveket látok, melyekben ha a szereplők nem különlegesek, akkor a történés, a körülmények állnak össze egyedien. Vagy Térey is ezt akarta, csak nem sikerült kidolgoznia? Hiszen lehet, hogy elégségesnek gondolta a nagy hideget, hogy majd ettől beindulnak a dolgok – a belső erők mégis úgy hozták, hogy behorpadt az egész? Alig hiszem. Elvégre a címadással jelezte, ez nem a világvége. Jó, jó, jégkorszak, de csak a legkisebb. Szinte említésre sem méltó. És ez nagy baj, hiszen mégiscsak 600 oldalról van szó szemben az említésre se méltó állapottal...

Újabb Nobel-statisztikák

Szegény irodalmi Nobel-díjasok – ahogy már írtam is – aligha rendelkeznek más ténylegesen összemérhető adattal a stabil évszámaikon kívül. Ugyanakkor némileg meglepő módon mindig csak azt nézik, a Nobel-díj átadásának évében ki hány éves volt. Hogy úgy egyébként hány évet éltek a Földön, no meg hogy hány évet éltek Nobel-díjasként, nem nagyon merül fel. Pedig legalább ez utóbbinak tényleg van értelme, hiszen a díjat értelmezhetjük a világtól érkező legfontosabb és legnagyobb megerősítő gesztusként, így fontos, hogy ezt követően mennyi idő adatik a felvértezett szerzőnek pályája kiteljesítésére.

aver-age-nobel-literature.jpgA statisztika a sport területén létjogosultsággal rendelkezik, hiszen a sportolók sportolói teljesítményét mérik ezek a számok.
Az irodalmi Nobel-díjasok legjellemzőbb számai életük három sarokdátuma: a születés, a halál – a kettő között pedig a Nobel-díj átvételének éve. Ha valaki az irodalmároknak ezeket az adatait bújja, amelyeknek aztán vajmi kevés közük van a szakmai teljesítményükhöz, igazán könnyedén elismerheti: egyszerűen szereti nézegetni az évszámokból kirajzolódó mintázatokat. Mert azért ez-az kirajzolódik – például hogy ki hány évesen kapta meg a díjat: az átlag (ahogy itt látszik is) 65 életév fölötti.
Ja, és még az is megnyugtató, hogy mindezt maga a Svéd Akadémia is nyilvántartja: nagyon is alaposan.

adonisz.jpgAdoniszt, a Párizsban élő arab költőt mi magyarok leginkább onnan ismerhetjük, hogy 2014-ben barátjával és költőtársával, a francia Yves Bonnefoy-jal együtt megkapta a Janus Pannonius Költészeti nagydíjat.
Európai díjainak száma ismét növekedett eggyel, ráadásul egy nagyon értékes és különleges tétellel: az egyik legfontosabb németországi elismeréssel, Osnabrück városának Erich Maria Remarque-békedíjával tüntették ki.
Adonisz (ahhoz képest, hogy Párizsban él) Németországban már tényleg szinte mindent megkapott, amit lehetett: 2001-ben a Goethe Intézet emlékérmét (Goethe-medál); 2011-ben a frankfurti Goethe-díjat, 2013-ban a szintén német díjnak tekinthető Petrarca-díjat.
Logikus következtetés lenne, hogy immár tényleg, de tényleg a Nobel-díj előszobájába került – lehetséges, hogy így van, azonban egyre inkább úgy tűnik, immár a kijárat felé fordított arccal.