(A bejegyzés a moly.hu-n született, és a kommentjei ott olvashatók.)

A Svéd Akadémia igazán bátor és szinte vakmerő döntéssel 2016-ban Bob Dylant tartotta érdemesnek az irodalmi Nobel-díjra. 
Az elkövetkező napok, hetek ennek az elemzésével, megértésével, elfogadásával vagy elutasításával fognak telni. 
Mindenesetre az Akadémia ezzel arra kért bennünket, hogy vegyük komolyan Dylant. 
Azaz ne csak generációs ikonnak, ne csak a tömegkultúra egyik érdekes termékének tartsuk őt. 
Ennek elutasítása nyilván együtt jár azzal, hogy az Akadémia tagjainak ellágyulásáról, józan ítélőképességük elhomályosulásáról kelljen szólni. 
Az elfogadás hozhat csodákat: például azt a belátást, hogy a popularitás mint kizáró érv Dylan Nobele esetében azért nem jöhet szóba, mert a magasirodalom regiszterében ő egyáltalán nem volt eddig populáris. 
Hát a régóta várt amcsi Nobel megérkezett: nem Roth, nem Oates, még csak nem is DeLillo. Elég punkos dolog volt ez az Akadémiától. 

Hisztéria és dátumok – úgy látszik, a megfelelő időpont utáni számolgatás mindig ezt váltja ki az emberekből, legyen szó akár az áldott állapottal, akár az irodalmi Nobel-díj bejelentésével kapcsolatos kalkulációról.

Annyi azért az irodalmi Nobel-díj bejelentéséről tudható, hogy október valamelyik csütörtökjén hangzik el. No meg az, hogy a bizonyos csütörtök csak az előtte lévő hétfőn hirdettetik ki. Ehhez képest Per Wästberg 2016. szeptember 30-án elárulta, hogy az idei nyerő szám a 13-as. Hát igen, ma ezt Sara Danius, a Svéd Akadémia főtitkára hivatalosan is bejelentette (vagy hát akkor csak: megerősítette) nekünk. Viszont az elmúlt két hét hagyott elég időt a hisztériára!