(szept. 2-höz, meg 6-hoz is)

Erős jellemre vall (vagy éppenséggel kifejezetten gyengére, tehát akkor mégiscsak erősre: erősen gyengére), ha valaki felvételről, ismétlésben tud meccset nézni. Ezen eszmélkedem (hogy miért gondolom ezt; meg mire is vall).
Pénteken ér el hozzám a tavalyi magyar–románról kórházi tévéelégtelenség következtében lemondó sóhaj.
Pénteken ér el hozzám a kórházi tévéelégtelenség következtében tavaly felszakadt sóhaj: nem lesz nézve a magyar–román.
(A két mondat nem oder, hanem und, mert egy mondatba nem fér bele a lemondó és a felszakadt. Vagy nem tetszik, ahogy. Meg az első se tetszik. A második is csak így, másodikként.)

Itt kedden lesz az éppeni meccs, amire készülök. (A készülésnek sok oka van, de főleg: a nyár (az Eb-részvétel!) után ez az első őszi esemény.)
Az európai vb-selejtezők vasárnap kezdődnek, és szép mennyiséget ad a tévé is, ezért a péntekben már tervként ott van a tényleges foglalkozás lehetősége (hogy a munkahét után már nem csak gondolat, hanem akkor utánanézés, ki ki ellen, és mostanság ki hogyan). Így nem ér meglepetésként, hogy már reggel megcsap a készülődés előszele. Ez az előszél lett a(z olvastam) sóhaj. (Ez persze így meglepetés. Kellemes. A folytkövből ez kiderül.)

Szeretem az ilyesmit (összecsengéseket). Hogy ő is, én is. No persze meccs van elég, még a válogatott is gyakrabban játszik annál, hogy túl különleges véletlennek találtasson egy… (akkor már) ilyesmi.

A dolog azonban fordítva van: a „mióta E.P. elment” gondolatsor miatt mindenképpen akartam írni valamit az első válogatott meccsről. Az elsőről, amit már nem… (Jó lenne tudni, jó lenne bizonyságot szerezni valakitől, hogy az Eb-t igen. Hogy látta, és örült. Mosolygott.)
Még nem volt konkrét, hogy mit fogok írni ennek kapcsán. Nem volt terv. Csak szándék. (Feltett szándék. Az már fél tett. (És még egy bocsánatos: féltett szándék.))
A halál napja környékén gondolhatott ünnepélyesen a haza a szövetségi kapitány kinevezésének egyéves évfordulójára. Csekkoltam: júli 20. a hivatalos dátum. Ez se nem érdekes, se nem különös. Szóval hogy a halál beállta előtt egy évvel – hát jó. Nem nagyon van mit kezdeni vele. De ez már jel volt, hogy helyénvaló lesz erről írnom. Tényleg. Majd valamit. (Én így értelmeztem.)
Szóval annak örültem, vagy mondom így: ott láttam az egybeesést, hogy én húzom egymásra a két évet, és néhol van közös pont. (Átfedés.) Hogy konkrétan az egy évvel ezelőtti meccsről ír (említi), és én meg erről akarok írni (ezt említeni, ebből indulni), ezt terveztem el, míg a többi meccsel kapcsolatban (egyelőre) nincsenek ilyen terveim.
Tehát a saját rákészülésemben ez volt az igazi jel: a jó nyomon vagyok. És támadt bennem a sajnálat amiatt a szar tévé miatt, és aztán a csodálat, hogy hazamegy, és megnézi felvételről vagy ismétlésben. (Jó, néha kikacsint a politikára. De hát azért van a távirányító. Én is átkapcsolok a többi meccs állását kíváncsiskodni. Svájc gyorsan berámolt kettőt a bajnoknak.)

Ez van tehát megtapasztalva. Akkor jöjjön az eszmélkedés:

Az a baj az ismétléssel, hogy a meccs nem film. Néhány bakugrást kihagyva: a valóság és a fikció lényegi különbségénél lennénk. Vagy akkor már az élet szemben a nem is tudom mivel. Életesszenciával. Kivonattal?
Ja megvan: a gólösszefoglalóval.
Az a két óra, amelyben a meccs történik, maga az élet. Megengedem: a másoké – de magunkba engedjük (egységbe forr), és akkor az már a mi életünk (a Muci élete kié is?).
Éppen ezért nem élvezik sokan a közvetítéseket: úgy érzik, nincs elég idejük kivárni a történéseket. Unalom, monotonitás. Üresjárat. Hogy akkor az ő élete is üresjárat. Passzív üresjárat. (Üresjárat hatványozva.) Csak az tudja élvezni az élő adást, aki nem marad csupán néző: a szurkoló vagy rajongó résztvevője (aktivistája) lesz annak, ami ott történik. Nem csak azon a szinten, hogy a cselek, passzok és egyéb apróságok fölött is morfondírozik, hanem még a szünetben is tervez a második félidőre. Hogy cserék, taktikai finomságok, másrészt vizelés, nehogy később, meg finomságok az ölbe. Ez mind része az életnek. A jelennek.
Ha valami a jelen része, hihetetlen kiszolgáltatottságban létezik. Azonnal múlttá válik. Ez akkora közhely, hogy jobb megint a másik irányból belekukucskálni:
Ami nem a jelen része, az lényegileg immár sérthetetlen. Bármikor kézbe lehet venni, és akárhányszor félbe lehet szakítani: a múltsága legfeljebb erősödik, markánsabbá válik (vagy ellenkezőleg), de megmarad a múlt időben. Többször vehető ugyanúgy kézbe. Többször eleveníthető fel közel ugyanolyan, egylényegű módszerrel.
De hogy lehet a jelent kézbe venni (megélni)? – – –

Az Eb-n a portugálokkal 3:3-ra végeztünk. Mondanám, hogy nem volt megbundázva. Részünkről semmiképpen. De mintha a portugálok edzője az energiakisülések közepette úgy látta volna jónak, hogy az egész 3:3 álljon meg, ne billenjen már semerre. (Beküldött (hát nem játékost, hanem mint egy író) egy cetlit. Hadd kószuljon a pályán.)
Sokan szerették azt a meccset, számos külföldi emlegette fel nekem: hát az olyan volt, mint a legsűrűbb élet, a nem is igazi, a kívánt, mintha nem is kellene kivonni, kivonatolni belőle semmit. A valóság kövei úgy rakódtak szépen egymásra, mint a legravaszabban kieszelt fikció. (73–74.)

Viszont a sóhajos román meccs meg az én feröerim is maradt 0:0. (Összecseng, nem? Mert amúgy a kettő közti tizenkét válogatott meccsünkből csak egyszer volt ilyen. Hát jó, nullánál nagyobb szám, elismerem.)
Szóval a mi két meccsünknél semmi nem kerül a gólösszefoglalóba. (?)
Nézi az ember, nézi, de semmit nem talál. Üresjárat doszt?
Vagyis hogy nem az ember nem talál semmit, hanem a gólösszefoglalót készítő munkatárs.
Az ember, az ecce homo ennél jobb (etikai értelemben; akkor minden értelemben).
Ezt a (gólösszefoglalót készítő munkatárs szemében) semmit nézte meg (vette kézbe), és ezáltal tette jelenné, vagyis elevenítette meg Esterházy. A jelent hatványozta.

És ha már az ötösről (öt és felesről) indulunk, ha már a focipályán(ál) vagyunk, akkor a végső kérdésnél vagyunk (és most jön, hogy mire is vall ez az egész): ki is az E.P.? Merthogy nem a BLASZ II-es futballistaként van jelen, az tuti. És hát nem is a gólösszefoglalót készítő munkatársként. (Önként?)
Ő a szpíker. A közvetítő. Akinek szeme van. Meg szava van. (És a kettő között mindene, ami a kettő között szükségeltetik.)
Ő nem a gólösszefoglalót nézi. Hanem az életet. Nem megvágja, kivágja, kivonatolja, hanem közvetíti nekünk. Ha üresjárat, üresjárat, ha elveszett cetlik, akkor elveszett cetlik. Ez persze nagy munka, és emlékeztet a vágás-vonatolás dologra is, de nem az.
Mert amíg a munkatárs semmit nem talál, addig E.P. (időnként) éppen a semmit találja. Na ez különbség.
Mert ez a semmi az élet. (Ecce Esterházy – vagy ezt a végén kellene?)

Ma semmit, de semmit nem találok az életemben, amire büszke lehetnék – szeretet/szerelem vagy bátorság vagy nagyvonalú cselekedetek. Vagy az írásom. Nagyrészt tévedésekből állt az életem. Tévedésekből és dumából. Az, hogy éltem, annyinak tűnik, mint egy rakás duma. Minden, ami szóba lett fogva, egymás után elhal. – Idézet ugyan, és akkor mi van…

Ez tehát nem gólösszefoglaló, hanem közvetítés.

Így vedd kézbe a naplót.

– – –

PS, nagyon PS: Aztán hetedikén rájövök a félreértésre. A naplóban 2-án, szerdán EP megállapítja, hogy rossz a tévé, nem lesz meccsnézés. Ha ő mondja (pláne, írja, az kinyilatkoztatás = meggondolás közelébe sem tartani axiomatikus). Aztán hosszasan másról van szó (nem fociról). És akkor a vasárnapi bejegyzés elején megint a meccsről: most már világos, hogy hazaért, és pénteken este élőben nézte. Meg mintha az is kiderült volna korábban, hogy nem tudja, meddig kell bent maradnia. Hány napig. (De ezt most nem is találom. Csak az elveszettség, a tervezhetetlenség kellemetlen érzékelése süt ki a sorokból.)
A lényegen ez azért nem változtat.
A kiindulásom nem stimmel ugyan, és akkor mi van…

A bejegyzés trackback címe:

http://konyvelmeny.blog.hu/api/trackback/id/tr7711705277

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.