A mikormennyi
− azaz az egyszerre élt legtöbb irodalmi Nobel-díjas száma

Az adatista nobeles kotnyeleskedésem tulajdonképpen az itt következő bejegyzésre irányult.
Az alapérdeklődés persze megvolt, és először arra voltam kíváncsi, hogy hányan is élnek most az irodalmi Nobel-díjasok közül, ami felvetette azt a kérdést, hogy a 18 sok-e, vagy éppen kevés.
Mivel ez egy kissé időigényes, ezért közben egyéb utakra indultam, melyek során eljátszogattam az adatokkal, és áttekintettem a legfiatalabb és legkorosabb díjnyerteseket, aztán hogy kik hunytak el legfiatalabban, illetve kik érték meg a legmagasabb kort; sőt még azzal is foglalkoztam, hogy kik voltak az aktuálisan élő legrégebbi díjazottak, az általam protodíjazottnak kereszteltek.
És most végre kiderül a mikormennyi!!!

Szerkesztettem egy csodás kis grafikont, mellyel azért nem vagyok maradéktalanul elégedett, viszont a blog.hu-nak hála legalább rákattintva felnagyítható.
És akkor itt kell beszélnünk a nagy variálásról, aminek a művelésében a '20-as évek folyamán az Akadémia kétségtelenül megvalósította a "Túltótuk!" eszményi formáját. Azaz olyan procedúrát hozott össze, melynek lényege, hogy a probléma nem oldódik meg, ám valami (néha csak egy kabát, máskor több is) közben mégis elvész.

Abban az esetben, ha a döntéshozók úgy ítélik meg, hogy a díjra jelöltek közül senki nem felel meg a Nobel végakaratában leírtaknak, dönthetnek úgy, hogy egyáltalán nem adják ki a díjat, de úgy is dönthetnek, egy évvel elhalasztják a döntést. Utóbbi összesen hétszer történt meg a díj történetében.
Viszont a hivatalos elnevezés továbbra is az előző évet tartalmazza!
A következő évek érintettek ebben: 1915, 1919, 1925, 1926, 1927, 1936, 1949 – vagyis valójában ezeknél az éveknél egyet le kellene vonni (de a következőben nem kell hozzáadni, hiszen eddig is beleszámítottak!).
Bármennyit is keresgéltem a neten, ezt a szűk hét évet senki, de senki nem tünteti fel, noha itt tényleg nem arról van szó, hogy valamiért csak a köv. évben tudták átadni, hanem hogy a következő évben született meg a döntés, tehát formálisan a következő évben igazából kettős díjat adtak át!
Úgyhogy végül úgy döntöttem, a kék vonal mutatja a mindenki által elfogadott adatokat, a vékonka piros pedig a valóságot. Igazából persze mindez nagyon is kevéssé érinti az összképet, de még a korszakos maximumokat sem...

elo-dijasok.jpg

Mielőtt még továbblépnék, azért nagyon fontos tisztázni, hogy egészen, de egészen pontosan mit is láthatunk a grafikonon: az adott év utolsó percében is életben lévő irodalmi Nobel-díjasok létszámát.
Vagyis aki a rákövetkező év első napjának első másodpercében életben van, azt számítottam bele az előző év létszámába. Így például Romain Rolland (1915) Johannes Vilhelm Jensen beiktatásának pillanatában ugyan még élt, de mivel 1944. dec. 30-án meghalt, már nem került fel a listára. Ellenben 1964-hez beszámít T.S. Eliot (1948), mert ő '65. január 4-én hunyt el. Ők (és még a szintén január 4-én elhalálozott Camus és Bergson) az évfordító pillanathoz legközelebb eső elhunytak (egy újabb adat!) – és ez a néhány nap milyen nagy hatással van a kimutatásomra.

Milyen megfontolásból tettem meg az évzárót fordulónapnak?
Most, ahogy elkezdem magyarázni, szinte már magamat sem tudom meggyőzni. A lustaságot persze lehet praktikumként is értékelni. Egyszerűbb és tisztább volt az adott évszámban gondolkodni, mint az év egy napjában.

Mi jöhetett volna szóba?
Kevésbé logikusan egy nagyon-nagyon komoly kutatás árán az a pontos dátum, amikor nyilvánossá vált a díjazott neve. Ez elég nehézkesen kideríthető, változékony pont, ui. a döntéshozók nincsenek megkötve ebből a szempontból.
Sokkal, de sokkal logikusabb lett volna december 10-ét megtenni határvonalnak: ez ugyanis a Nobel-nap, vagyis az a kitüntetett pontja az évnek, amikor Alfred Nobel halálának napját kiemelve megrendezik a hivatalos díjátadót. Vagyis ettől az estétől számít valaki igazán Nobel-díjasnak.
Ha azt veszem, hogy eddig 95 halottja van a díjnak, átlagosan 5-6 személyt érintene a dolog, lássuk:
Carl Spitteler: 1924.12.29.
Romain Rolland: 1944.12.30.
John Steinbeck: 1968.12.20.
Vicente Aleixandre: 1984.12.14.
Samuel Beckett: 1989.12.22.
Ellenben Luigi Pirandello éppen 10-én hunyt el, úgyhogy ő nem számíthatna így sem bele...
Szerencsére az adatok nem fedik egymást, és ez az 1-1 egységnyi elmozdulás nem rekordközeli eredménynél történne, vagyis olyan nagy különbséget nem hoz.

Kiemelkedő értékek:
Érdekes, hogy a grafikon a '30-as évekig szépen emelkedik, és a megtörésben sincsen semmi különleges, hiszen a II. világháborúban kimarad néhány év, ám furi, hogy a létszámzuhanás ezt követően sem áll meg. A '70-es években nagyon közel kerülünk ahhoz, hogy szinte egy számjegyűvé váljon az élők közössége. 1975 és 1976 jelenti a mélypontot, innen aztán szépen ível felfelé a létszám, ám a '30-as évek maximumát csupán a 21. században sikerült elérni, hogy a század sorszámához méltó rekordot, a 21 főt a 2011-es és a 2012-es évek mellé jegyezhessük fel.

 

Éppen amikor befejeztem ezt a bejegyzést, kaptam a hírt Kertész Imre haláláról. A magyar nyelv első és egyetlen irodalmi Nobel-díjasa meghalt. Nem az a fickó volt, aki tetszéssel fogadna bármi alkalomhoz illő formulát. Mégis: A műveket köszönöm!

A bejegyzés trackback címe:

http://konyvelmeny.blog.hu/api/trackback/id/tr628414150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.