aver-age-nobel-literature.jpgA statisztika a sport területén létjogosultsággal rendelkezik, hiszen a sportolók sportolói teljesítményét mérik ezek a számok.
Az irodalmi Nobel-díjasok legjellemzőbb számai életük három sarokdátuma: a születés, a halál – a kettő között pedig a Nobel-díj átvételének éve. Ha valaki az irodalmároknak ezeket az adatait bújja, amelyeknek aztán vajmi kevés közük van a szakmai teljesítményükhöz, igazán könnyedén elismerheti: egyszerűen szereti nézegetni az évszámokból kirajzolódó mintázatokat. Mert azért ez-az kirajzolódik – például hogy ki hány évesen kapta meg a díjat: az átlag (ahogy itt látszik is) 65 életév fölötti.
Ja, és még az is megnyugtató, hogy mindezt maga a Svéd Akadémia is nyilvántartja: nagyon is alaposan.

A fenti kis kimutatáson jól látszik az a vicces tény, hogy az Akadémia legfiatalabb és legidősebb kitüntetettje éppen 100 év különbséggel került fel a neves listára. Az azonban nem látszik, hogy a libikókán az egyes életkori csoportok milyen messze helyezkednek el egymástól. Ez azért fontos, mert az átlagnál a végső esetben az is lehetséges lenne, hogy két egyenlő létszámú csoport van a két szélső értéken, vagy hogy mindenki életkora éppen az átlaggal esik egybe. Az élet persze a két szélső helyzet között egyensúlyoz. A fenti linkről származó grafika (Copyright © Nobel Media AB 2016) 2014-ig bezárólag megmutatja, hogy a díjazottak 73%-a egészen egyenletesen oszlik el az 55–74 közötti korosztályokban. Az 55 meg egy 74 átlaga is 64,5, tehát a középmezőny egy nagyon kiegyensúlyozott, szép eloszlást mutat.

eletkor-eloszlas-2014-ig.jpg

A maradék 37%-ról annyi elmondható, hogy a 80 fölöttiek már ritkaságszámba mennek, és szinte ki is jelenteném, hogy az 45–54 közötti díjra még mindig nagyobb esély van, mint a 80 fölöttire, ha nem nézném meg alaposan a következő listát, melynek felső részében az a tíz személy szerepel, akik legfeljebb az 50. életévüket töltötték be a Nobel-évükben, míg alulra tizenketten kerültek, és a 78. életév jelentette az alsó határt:

1. 1907  Rudyard Kipling 1865.12.30. 42  1936.01.18. 70
2. 1957  Albert Camus 1913.11.07. 44 1960.01.04. 46
3. 1930  Sinclair Lewis 1885.02.07. 45 1951.01.10. 65
4. 1938  Pearl S. Buck 1892.06.26. 46 1973.03.06. 80
5. 1928  Sigrid Undset 1882.05.20. 46 1949.06.10. 67
6. 1987  Joseph Brodsky 1940.05.24. 47 1996.01.28. 55
7. 1936  Eugene O'Neill 1888.10.16. 48 1953.11.27. 65
8. 1911  Maurice Maeterlinck 1862.08.29. 49 1949.05.06. 86
9. 1915  Romain Rolland 1866.01.29. 49 1944.12.30. 78
10. 1912  Gerhart Hauptmann 1862.11.15. 50 1946.06.06. 83
Szül. NDÉK K
1. 2007  Doris Lessing 1919.10.22. 88 2013.11.17. 94
2. 1902  Theodor Mommsen 1817.11.30. 85 1903.11.01. 85
3. 1984  Jaroslav Seifert 1901.09.23. 83 1986.01.10. 84
4. 2013  Alice Munro 1931.07.10. 82
5. 1910  Paul von Heyse 1830.03.15. 80 1914.04.02. 84
6. 2011  Tomas Tranströmer 1931.04.15. 80 2015.03.26. 83
7. 1975  Eugenio Montale 1896.10.12. 79 1989.09.12. 92
8. 1953  Sir Winston Churchill 1874.11.30. 79 1965.01.24. 90
9. 1977  Vicente Aleixandre 1898.04.26. 79 1984.12.14. 86
10. 1950  Bertrand Russell 1872.05.18. 78 1970.02.02. 97
11. 1966  Shmuel Josef Agnon 1888.07.17. 78 1970.02.17. 81
12. 1947  André Gide 1869.11.22. 78 1951.02.19. 81

NÉ: A Nobel-díj átadásának éve
K: Betöltött életévek a halálozáskor (kora)
NDÉK: Életkora a díjazás évében

A fenti oszlopdiagrammal összeolvasva az a legszembetűnőbb, hogy a 80–84 oszlop négy személyéből három mostanság kapta meg a díjat (2007, 2011, 2013), míg a tíz ifjú titánból 8 a II. világháború előtt kapta a díjat.
Persze nem tudok én alaposabb lenni a svéd kollégáknál, ezért következzen az ő második grafikájuk az évtizedenkénti megoszlásról (ez 2015-ig van):

eletkor-eloszlas-evtizedes-2015.jpg

Az évtizedenkénti bontás elég esetleges, de kiválóan mutatja a tendenciát: az átlagéletkor emelkedését.
Tulajdonképpen ez a lényeg, de a további elemzésbe annyira belemerültem, hogy azt inkább egy önálló bejegyzésben foglalom majd össze (egyszer, talán...).

A bejegyzés trackback címe:

http://konyvelmeny.blog.hu/api/trackback/id/tr888397952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.