Bevezetés a jelenbe

Tari Annamária bátor ember. A jelenről ír. Alapvetően arról, hogy ez a mi globális és technológiai társadalmunk hogyan alakította a lelkünket, a lelki problémáinkat. Teszi mindezt rendkívül higgadtan, kiegyensúlyozottan, mindenfajta tétovaság és bizonytalanság nélkül. Márpedig ehhez különösen nagy bátorság kell.
Mert a jelen nem olyan, mint a múlt vagy a jövő. A múlt és a jövő különbségei időben és térben távolodva egyre inkább elmosódnak. A 20. század elejéről mást gondolnak a nagyszüleink, mint mi, pedig ők sem éltek akkor. A 17. századról viszont már nem csak mi, magyarok, hanem Európában mindannyian nagyon hasonló képpel rendelkezünk generációtól függetlenül. Ugyanakkor egy japán fiatal bizonyára egészen mást gondol róla, de az Australopithecustól már mindannyian egyforma távolságra vagyunk. (Éppen ezért gyakori, hogy a jelen társadalmi helyzet ellenpontjaként nem pár száz évvel ezelőtti, hanem az archaikus társadalomból, a törzsi korszakból vett példákat szoktak említeni.)
A jelent illetően csak különbségekről beszélhetünk. A jelen mindenkinek más és más. Az én jelenem nem olyan, mint a többieké, tehát olyan sem, mint amilyen Tari Annamárié. És így van ezzel mindegyik olvasója. Mindegyikőnk másféleképpen éli meg a saját jelenét, s így eleve vitázva, kérdőjelezve olvashatunk csak egy ilyen könyvet. Ezért kell az írói bátorság.

De olvasás közben kiderül, hogy az író erre is felkészült.
Rám nagyon jellemző az az attitűd, hogy a ma különbségeit belesimítsam a múltba. Párhuzamokat keresek, s rámutatok, hogy nincs új a Nap alatt. És Tari Annamária nem is vitatkozik velem különösebben, de nem is tér ki előlem. Felhívja a figyelmet a különbségekre, a hangsúlyeltolódásokra, a részletekre. Az ember nem változott alapjában véve, de körülötte rengeteg dolog megváltozott.
Szóval a bátorsága megalapozott, megfelel a kérdésekre.

Nehezen tudok majd visszajönni ebből, de a bátorságról a cigány vásárra vitt vak lova szokott eszembe jutni. Mikor szegény jószág nekimegy a falnak, a cigány ezzel próbálja menteni a helyzetet: Nem vak, bátor.
Ezt én a magam módján értelmezem. A vakság teiresziászi értelmezése tetszik: a vak nem azt látja, amit mi, hanem a valóság lényegesebb részét. A falainknak nekiütközik, de olyan kapukon megy át, melyeket mi nem látunk meg. A vakság eleve bátorság, s mi maximum rövidlátásban, vaksiságban szenvedhetünk.
A könyvre ez a vakmerő biztonságérzet a jellemző.

A viszonyokról beszél: az egyén viszonyáról önmaga irányában (milyen férfi/nő vagyok), a párja irányában, egyéb embertársai irányában, különböző csoportok irányában (más generációk) és az elvont ideálok, ill. hagyományelemek irányában (munkamorál, és vissza az elejére: nőkép, férfikép).
Ugyanazt a kétségbeesést éreztem, amit Háy Jánost olvasva. Életünk banalitása a rossz vágányon visz előre.
A könyv egy látlelet. Az elhasznált poén: kórkép. (Kórkörkorkép.)
Néha vannak ugyan tanácsok, egy-egy megnyugtatás, de a könyv nem megoldó iránymutatás, hanem megállapítások sora.
Ha leküzdöttük a könyvben is elemzett ellenségességet, amelyet a neten kommentelve kiélhetünk, könyvolvasásnál viszont csak magunkban sűríthetjük a gőzt, és képesek vagyunk figyelve, de persze értelmesen vitázva olvasni, el kell ismernünk, hogy Tari Annamária nem fecseg, hanem nagyon is odafigyelt a jelenre.
A tartalomjegyzék íve más logikát követ, mint az én fenti felsorolásom. A könyv a technológia hozta különbségektől a párkapcsolatok hagyományosabb, technológiától és kortól némiképpen kevésbé függő problémáiig vezet. Az utóbbiakból talán vannak kidolgozottabb, kifejezetten erre koncentráló, átfogóbb munkák, de azt éreztem, hogy mégsem lehetett volna ezeket elhagyni. Merthogy itt „a fogyasztói társadalom adja a hátteret”.

A komoly témákról szóló könyvek vagy nehéz nyelvezetű szakkönyvek, vagy a ponyva felé hajló, elnagyolt életvezetési tanácsgyűjtemények. Kevés a nagyközönség számára érthetően íródott, de szakmailag is elfogadható munka. És itt a tényleges, nem pedig a művelt vagy bármilyen egyéb jelzővel szűkített értelmű nagyközönségre gondolok.
A Jaffa Kiadó örülhet, jó írót talált, akit ha csak arra vesz rá, hogy a jövőben minden fejezetből írjon egy önálló kötetet, egyrészt jó üzletet csinál, másrészt nagy szolgálatot is tesz.

A recenzió címét Dessewffy Tibornak a könyvben is idézett művétől kölcsönöztem.
Ps: Ugyanakkor, sajnos, nem bírom ki megjegyzés nélkül, a könyv alcímében egy kötőjel hiányzik: társadalom-lélektani. Márpedig teljesen biztos vagyok, nagy siker lesz ez a könyv, és az alcíme egy tudományterületet rossz írásmóddal fog bevinni a köztudatba.
De legalább beviszi.
(Persze, ez nem az ő hibájuk. Ha már az MTA-ra sem lehet számítani. Szegény Vörösmarty!)
 ---
Tari Annamária: Y generáció
Klinikai pszichológiai jelenségek és társadalomlélektani összefüggések az információs korban
298 oldal, 2940 Ft
Jaffa Kiadó, 2010
ISBN 978-963-9971-20-2

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvelmeny.blog.hu/api/trackback/id/tr562037558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása